Szcientológia és ami mögötte van - Interjú Miklovicz Attila szcientológussal

Leah Remini John Travolta egyház szcientológia Tom Cruise vallás Szcientológia Egyház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Családokat szétszakító szekta, lehúzós vállalkozás, vagy éppen hollywoodi sztárvallás – valószínűleg nem én vagyok az egyedüli, aki a szcientológia szót meghallva nagyjából ezekre a megállapításokra asszociál. A szcientológia a világ egyik legmegosztóbb vallása, ennek ellenére több millió híve van. Működését és megkérdőjelezhető szabályait rengeteg támadás éri – az alábbi interjúban a többi között ezekre a vádakra is szerettem volna válaszokat kapni. Miklovicz Attilával, a Magyarországi Szcientológia Egyház munkatársával beszélgettem.

Ahogy fentebb írtam, a Szcientológia Egyházról – sok más emberhez hasonlóan – az én fejemben is inkább negatív kép élt. Most, az interjú elkészítése után sem állítanám, hogy sokkal közelebb érzem magamhoz ezt a vallást, de mindenképpen érdekes élmény volt egy bennfentes véleményét, érveit is meghallgatni.

Hogy értsd, miről van szó

A szcientológia az L. Ron Hubbard író által kidolgozott elképzelések és hitek rendszere. Az 1952-ben életmódjavító filozófiaként indult rendszer fokozatos átalakuláson ment keresztül, hogy vallássá váljon. Hubbard szerint mindenki, aki követi a szcientológia szabályait, boldogabb lesz, mert szellemileg és anyagilag is gazdagabb lét érhető el a hívők számára. A szcientológia szerint minden ember eredendően jó, a rossz és gonosz tettekre nem a természete, hanem a tapasztalatai kényszerítik. A szcientológia célja éppen ezért az, hogy az embereket megtanítsa, hogyan képesek rendet teremteni az életükben és megoldani a problémáikat. A szcientológiáról bővebben a Wikipédián olvashatsz.

Miklovicz Attila korábban rendezvény- és konferenciaszervezőként dolgozott, a 90-es években lépett be először a Szcientológia Egyházba, majd néhány év után ott is hagyta. 2003-ban kanyarodott vissza a szcientológiához, ma pedig már az egyház munkatársaként dolgozik, ő felel a sajtókapcsolatokért.

Miklovicz Attila Forrás: Facebook/Miklovicz Attila

Az egyik legalapvetőbb kérdés: a szcientológia egy vallás? Ehhez kapcsolódóan pedig: van a szcientológiának istene, akit tisztelnek?

Igen, vallás. Tény, hogy az európai gondolkodást meghatározza az isten fogalma, de kérdés, hogy a vallás meghatározásában kötelező-e istennek lenni? Egyébként igen, létezik isten fogalma a szcientológiában, és a nyolcadik dinamikaként jut kifejezésre, a Legfelsőbb Lényként is szokták azonosítani. A szcientológia egyik fő tétele, hogy az ember alapvető célja, hogy megpróbálja az életét túlélni, megpróbáljon fennmaradni, ezt angolul a survive szóval fejezik ki. L. Ron Hubbard azt mondja ki, hogy ez a túlélés nyolc kategóriára oszlik, így pedig az élet minden területét könnyebben meg lehet érteni. Ezeket a kategóriákat nevezzük dinamikának, ilyen dinamika például a személy, a család, a társadalom, vagy éppen az isten. A tantétel azt mondja, hogy amikor az ember megérti teljességében az első hét dinamikát, akkor érthetjük meg, hogy mit jelent isten fogalma.

A vallásgyakorlásnak pedig két fő vonala van a szcientológiában: az egyik a tanulás, a másik pedig a szellemi tanácsadás, amit auditálásnak neveznek. Gyakorlatilag az egyházi épületek is e kettő köré szerveződnek, vannak termek, ahol tanfolyamokat tartanak és vannak tanácsadásra, azaz auditálásra szolgáló helyiségek.

Ha már szóba került az auditálás. Ezeken a tanácsadásokon jegyzetek készülnek az adott személyről, ezekbe a jegyzetekbe pedig akár intim, kompromittáló információk is bekerülhetnek. Érthető módon, ezt sokan veszélyesnek gondolják.

Az auditálást úgy kell elképzelni, mint egy lelki tanácsadást. Nyilván ahhoz, hogy az ember fejlődését követni lehessen, dokumentálni kell.

A katolikusoknál is van például gyónás, de ha gyónni megyek, akkor engem nem lát a pap, nem jegyzetel, nem készít rólam egy aktát, amihez aztán ki tudja kinek van hozzáférése.

Ez azért elég erőteljesen szabályozott. Csak az egyház lelkésze férhet hozzá.

A Los Angeles-i központ Forrás: AFP

Több lelkész is, vagy csak az a bizonyos, aki lejegyezte?

