munkahely pénz undorító borzalmas munka állás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Robotüzemmódba kapcsolva az irodában, vagy egy építkezésen gürcölve biztosan sokan érzik azt, hogy az ő munkájuk a legrosszabb az egész világon. Most azonban mindenki megnyugodhat! Megsúgjuk: mindig van rosszabb. Az alábbiakban öt olyan létező pozíciót gyűjtöttünk össze, amelyet még hat hónapnyi munkanélküliség után sem szívesen vállalnánk el. 

Takarító egy pornómoziban

A pornómozik takarítójának is ugyanaz a dolga, mint egy teljesen hagyományos mozi vagy színház takarítójának, azaz rongyot és seprűt fognak, és kisuvickolják a kihalt termet. Egyvalamiben azonban nagyban különbözik a munkájuk: egy szimpla mozi takarítószemélyzete biztos lehet benne, hogy a székekre folyt ragacsos anyag nem más, mint a nézők üdítője. Nos, ezt egy pornómozi-takarító már nem jelentheti ki 100 százalékos bizonyossággal.

Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime

Elütött állatok tetemeit összegyűjtő ember

Bizony, az Egyesült Államokban még ilyen pozíció is létezik. Azt, hogy miért ez a világ egyik legborzalmasabb állása, valószínűleg nem kell sokat magyarázni. A tetemgyűjtögetőknek fel kell kapargatniuk az elpusztult állatok bomlásnak indult maradványait az utakról, dacolva a forgalommal.

Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime

Macskaeledelek minőségellenőre

Egy brit férfi, bizonyos Jon Hanson számolt be egyszer egy angol napilapban élete legrosszabb munkájáról, amikor is minőségellenőrként dolgozott egy macskaeledeleket gyártó cégnél. Munkája során többféle tesztet is el kellett végeznie a tápokon, amelyek közül egyik sem volt túl gusztusos feladat. Neki kellett például egyebek mellett kihalásznia a félkész masszából az esetlegesen benne maradt apró csontdarabokat.

Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime

A Buckingham-palota őre

A Buckingham-palotai őrséget a brit hadsereg legborzalmasabb munkájaként szokták emlegetni. Az csak az egyik, hogy az őröknek órák hosszat kell mozdulatlanul állniuk, miközben a látogatók nevetésre vagy bármilyen reakcióra próbálják őket ingerelni, a másik, hogy az őrök mindennap több órát töltenek el azzal is, hogy egyenruhájukat kitisztítsák, cipőiket kifényesítsék, mivel azokat rendszeresen ellenőrzik. Ha pedig valamilyen felszerelésük nem makulátlan, azért bizony büntetés jár.

Forrás: giphy.com

Majomüldöző egy szafarin

Egy kanadai nőnek, bizonyos Marinnak a munkája sem volt túl mindennapi. A nő egy szafarin dolgozott, ahol az volt a feladata, hogy kocsival ellenőrizze a különböző rezervátumokat. Miközben a nő a lerácsozott autójával ide-oda furikázott, a szafariba élő majmok gyakorlatilag rodeóztak az autón. Rákapaszkodtak a rácsokra, és utaztatták magukat az egyik helyről a másikra. Ezzel még nem is lenne probléma, ám a munkája végén, amikor autójával elhagyta volna a szafari területét, a majmócáktól is meg kellett valahogy válnia. Nos, biztos jó szórakozás lehetett minden nap végén pár órát még azzal tölteni, hogy valahogy lekergesse a majmokat az autóról.

