Válságba került Katalin hercegné és Vilmos házassága?

Forrás: AFP/Money Sharma -
házasság válás Katalin hercegné Vilmos herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Valami nem stimmel mostanság Katalin hercegné és Vilmos herceg között, ezt pedig alátámasztja az is, hogy Katalin fogta két közös gyermeküket, és minden előzetes egyeztetés, valamint a férje nélkül Franciaországba utazott.

A hivatalos magyarázat szerint Katalin a gyermekeivel együtt a rokonait látogatta meg Franciaországban, ám egy kissé gyanús, hogy a hercegné

a palotának sem jelentette be távozását.

De ez még nem minden! Érdekes, hoy Vilmos sem tartott a családjával, főleg mert az elkövetkező hetekben egyáltalán nincs semmilyen halaszthatatlan, hivatalos kötelezettsége.

Forrás: AFP/Money Sharma

A hercegnét kedden a repülőtéren sikerült lencsevégre kapni, ahová egy 8 millió fontot érő Cessnával érkezett. A gépet Westminster hercegétől kapta kölcsön, ami azért sem meglepő, mert a hercegi pár már számtalanszor utazott ezzel a repülővel, a különbség csak annyi, hogy

eddig együtt repültek.

A pár kapcsolatát egyébként korábban sem kerülték el a konfliktusok, legutóbb Vilmos például nyilvánosan szólt be feleségének, akinek nem ez a legjobb időszaka, sokak szerint ugyanis féltékeny a húgára, akit nemrég jegyeztek el.

Hoppá! Schoberték Caramelre cserélték Berkiékethttp://www.life.hu/csalad/20160726-a-schobert-csalad-caramelre-cserelte-a-berki-csaladot.htmlA Schobert család nemrég még a tengerparton pihente ki az utóbbi hónapok fáradalmait, ráadásul nem másokkal, mint Hódi Pamelával és kedvesével, Berki Krisztiánnal. A napokban pedig Caramellel hozta össze a sors Rékáékat. CsaládOrigoElrabolták a Forma-1 vezetőjének anyósáthttp://www.life.hu/csalad/20160726-elkepeszto-elraboltak-a-forma-1-vezetojenek-anyosat.htmlRekordösszegű váltságdíjat kérnek a Forma-1 vezetőjének anyósáért. A helyi lapok értesülései szerint az emberrablók 120 millió reált, azaz körülbelül 36,5 millió amerikai dollárt követelnek Aparecida Schunck szabadon bocsátásáért. Család--Még csak 3 éves, de máris botrányt kavart - György herceget támadják az állatvédőkhttp://www.life.hu/csalad/20160725-gyorgy-herceget-tamadjak-az-allatvedok.htmlGyörgy herceg július 22-én 3 éves lett, a jeles esemény okán pedig a palota néhány friss fotóval rukkolt elő. Az egyik kép azonban kicsapta a biztosítékot, olyannyira, hogy az egyik kommentelő azt írta, hogy börtönbe kellene vetni a kis herceget... Család--Családi botrány: Katalin hercegné féltékeny a húgárahttp://www.life.hu/csalad/20160720-bennfentesek-szerint-katalin-rendkivul-feltekeny-a-hugara.htmlHamarosan férjhez megy Katalin hercegné húga, Pippa Middleton, aki a frigynek hála jegyet vált a földi mennyországba. Vőlegénye ugyanis olyan életet kínál a leendő feleségének, amilyenről Katalin álmodni sem mer. Család--Hurrá! Caitlyn Jenner ismét nagymama letthttp://www.life.hu/csalad/20160711-caitlyn-jenner-ismet-nagymama-lett.htmlCaitlyn Jenner egy újabb unokával büszkélkedhet, és büszkélkedik is az Instagram-oldalán. A hír ráadásul duplán nagy dolognak számít, ugyanis a kis jövevény egy kisfiú. Család--A nap hőse: A hús-vér Aranyhaj egy jó ügyért kopaszra nyíratta a fejéthttp://www.life.hu/csalad/20160704-a-nap-hose-az-elo-aranyhaj-egy-jo-ugyert-kopaszra-nyiratta-a-fejet.htmlA 16 éves lány évekig növesztette a haját, ám egy napon úgy döntött, hogy megszabadul a hajkoronájától. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.