Csak az, aki azzal a konkrét személlyel foglalkozik, illetve az a személy, aki annak az embernek a haladásában segít. Van egy haladási program, amit hídnak nevezünk, és ahhoz, hogy lehessen követni, hogy egy adott ember hogyan halad ezen a hídon, valahogy ellenőrizni kell a fejlődését. Vannak például szintek, amik Magyarországon nem elérhetők, és ha az illető külföldre utazik, hogy ott érje el azt a bizonyos szintet, akkor az ottani tanácsadónak valahonnan informálódnia kell arról, hogy milyen fejlődés történt eddig Magyarországon. Magyarán kell valamilyen követési rendszernek lenni.

Valószínűleg rólam is készültek ilyen feljegyzések, hiszen sikerült feljutnom viszonylag elég magasra, de soha senki semmilyen módon nem próbált meg ezekkel az információkkal visszaélni.

Mégis, több olyan történetről is hallani, hogy valakit az auditálások anyagaival zsaroltak, amikor ki szeretett volna lépni az egyházból.

Én is többször találkoztam már ezekkel a vádakkal, de soha nem láttam senkit, aki azt mondta volna, hogy őt megzsarolták azzal, hogy nyilvánosságra hozzák a róla megtudott információkat. Mindig csak arról van szó, hogy ezekkel az információkkal zsarolni lehet, de én még nem láttam olyat, akit meg is zsaroltak volna. A konyhakést is lehet gyilkosságra használni, de nem biztos, hogy arra használjuk.

Hallani olyanokat, hogy nem lehet kilépni a szcientológiából. Én vagyok az élő példa arra, hogy ez nem igaz. 1991-ben találkoztam először a szcientológiával, 1994-ben rövid ideig munkatárs is voltam, aztán otthagytam az egészet.1995 és 2003 között nem volt közöm az egyházhoz, nem kerestek, nem zaklattak, nem történt semmi. Aztán mikor a karrierem elég szépen felívelt és a szakmám csúcsára értem, elgondolkoztam, hogy mit is kezdjek az életemmel. Ekkor döntöttem úgy, hogy visszajövök az egyházhoz, és örömmel fogadtak.

Juliette Lewis a húszas éveiben a szcientológia programjának segítségével szokott le a kábítószerről, és azóta tagja az egyháznak Forrás: AFP

És mi a helyzet az úgynevezett kapcsolatmegszakítással? Amikor a hívőnek minden kapcsolatot meg kell szakítania azokkal a családtagokkal, barátokkal, akik nem nézik jó szemmel, hogy az illető szcientológus lett?

Ha van egy családtagunk, egy barátunk, aki állandóan bánt minket és leértékel, akkor egy teljesen normális dolog, hogy miután sikertelenül próbáltunk vele dűlőre jutni, inkább megszakítjuk vele a kapcsolatot. Ezzel együtt a kapcsolatmegszakítás egy nagyon hosszú folyamat végső megoldása.

Vegyünk egy példát: mondjuk, hogy én nem vagyok vallásos, viszont van egy gyakorló keresztény édesanyám, és mindketten különbözően gondolkodunk a világ dolgairól. Valószínűleg nagyon sok témában nem fogunk egyetérteni, de biztos vagyok benne, hogy az egyház nem fogja őt arra kérni, hogy szakítsa meg velem a kapcsolatot. Hogy jön ahhoz a szcientológia, hogy a családi kötelékekbe beleszóljon?

Az egyház nem kéri, hogy szakítsák meg a kapcsolatot.

Akkor miért döntenek emberek amellett, hogy az egyházat választják egy családtagjuk helyett?

Azért, mert a szcientológia az élet éléséről szól. L. Ron Hubbard egyszer azt mondta, hogy amikor megszületünk, nem kapunk használati utasítást az élethez, ezért ő olyan módszereket dolgozott ki, amelyekkel lehet tudatosan irányítani az életünket és amelyekkel megkaphatjuk a válaszokat az élet nagy kérdéseire. Ha valakinek olyan problémája van, hogy egy ismerősével, családtaggal nem tud dűlőre jutni, akkor segítséget kap ahhoz, hogy hogyan rendezze ezt a kapcsolatot. Ez egy hosszú folyamat, aminek a végső megoldása az, hogy megszakítják a kapcsolatot.

Az egyház floridai központja Forrás: AFP

Mit értünk rendezés alatt? Azt, hogy az ismerősöm, rokonom is legyen szcientológus?

Nem, de azért egy alapvető toleranciát el lehet várni. Ha a példánál maradunk, az ön vallásos édesanyja nem tolerálná, hogy ön nem úgy gondolkozik mint ő, ha folyamatosan tukmálná önre, hogy menjen el vasárnaponként vele a templomba, és hasonlók, akkor egy idő után tarthatatlanná válna a helyzet.

