Sarka Kata válás Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lapinformációk szerint Sarka Kata beadta a válókeresetet, vagyis Hajdú Péterrel tényleg különválnak.

A Story magazin úgy tudja, mindez már akkor megtörtént, amikor elköltözött a családi házukból.

Forrás: Andras.Nemes

„Úgy érezte, nem kap levegőt, ha azonnal nem tesz valamit” – idézte a magazin az egyik ismerőst, aki szerint azóta Kata már lehiggadt, a családja és a barátai tanácsára pedig újragondolta a helyzetet. A lap úgy tudja, hogy

a felek állítják, hogy a békülés sincs kizárva: úgy hírlik, Sarka Kata még biztosan nem hozott végleges döntést.

A meg nem nevezett forrás szerint Kata leginkább azt szeretné, ha férje újra meghódítaná őt. Ez azzal is jár, hogy Petinek újra meg kellene kérnie a kezét. A lap információi szerint a házassági évfordulós vacsorán komolyan szóba is került, hogy elválnak, de csak azért, hogy utána tiszta lappal folytathassák közösen.

Nyílt levél egy édesapánakhttp://www.life.hu/csalad/20160831-level-apamnak-aki-ongyilkossagot-kovetett-el.htmlA halál, különösen a váratlanul beköszöntő halál feldolgozása rettenetesen nehéz feladat a család számára. Végig kell, hogy menjenek egy olyan folyamaton, amelynek egyetlen szakaszát sem lehet megspórolni, megúszni. A tagadáson, a sokkon át az elfogadásig hosszú, fájdalommal teli az út. Még nehezebben lehet feldolgozni a veszteséget, ha a családtag döntött a halál mellett. CsaládOrigoGazdátlan babakocsi: Az utcán hagyta gyerekét egy budapesti nőhttp://www.life.hu/csalad/20160901-gazdatlan-babakocsiban-az-utcan-hagyta-gyereket-egy-budapesti-no.htmlBabakocsiban fekvő tizennégy hónapos gyermekét hagyta az utcán egy budapesti nő, majd eltűnt. A rendőrök keresik az anyát. Család--Németh Kristóf és párja nagy bejelentést tettek!http://www.life.hu/csalad/20160831-nemeth-kristof-es-parja-bejelentettek-keszen-allnak-a-csaladalapitasra-es-az-eskuvore.htmlNémeth Kristóf és párja egy éve él boldogságban, éppen ezért merült fel bennük a gondolat, hogy ideje új szintre helyezni a kapcsolatukat. CsaládOrigoBoldogság! Fazekas-Zur Krisztina két hét után találkozott a kisfiával http://www.life.hu/csalad/20160831-fazekas-zur-krisztina-a-kajakosnak-rioban-nelkuloznie-kellett-noah-t-cuki-foto.htmlA kajakosnak Rióban nélkülöznie kellett Noah-t. Néhány napja viszont az édesanya újra együtt lehetett a gyermekével, akire a verseny ideje alatt az Izraelben élő nagyszülők vigyáztak. Család--Cseh Laci: "Tervezzük, hogy bővíteni kéne a családot" http://www.life.hu/csalad/20160831-cseh-laci-az-olimpiai-bajnok-uszo-mar-szeretne-apuka-lenni-meghato-nyilatkozat.htmlBár a hírek szerint a magyar úszólegenda már javában készül a következő nagy versenyére, párjával már a családalapításon gondolkoznak. CsaládOrigoVegán vagyok, miért kell ezt lenézni?http://www.life.hu/csalad/20160823-vegan-eletmod-az-allatok-kihasznalasa-ellen.htmlNem éhezem, nem szenvedek semmilyen hiánybetegségben, jól érzem magam a bőrömben. Hogy miért fontos ezeket leszögezni? Azért, mert a vegánságot gondolkodás nélkül elutasítók többsége általában csípőből puffogtatják az éhezés-fűevés-vitaminhiány tengely mentén haladó hibás érveiket úgy, hogy még annyi hajlandóság sincs bennünk, hogy egy kicsit is utánaolvassanak a számukra ördöginek vagy éppen nevetségesnek tartott életmódnak. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.