Megdöbbentő vallomás: félrelépésből született Gesztesi Károly ötödik gyermeke

Gesztesi Károly Friderikusz Sándor félrelépés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gesztesi Károly az Összezárva Friderikusszal című műsorban vallott arról, hogy ötödik gyermeke egy félrelépésből született.

A most hatéves Áron nem volt tervezett gyerek, de pont akkor, pont úgy hozta az élet, hogy a kisfiú megfogant. A Claudiával való veszekedések és a békülések között Gesztesi Károly félrelépett, ebből a kapcsolatból született meg a színész legkisebb fia.

Egy 21. századi fiatalnak miért lenne vonzó a házasság intézménye?http://www.life.hu/csalad/20170216-hazassag-vilaghete-hazasulasi-kedv-a-21-szazadban.html"És boldogan éltek, míg meg nem haltak" - a romantikus tündérmesék elengedhetetlen része a hetedhét országra szóló lakodalom, mikoris a daliás herceg örök hűséget fogad szerelmének. A Disney meséknek hála szinte nincs olyan kislány, aki ne álmodozna arról, hogy egyszer majd őt is mesebeli körülmények között vezeti oltárhoz a hős lovag. Az álmodozó kislányok azonban egyszer felnőnek, az esküvőről szőtt álmok pedig semmivé válnak. Család--Majka gyerekei, Marián és Olivér nagyon szeretik egymást - Fotó!http://www.life.hu/csalad/20170217-majka-gyerekei-marian-es-oliver-nagyon-szeretik-egymast.htmlKét ördögien aranyos gyereke van Majkának és Dundikának, a legnagyobb szerencséjükre ráadásul nagyon szereti egymást a két csöppség. Marián és Olivér nem győzi ölelgetni egymást. CsaládAnya lesz Hosszú Katinka? Elárulta, mikor érkezik a babahttp://www.life.hu/csalad/20170217-hosszu-katinka-az-anyasagrol-beszelt.htmlHosszú Katinka, aki legutóbbi fotóján bizarr maszkban sanyargatta magát, elárulta, terveik szerint mikor érkezik a trónörökös. Család--Sarka Kata húsvétra szabad ember lehethttp://www.life.hu/csalad/20170217-sarka-kata-es-hajdu-peter-megvan-a-valas-idopontja.htmlKorábban ugyan egyikük sem jelent meg a kitűzött bírósági tárgyaláson, most úgy néz ki, sürgős lett a válás a sztárpárnak. Lapinformációk szerint megvan a válóper hivatalos időpontja, és mind Sarka Kata, mind Hajdú Péter készül már a tárgyalásra. CsaládOrigoEgy Angliából hazatérő orvosnő esete a magyar hagyományokkalhttp://www.life.hu/csalad/20170216-dr-szakacs-krisztina-szakmai-beszamoloja-a-gyermekorvoslas-hazai-helyzete.htmlHagyományokon alapuló elavult terápiás gyakorlat kontra evidence-based, azaz bizonyítékokra alapozó orvoslás - néhány napja nagy port kavart egy Angliából hazatérő orvosnő, dr. Szakács Krisztina szakmai beszámolója. Szülők és orvosi szervezetek háborodtak fel a kegyetlenül őszinte mondatokon, a hazai gyermekorvosi szakma fontosabb csoportjai még egy közös nyilatkozatot is kiadtak a doktornő állításainak cáfolataként. Vajon Szakács doktornő véleménye tényleg csak megalapozatlan vádaskodás? Család--Facebookról tudta meg az anya, hogy a fia meghalthttp://www.life.hu/csalad/20170216-facebookrol-ertesult-az-anya-fia-halalarol.htmlRészvétüzenetek árasztották el a 27 éves fiú Facebook-oldalát, amiket édesanyja remegve olvasott, miközben reménykedett, hogy ez valami tévedés. Sajnos nem az volt. A fia elhunyt, ő pedig a közösségi oldalról értesült gyermeke haláláról. Család--





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.