Nyílt levél egy megcsalt barátnőnek

Forrás: Thinkstock -
barátnő nyílt levél megcsalás kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A következő nyílt levélben egy olyan olvasónk írta le gondolatait, akinek nem túl hálás szerepet jutott: ő volt az a bizonyos harmadik. Levelét a megcsalt és elhagyott barátnőnek címezte.

Kedves Barátnő!

Egy ideje húzódik már ez a dolog, és tudom, hogy soha nem fogunk már találkozni, mégis lenne hozzád pár szavam.

Pontosan tudom, hogy milyen érzés, amikor a párod kimegy az ajtón, és te tudod, hogy nőhöz megy... Amikor elkezdtem együtt dolgozni a pároddal, nem kedveltelek. Nagyon sokszor jött be rosszkedvűen miattad, illetve ha mi ketten találkoztunk, te nagyon ellenséges voltál velem, holott én akkor nem ártottam neked. Most már nyilván más a helyzet.

Forrás: Thinkstock

Borzasztóan szégyellem magam, hogy megteszem ezt egy másik nővel, hiszen engem is csaltak meg. Ne haragudj rám, kérlek!

Tudom, hogy erre nincs mentség, de egy-két dolgot hadd hozzak fel magam mellett. Amikor azt láttam, hogy van esély arra, hogy helyrehozzátok a kapcsolatotokat, én a háttérbe vonultam. És tudod, hogy miért?

Mert boldognak akartam látni őt, és egyáltalán nem érdekelt, hogy kinek az oldalán az.

De nagyon régen láttam a párod arcán olyan boldogságot és felszabadultságot, mint amikor velem van. És nem feltétlen szexről van szó, egy ebédről vagy egy kávéról. Akkor eldöntöttem, hogy igenis mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ő boldog legyen, mert mindketten tudjuk, hogy egy csodálatos ember. Ha megkapom az esélyt, hogy megadhassam neki azt, amit te nem tudtál vagy inkább már nem akartál, ígérem, hogy meg fogom tenni.

De ha úgy dönt, hogy mégis te kellesz neki, becsüld meg kérlek, hiszen megérdemli!

Üzennél valakinek? Üzenj a Life.hu-n keresztül!

Régóta nyomja már a szívedet egy feldolgozatlan sérelem? Név nélkül, mégis őszintén le szeretnéd írni gondolataidat egy családi, munkahelyi problémával kapcsolatban? Írd meg nekünk az info@life.hu e-mail címre, és öntsd ki a szíved a Life.hu segítségével!

Nyílt levél egy feleséghez, aki nem akar dolgozni, és hagyja, hogy a férje halálra gürcölje magáthttp://www.life.hu/csalad/20160713-nyilt-level-egy-feleseghez-aki-nem-akar-dolgozni-de-hagyja-hogy-a-ferje-halalra-gurcolje-magam.htmlVannak olyan, a társadalom által elfogadott, sőt gyakran megkövetelt nemi szerepek, amelyek felett rég eljárt az idő, amelyek a 19. században tényleg reálisak voltak, ám mára csak felesleges frusztrációt okoznak nőknek és férfiaknak egyaránt. Család--Nyílt levél annak a nőnek, aki elfogadta Kiss Lászlótól a virágothttp://www.life.hu/csalad/20160704-nyilt-level-annak-a-nonek-aki-elfogadta-kiss-laszlotol-a-viragot.htmlHétről hétre bukkannak fel a médiában nők, gyermekek ellen irányuló vagy családon belüli erőszakos cselekményekről szóló hírek. Már ez a gyakoriság is sokkolóan hathat, azt azért mindenképpen meg kell említeni, hogy a nyilvánosságra kerülő esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik. CsaládOrigoNyílt levél egy anyának, aki nem védte meg a lányát a nemi erőszaktólhttp://www.life.hu/csalad/20160623-nyilt-level-egy-anyanak-aki-nem-vedte-meg-a-a-lanyat-a-nemi-eroszaktol.htmlVolt, akiben múlt heti nyílt levelünk igen mély és fájdalmas sebeket tépett fel. Vajon a levélíróinkon kívül mennyien vannak még? Mennyien szenvedtek és szenvednek a mai napig is a feldolgozatlan traumától, szégyenérzettől és a meg nem értettségtől? Család--Nyílt levél a kiábrándító nőkhözhttp://www.life.hu/csalad/20160327-nyilt-level-a-kiabrandito-nokhoz-akik-nem-segitenek.htmlA 21. század embere ennyire érzéketlen lenne mások problémájára? Esetleg már egyáltalán nem tudunk megbízni a másikban? Vagy egyszerűen valamiféle női rivalizálás állhat a háttérben? Az alábbi nyílt levelet olvasónk "Kiábrándító nők" címmel küldte el nekünk, története pedig mindenki számára tanulságos lehet. Család--Nyílt levél egy felnőtt fiúhoz, aki képtelen megállni a saját lábánhttp://www.life.hu/csalad/20160204-egy-elkeseredett-edesanya-nyilt-levele-felnott-fiahoz.htmlAz alábbiakban annak az elkeseredett édesanyának a levelét közöljük, akinek a felnőtt fia még harminc éves kora után is képtelen a saját lábán megállni, és boldogulni az életben. Család--Nyílt levél egy drogos fiúhozhttp://www.life.hu/csalad/20160106-egy-elkeseredett-edesanya-levele-a-drogos-fiahoz.htmlLegálisak, potom pénzért beszerezhetők, az összetevőket homály fedi, hatásuk kiszámíthatatlan. A dizájnerdrogok térhódítását eddig nem sikerült megállítani, használatuk a fiatalok körében egyre megdöbbentőbb méreteket ölt. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.