Ördög Nóra sok dolgot fogadott meg 2017-ben: lesz mit betartania

Forrás: TMC -
Ördög Nóra fogadalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rengetegen tesznek újévi fogadalmakat, a legtöbben talán káros szenvedélyektől szeretnének megszabadulni, de a fogyás is előkelő helyet foglal el a listán. Ördög Nóra is megtette a maga ígéreteit, ám ő inkább anyaként, feleségként és háziasszonyként.

Az újév új élet ígéretével is kecsegtet, éppen ezért divat fogadalmakat tenni január 1-jén. Ilyenkor egy pár hétig dugig vannak az edzőtermek, minden dohányos idegesen rágózik, és úgy általában mindenki azon igyekszik, hogy ne bukja be fogadalamit már az első hét után.

Ördög Nóra sok mindent megfogadott Forrás: TMC

Ördög Nóra is tett fogadalmat, nem meglepően az ő ígéretei többnyire a gyermekeivel kapcsolatosak. A többi között szeretné bemutatni Micinek és Vencinek, hogy a gasztronómiai élvezetek nem merülnek ki a paradicsomos tésztában, valamint azt is megfogadta, hogy ezentúl igenis időben fog ágyba kerülni két csemetéje. A legviccesebb Ördög Nóra Kisfelfedezőn olvasható fogadalmai közül mégis az utolsó pont, melyben kifejti, hogyan lazultak 8 év együttélés után a házasságának szabályai, és hogy miért hitték gyermekei, hogy ő lett az apa. "Fogadom, hogy amennyiben éppen szőrös a lábam – igen, elő szokott ez is fordulni – 2017-ben legalább nem dugom a gyerekeim orra alá. És akkor talán elkerülhetőek az ilyen és ehhez hasonló, roppant elgondolkodtató párbeszédek:
• Anya, ez meg miiii?!!!
• Szőr.
• Anya, akkor te most apa vagy...?" - olvasható a blogon.

Nőként a startupok világában - Interjú Párkányi Orsivalhttp://www.life.hu/csalad/20170105-nokent-a-startupok-vilagaban-interju-parkany-orsival.htmlMegalapította Ausztráliában a Women as Entrepreneurs nevű első, női vállalkozókat összefogó szervezetet; saját startupot indított, amelyről még a BBC is riportot készített; előadásokat tart, és könyvet ír, munkáját pedig áthatja a nemi és kulturális egyenlőségért vívott harc – ő Párkányi Orsi, akivel egészen lebilincselő és izgalmas élmény volt interjút készíteni. Nőként a startupok világában című minisorozatunk első részében Orsi munkásságát mutatjuk be. Család--"Sosem volt az apám igazán" - Megszólalt Klapka György lánya, Sandyhttp://www.life.hu/csalad/20170111-megszolalt-klapka-gyorgy-lanya.htmlÉdesapját gyászolja a 27 éves Klapka Sandy, a múlt héten elhunyt Klapka György legkisebb lánya. A fiatal lány próbálja kezelni a helyzetet, ahogy tudja, de bevallotta, nagyon megviseli édesapja elvesztése. Család--A színészet fontosabb, mint a család: Stohl András megdöbbentő vallomást tetthttp://www.life.hu/csalad/20170111-stohl-andras-szinesz-megdobbento-vallomast-tett.htmlMint ismeretes, a színész a tavalyi év végén költözött el családjától. Stohl pedig már most tudja, hogy idén sem lesz több ideje a családjára és a szeretteire, annyi szerepben kell helytállnia... CsaládOrigoJáték babát nevel egy pár: döbbenetes fotók! http://www.life.hu/csalad/20170110-nem-lehet-kisbabajuk-ezert-keszitettek-egy-jatekbabat-foto.htmlCrystal és Terry Duke hosszú ideig próbálkoztak, hogy saját gyermekük lehessen. Mivel az élet ezt nem adta meg nekik, csináltattak maguknak egyet. CsaládThinkstockÍgy fürdeti a kis Nátánt Istenes Bence és Csobot Adélhttp://www.life.hu/csalad/20170109-istenes-bence-es-csobot-adel-igy-furdeti-a-kis-natant-edes-foto.html"Tegnap esti fürdetés" címmel tett közzé egy édes fotót az álompár.CsaládOrigoA babavárásról mesélt a 49 éves Fejős Évahttp://www.life.hu/csalad/20170109-fejos-eva-a-babavarasrol-meselt-es-hogy-milyen-49-evesen-a-terhesseg.htmlAz írónő elmondta, hogy kislánya valószínűleg a Linda Zsófia nevet kapja majd, mivel az édesanyja kezdettől fogva Zsófinak nevezi a babát, párja viszont nem szerette volna ezt a nevet a gyermeknek. Ezenkívül rengeteg dolgot mesélt még. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.