Forrás: Dreamstime
„Esténként sírva imádkoztam, hogy nőjenek ki a kezeim és a lábaim” – Exkluzív interjú Nick Vujiciccsalhttp://www.life.hu/csalad/20160923-nick-vujicic-a-kezek-es-labak-nelkul-szuletett-ember-budapesten-exkluziv-interju.htmlHiába ismeri történetét az egész világ, hiába járt már több mint 61 országban, és tartott motivációs előadásokat milliók előtt, Nick Vujicic egy elképesztően közvetlen ember, aki az interjúnkat is azzal kezdte, hogy a bemutatkozás után megkért rá, adjak neki egy nagy ölelést. Közvetlenségénél már csak karizmatikus és szuggesztív személyisége volt erőteljesebb: beszéde egyszerűen magával ragadja és beszippantja az embert. Család--„Nem kell nagy lakodalom ahhoz, hogy 51 évig együtt maradjunk” – egy fél évszázados házasság történetehttp://www.life.hu/csalad/20160921-bakancslista-az-idosek-otthonaban-rozsika-es-jozsi-tortenete.html51 év, több mint fél évszázad együtt, jóban-rosszban. Hogy mi a titok? Nincs titok. Ahogy Rózsika mondta, „egy a lényeg, a tolerancia és a szeretet, ami minden vitán átível”. Rózsika és férje, Józsi egy törökbálinti idősotthonban élik mindennapjaikat 14 éve, az apropó pedig, ami miatt meglátogattam őket, egy igen különleges esemény volt: az otthon dolgozói néhány hete teljesítették a házaspár bakancslistájának egyik kívánságát. Család--Nyílt levél a nőnek, akire rákiabáltam sorban állás közbenhttp://www.life.hu/csalad/20160919-nyilt-level-a-holgynek-akire-rakiabaltam-sorban-allas-kozben.htmlTermészetesen azt egy embertársunktól sem lehet elvárni, hogy egy számára szokatlan vagy érdekes dologra ne figyeljen fel, adott esetben ne kezdje el nézni. Az azonban igenis mindenkitől elvárható, hogy kíváncsiságával próbáljon meg nem beletaposni a másik ember érzéseibe. Család--Szegénység, éhezés, kiszolgáltatottság - A világ gyermekeinek tragikus helyzetehttp://www.life.hu/csalad/20160919-szeptember-20-unicef-a-gyermekek-vilagnapja.html2015-ben körülbelül 1 millió gyermek számára életük első napja egyben az utolsó is volt – borzasztóan magas szám ez. Az UNICEF A világ gyermekeinek helyzete (SOWC 2016) című idei jelentése szerint pedig a világ legszegényebb kiskorúinak az életkörülményei a következő 15 évben csak tovább fognak romlani, amennyiben a kormányok, vállalatok, nemzetközi szervezetek nem tesznek erőfeszítéseket a megoldások keresésére. Szeptember 20-án a gyermekekre, elsősorban a fejlődő országok gyermekeire emlékezünk. Család--Terror a neten – halálba hajszolt gyerekek tragikus történetei http://www.life.hu/csalad/20160914-internetes-zaklatas-cyberbullying-harom-tragikus-tortenet.htmlAz iskolai kiközösítések, csúfolódások és fenyegetések egyáltalán nem számítanak új keletű dolognak, biztosan neked is volt olyan osztálytársad – esetleg te magad voltál az – akit valamilyen, sokszor mondva csinált ürüggyel piszkáltak a társai. A folytonos csúfolódás jobb esetben csak a kipécézett gyerek iskolai pályafutására nyomja rá a bélyegét, rosszabb esetben akár az életébe is kerülhet. Család--Elfeledett tragédiák - Hírességek, akik elvesztették gyermekükethttp://www.life.hu/csalad/20160908-hires-szulok-akik-tragikus-korulmenyek-kozott-vesztettek-el-a-gyermekuket.htmlHiába híresek, hiába keresnek naponta akár milliókat is, a tragédiák őket sem kerülik el. Az alábbi hírességeket az egyik legfájdalmasabb veszteség érte: elvesztették gyermeküket. Bár vannak esetek, amelyek több évtizeddel ezelőtt történtek, a gyászoló család fájdalma valószínűleg sosem fog teljesen elmúlni. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.