Akkor lehet belőlem szcientológus úgy, hogy valamelyik közeli hozzátartozóm ellene van? Ha igen, akkor közben tarthatom is vele a kapcsolatot?

Igen. Egészen addig, amíg a kapcsolattartás nem arról szól, hogy minden egyes alkalommal, amikor találkoznak, a másik személy folyamatosan támadja önt az egyház miatt. Ilyen közegben nehéz kitartani a másik mellett.

Ha egy családtagom így viselkedne velem, akkor az egyház azt fogja nekem tanácsolni, hogy szakítsam meg vele a kapcsolatot?

Az lesz tanácsolva, hogy próbálja meg megtudni, hogy a másik személynek mi a problémája a szcientológiával. Az én szüleim is átmentek ezen még a kilencvenes években, és azóta is kiváló a kapcsolatunk.

A szülei szcientológusok?

Nem. Például a bátyám sem, de van egy alapvető tolerancia a családban.

Valószínűleg sokan azért féltik a családtagjaikat a szcientológiától, mert az egyház életében igen fontos szerepe van a pénznek. Ahhoz, hogy szcientológus legyek, és eljussak bizonyos szintre, áldoznom kell rá, nem keveset.

Attól függ. Vannak tanfolyamok, amiket néhány tízezer forintért is el lehet végezni.

Tom Cruise 1990 óta tagja az egyháznak Forrás: AFP

Akkor nincsen szó milliókról?

De, szó van milliókról, ha az ember tényleg bele akar folyni. Elég sikeres embernek mondhatom magam, és

én például úgy döntöttem, hogy a pénzemet nem egy új lakásra vagy egy balatoni nyaralóra költöm, hanem a saját magam fejlődésére fordítom. És nem bántam meg.

Ha valakinek nincsenek milliói? A szegény ember nem lehet szcientológus?

De, vannak olyan programok, amelyek bárki számára elérhetők, sőt még ingyenes szolgáltatások is vannak. Ha valaki például pár tízezer forintért elvégzi az auditorképzést, akkor egy szintén szakavatott társával ingyen auditálhatják egymást. De ha valaki azt választja, mint én is, hogy egy képzett tanácsadóhoz jár, akkor annak van egy bizonyos adománya, amit az ember kifizet.

Budapesten van mondjuk 200 munkatársa az egyháznak, akik fizetést kapnak, az épületeket is fent kell tartani. Egy szervezetnek szüksége van anyagi eszközökre, és mivel az államtól és senkitől sem kapunk anyagi támogatást, csak abból tudunk gazdálkodni, amit a hívek befizetnek nekünk.

Ha eldöntöm, hogy szcientológus szeretnék lenni, milyen utat kell végigjárnom? És mit jelent az, hogy valaki clearré, azaz tisztává válik?

A clear állapot egy egészen elképesztő dolog, előtte nem gondoltam, hogy ez lehetséges. Mindenkinek vannak olyan dolgok az életében, amikkel meg kell küzdenie, például veszteségek, amik nyomot hagynak az emberben, és kihatnak az egész életére. A clearré válás lényege, hogy az ember tudatosan a jelenben éljen, ne húzzák vissza a múltbéli negatív élményei. A tanácsadás során elővesszük ezeket a régi emlékeket, és az auditálás módszerével eltüntetjük a hozzájuk kapcsolódó negatív élményeket.

A clear állapot azt jelenti, hogy az ember megtisztul a saját életéhez kapcsolódó negatív élményektől, egy új nézőpontot kap, és úgy él, hogy nem nyomja agyon a múltja.

Ahhoz, hogy szcientológussá váljon, első lépésnek azt mondanám, hogy olvassa el valamelyik L. Ron Hubbard-könyvet. Ha ezután is érdekli a dolog, akkor ki kell választani, melyik úton szeretne járni, nyilván attól függően, hogy az ember mennyire intenzíven szeretne ezzel foglalkozni, mennyit akar rászánni. Van például az egyháznak levelező tanfolyama is.

Jelenleg nyolc szint létezik, az, hogy eljussak a legmagasabb fokozatra, nekem 10 évembe telt. De ebben volt megállás is, és még mindig rengeteget kell tanulnom.

Felvilágosító busz a párizsi Trocadérón 2001-ben, a szcientológiáról szóló kiállítást reklámozza Forrás: AFP

Ebben a tíz évben mennyit költött a fejlődésére?

Nem tudom pontosan, de milliós nagyság.

Mennyi szint van, meddig lehet fejlődni?

Van a létezésnek egy jelenlegi szintje, ahogy éppen most vagyunk, és van egy ennél jobb állapot, a kettő között pedig van az úgynevezett híd. Ez a híd körülbelül harminc szintből áll. A clear állapot felett 15 szint van, de ebből most még csak 8 érhető el.

