FRISS információk Brad Pitt és Angelina Jolie válásáról

Forrás: AFP/Robyn Beck -
Brad Pitt válás Angelina Jolie
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Brad Pitt nem válaszolt felesége, Angelina Jolie válókeresetére, az 52 éves színész ugyanis nem bírósági úton akar megállapodást elérni hat gyermekük felügyeleti jogáról. A színésznek szerdáig kellett volna hivatalos választ adnia.

Az ügyet jól ismerő források szerint Brad Pitt gyermekeik közös felügyeltét akarja elérni, és ha válaszolt volna a keresetre, azzal elindította volna a jogi csatát, ám attól tart, hogy azzal súlyos lelki károkat okozna a gyermekeknek - adta hírül pénteken a US Weekly és a TMZ celebhírportál.

Forrás: AFP/Robyn Beck

Angelina Jolie szeptember 19-én adta be válókeresetét feloldhatatlan ellentétekre hivatkozva, és kérvényezte hat közös gyermekük felügyeleti jogát. Sajtóértesülések szerint a hollywoodi álompár válásának közvetlen kiváltó oka az volt, hogy egy Franciaországból Los Angelesbe tartó repülőútjuk során Pitt dührohamban tört ki és veszélyeztette egyik gyerekük testi épségét.

Angelina Jolie ugyanakkor elindíthatja a válópert mulasztási ítéletet kérve a bíróságtól, mivel férje nem válaszolt keresetére. A TMZ úgy tudja, hogy ez nem fog megtörténni. Jolie egyetért azzal, hogy a családé az elsőbbség, és nem fog háborút indítani - olvasható a portálon.

A dolgokat bonyolíthatja ugyanakkor, hogy Los Angeles megye család- és gyermekvédelmi szolgálata még mindig vizsgálja a Pitt és tizenöt éves fia, Maddox közötti incidenst a repülőgépen. A TMZ forrásai szerint azonban megvan az esély arra, hogy az egész válást egyezséggel, nem pedig bírósági úton rendezik.

10 év, 6 gyerek

Jolie és Pitt 10 éve éltek együtt, de csak két éve házasodtak össze, és 6 gyereket nevelnek. Jolie és Pitt hat gyereket neveltek közösen, közülük három adoptált, három pedig saját. A színésznő 2001-ben, még Billy Bob Thornton feleségeként fogadta örökbe első gyermekét, Maddoxot. 2005-ben adoptálta a féléves Zaharát, rövidesen Brad Pitt is a saját nevére vette a két gyermeket. Első vér szerinti gyerekük, Shiloh, 2006-ban született, 2007-ben örökbe fogadták Pax Thient, majd 2008-ban egy ikerpárnak adott életet Jolie. Nemrégiben arról is lehetett olvasni, hogy egy 7. gyereket is szeretnének.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.