Nyílt levél egy anyától, aki megelégelte a cseléd szerepét

Forrás: Dreamstime -
háztartás család anya nyílt levél gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még a 21. században is vannak, akik úgy gondolják, hogy kizárólag a nők, az édesanyák feladata a háztartás vezetése és a család összetartása. Ez ellen a sztereotípia ellen is szeretne szólni most egy olvasónk, aki megelégelte, hogy a családja magától értetődőnek veszi, hogy ő mindent elvégez helyettük.

Levél egy anyától, aki megelégelte a cselédszerepet

Éveken át én voltam az egyetlen a családban, aki összeszedte a széthagyott zoknikat, kidobta a felesleges reklámújságokat, kihordta a koszos poharakat a konyhába, megkereste az eltűnt tornacipőket, kihalászta a párnák alól a távirányítókat, lekapcsolta a lámpákat, beindította a mosogatógépet, bevitte az iskolába az otthon felejtett házi feladatokat, és kicserélte a WC-papírt.

Forrás: Dreamstime

De most hétvégén elegem lett ebből.

Mindenki nagyon jól szórakozott azon, ahogy a kutya egy dinnyehéjjal játszott. Nyaldosta, magával cipelte, leejtette, szimatolta, újra megkóstolta. Ti mindannyian néztétek, fényképeket készítettek, majd egy idő után, ahogy a kutya, úgy ti is ráuntatok a dologra. Én ott maradtam az ebéd romjaival, de a nevetésetek hangja melegséggel töltötte el a szívemet. Egészen addig, amíg a szőnyeg közepén meg nem pillantottam a szétcsócsált dinnyehéjat egy kupac kutyaszőrbe burkolva. Nektek is látnotok kellett ezt, és mégis mindannyian ott hagytátok.

Tényleg egyikőtökben sem merült fel, hogy fel kellene venni és kidobni?

Én fizetem be a számlákat, intézem a bevásárlást, tartom rendben a kertet, hordom állatorvoshoz a kutyát, főzök, mosok, megtervezem a nyaralást, a lista végtelen. A háztartás végül is olyan, mint egy vállalkozás, és én jól vezetem.

Forrás: Dreamstime

Üzennél valakinek? Üzenj a Life.hu-n keresztül!

Régóta nyomja már a szívedet egy feldolgozatlan sérelem? Név nélkül, mégis őszintén le szeretnéd írni gondolataidat egy családi, munkahelyi problémával kapcsolatban? Írd meg nekünk az info@life.hu e-mail-címre, és öntsd ki a szíved a Life.hu segítségével!

Engem nem zavar, ha ki kell tisztítani a kutya fülét, ki kell üríteni a macskaalmot, le kell vágni a madár körmét. Szívesen teszem, mert ezeknek az állatoknak szükségük van ránk, mi döntöttünk úgy, hogy a gazdáik leszünk.

De ti nem a háziállataim vagytok!

Lehet, hogy én idéztem elő ezt a helyzetet, és ez a szerep azért ragadt rám, mert kisgyerekként én vigyáztam rátok, én babusgattalak titeket egész nap, de nézzetek magatokra! Az élettársam karrierje egyre ível felfelé, és ti, a gyerekeim már tinik és fiatal felnőttek vagyok saját célokkal, tervekkel. És én jobban szeretlek titeket, mint bárkit a világon, de valami félrecsúszott.

Már nem partnernek, csupán egy asszisztensnek érzem magam a családban, aki már nem a család szíve, inkább a gondviselője.

Forrás: Dreamstime

Persze ti most tiltakoztok, hogy ez nem igaz, ti szerettek engem és tiszteltek, hiszen én egy csodálatos anya vagyok.

És tényleg az vagyok, de itt most egy családról van szó, egy olyan egységről, ahol a tagok kölcsönösen támogatják egymást. Nem akarok kiszállni a családból, hanem azt kérem, hogy ti is szálljatok be. Nem szeretnék többé a főszakács és a mosogatólány lenni. Továbbra is főzök, ha éppen van hozzá kedvem, vagy van rá időm, de szeretném a saját életemet is élni.