Ha szcientológus leszek, muszáj folyamatosan fejlődnöm, vagy megállhatok egy szinten? Mi van akkor, ha eladtam már mindenem, nincs több pénzem a további szinteket finanszírozni?

Ha valakivel olyan történik, hogy halad felfelé a szinteken, de közben a karrierje romokban hever, akkor valami nincs rendben. A szcientológia elképzelése alapvetően arról szól, hogy azzal, hogy valaki egyre magasabbra jut, egyre jobb állapotba ér, képes lesz megteremteni a saját jövőjét, például jobban tudja végezni a munkáját.

Ha az ember fejlődik, és a képességei helyreállnak, akkor olyan nem lehetséges, hogy a családi élete vagy például a karrierje eközben tönkremegy.

Van egyébként az egyházon belül egy minőségbiztosítási osztály, aminek pont az a feladata, hogy az ilyeneket ellenőrizze és észrevegye, ha valami nincs rendben. Az a cél, hogy az emberek képességeit magasabb szintre emeljük, ha pedig ez nem történik meg, akkor valami nem jól működik. Vagy ő, vagy az egyház nem csinált valamit jó. A fejlődéssel párhuzamosan fejlődnie kell a személynek és a környezetének is.

De őszintén szólva én is éreztem már úgy, hogy nincs szükségem egy következő szint elérésére. Végül az motivált a további fejlődésben, hogy hátha ezzel majd tudok másoknak is segíteni.

Mi történik akkor, ha nem vagyok elégedett azzal, amit a tanfolyamtól kaptam? Visszakaphatom a befizetett pénzemet?

Igen, van visszatérítés, egy feltétele van, hogy a minőségbiztosítás felderítse, hogy mi történt. Lehet hogy kiderül, hogy a szolgáltatás nem volt jó, vagy az illető értett félre valamit.

John Travolta 1975 óta tag Forrás: AFP

Ha már a szcientológiáról beszélgetünk, muszáj rákérdeznem, hogy mi a véleménye Tom Cruise személyéről? Ön szerint megfelelően képviseli a Szcientológia Egyházat?

Lehet, hogy nem mindent úgy csinálnék, ahogy ő, de nem vagyok Tom Cruise ügyvédje, és ő is ember, akinek szabad akarata van. Nem találkoztam még vele, csak messziről láttam. De például John Travoltával és a feleségével találkoztam már. Travoltával egyszer az egyház floridai központjában futottam össze, nyilván nem rajongtam körbe, de nagyon kedves ember volt. De például Kirstie Alley-vel együtt tanultam egyszer egy tanfolyamon, Juliett Lewisszal pedig közös képem is van, itt volt egyszer a Sziget Fesztiválon. Mindannyian teljesen normálisak, kedvesek és közvetlenek voltak, nem sztárként viselkedtek.

Mi a helyzet Leah Reminivel?

Vele soha nem találkoztam. Róla semmit nem tudok.

Remini 30 év után, 2013-ban hagyta ott az egyházat, 2015-ben pedig megjelent „Bajcsináló – Túlélni Hollywoodot és a szcientológiát” című botránykönyve, amiben nagyon kemény dolgokat állít az egyházról. Itthon, az egyház berkeiben nem volt róla szó?

Rendszeresen felröppen valamilyen vád a szcientológiával kapcsolatban, de nagyjából minden vallásnál találkozhatunk olyan exhívőkkel, akik otthagyták az egyházat, mert valami nem tetszett nekik. A magam részéről úgy tekintek erre, hogy jellemzően arról szoktak könyvet írni, amit aztán el lehet adni, amitől az író bevételt vár, tehát ez is motiválhatja a megjelentetésben.

Leah Remini, a bajcsináló Forrás: AFP

Akkor semmi alapja nincs a könyvnek?

Ezt nem mondom. Az elmúlt években nagy tisztulási folyamat zajlott az egyházon belül, elképzelhető, hogy azokban az időkben, amikor például ő gyerek volt, nem volt minden fenékig tejfel. A mai állapotok össze sem hasonlíthatók a néhány évtizeddel korábbiakkal. Hihetetlen fejlődésen ment keresztül az egyház, mindenféle szempontból. Lehet, hogy amit ő leírt, az akkor igaz volt, lehet, hogy voltak olyan emberek, akik nem úgy bántak vele, ahogy kellett volna, hiszen egy szcientológus sem hibátlan. Még L. Ron Hubbard is leírta a szcientológia filozófiájáról és módszertanáról, hogy nem biztos, hogy ez a legjobb rendszer, de működőképes. És amíg nem találunk jobbat, addig ezt használjuk. A probléma jellemzően az alkalmazásban van, ha valaki nem azt csinálja, ami le van írva. Egyébként pedig nincs kényszer, nem kell mindenkinek szcientológusnak lennie.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.