Teljesen új életet kezdett Tom Cruise

Forrás: AFP/Mehdi Taamallah/Mehdi Taamallah -
család Katie Holmes Tom Cruise
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Válása óta Tom Cruise nem volt éppen példás családapa, a hírek szerint ugyanis jó ideje nem látta kislányát, Surit. Most azonban úgy tűnik, végre észhez tért a világsztár, és új életet kezdett. 

Tom Cruise és Katie Holmes 2012-ben váltak el, azótaTom alig látta most 10 éves lányát, Surit, és nem igazán ismerkedett más nőkkel. Most azonban valami történt a Mission: Impossible filmek sztárjával, aki szinte már Angliába költözött, és kislányával való kapcsolatát is átgondolta.

Forrás: AFP/Mehdi Taamallah/Mehdi Taamallah

A Daily Mail most arról számol be, hogy

Tom Cruise a sok kimaradt év után már rendszeresen találkozik kislányával, sőt, állítólag szerelmes lett egy brit nőbe.

Az 54 éves filmsztár állítólag Angliában, vidéken bérel egy házat, és jópár randija volt az utóbbi időben.

Nyáron pedig több napot is Surival töltöt Tom: Cotswolds-ban jártak, és Gloucestershire-ben töltöttek 2 napot, majd 3 napra Londonba utaztak. Katie nem volt velük, csak Tom testőre és Suri bébiszittere. A filmsztár nem verte nagy dobra a találkozást, amit mostantól egyre gyakrabban meg fog ismételni. Közös fotó róla és kislányáról utoljára 4 éve, 2012-ben készült.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.