A pizzarendelés még mindig egy opció marad. De ezentúl rendelje meg valaki más.

Szeretettel: Anya.

Nyílt levél egy édesapánakhttp://www.life.hu/csalad/20160831-level-apamnak-aki-ongyilkossagot-kovetett-el.htmlA halál, különösen a váratlanul beköszöntő halál feldolgozása rettenetesen nehéz feladat a család számára. Végig kell, hogy menjenek egy olyan folyamaton, amelynek egyetlen szakaszát sem lehet megspórolni, megúszni. A tagadáson, a sokkon át az elfogadásig hosszú, fájdalommal teli az út. Még nehezebben lehet feldolgozni a veszteséget, ha a családtag döntött a halál mellett. CsaládOrigoNyílt levél - A felsőoktatás, amint megtöri a csendethttp://www.life.hu/csalad/20160818-a-felsooktatas-amint-megtori-a-csendet-nyilt-level.htmlNyílt levél sorozatunkban ezúttal egy főiskolai docens írásából közlünk részleteket. Levélírónk elsősorban azokra a szexuális jellegű erőszakos cselekményekre szeretné felhívni az emberek figyelmét, amelyek a felsőoktatási intézmények által szervezett rendezvényeken vagy más, azokhoz köthető szituációban történnek. CsaládOrigoNyílt levél egy feleséghez, aki cserben hagyta férjét annak impotenciája miatthttp://www.life.hu/csalad/20160815-level-a-felesegemhez-aki-cserben-hagyott-az-impotenciammal.htmlA mai napig nincs nagyobb szégyen egy férfi számára, mint amikor a szexuális aktus során csütörtököt mond a fegyver. Amikor egyáltalán nem, vagy csak alig jön létre a behatoláshoz szükséges merevedés, vagy ha létrejön, akkor sem marad tartós. Aki erekciós zavarral küzd, annak önértékelése, önbecsülése mindig alacsonyabb férfitársainál. CsaládOrigoNyílt levél az anyáknak, akik bántalmazzák a gyerekeikethttp://www.life.hu/csalad/20160808-nyilt-level-a-csaladon-beluli-eroszak-ellen.htmlA 2014-es bűnügyi statisztika 4163 „gyerek érdekeit sértő vagy család elleni bűncselekményt” tart nyilván. Ez a szám csak a jéghegy csúcsa, több ezer olyan eset történik nap mint nap Magyarországon, amelyek rejtve maradnak, így soha nem kerülnek be a statisztikákba. CsaládThinkstockNyílt levél az ügyfélszolgálatokra betelefonálókhozhttp://www.life.hu/csalad/20160729-nyilt-level-az-ugyfelszolgalatra-betelefonalokhoz.htmlA folyamatos pörgés és a stresszes életmód bárkit az őrületbe tud kergetni, valamilyen szinten tehát érthető, ha egy feszült idegállapotban lévő ember hamarabb kijön a sodrából. Az azonban már egyáltalán nem megengedhető, hogy olyan hangnemet üssön meg embertársaival, amilyenről az alábbi nyílt levél szól. Család--Nyílt levél egy exvőlegénynek, aki a menyasszonyát egy idősebb nővel csalta meghttp://www.life.hu/csalad/20160523-nyilt-level-az-exvolegenyemnek-aki-megcsalt-egy-idosebb-novel.htmlAz alábbi levelet egy rendszeres olvasónktól kaptuk, akinek – mint írta – sokszor segítettek a „Nyílt levél” sorozatban megjelent cikkek, volt, hogy erőt tudott belőlük meríteni. Olvasónk egy igen nehéz időszakon van túl, és történetét velünk is megosztotta. Az írását változtatás nélkül közöljük. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.