A jövő női vállalkozói mérkőznek meg nőnapon

startup vállalkozás verseny
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Európában csupán 15 százalék a női vállalkozók aránya, a kifejezetten női befektetőké pedig még ennél is kisebb, mindössze 6 százalék. Magyarország első női startup-versenye, a Women Startup Competition célja a női cégalapítók támogatása és a női jelenlét fontosságának hangsúlyozása a startup szektorban. A verseny eddigi története alatt a nevezések száma a triplájára emelkedett, az elmúlt négy évben pedig több mint 1 millió 360 ezer dollár értékű befektetési forráshoz juttatták a nyertes vállalkozásokat. Az idei elődöntőket Európa hét városában tartják; az utolsó, budapesti fordulóra március 8-án, nőnapon kerül sor.

Március elsején zárult a jelentkezés a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Women Startup Competition budapesti elődöntőjére. A verseny célja, hogy tréning- és mentoring lehetőséget adjon és egyben ösztönözze a női vállalkozókat arra, hogy megvalósítsák ötleteiket. A hosszú távú cél pedig, hogy emelkedjen a női vállalkozók aránya az üzleti életben; jelenleg Európában mindössze 15 százalék a női vállalkozók aránya, a kifejezetten női befektetőké pedig még ennél is kisebb, mindössze 6 százalék. A verseny az elmúlt négy évben több mint 1 millió 360 ezer dollár értékű befektetési forráshoz juttatta a nyertes vállalkozásokat.

Nőként a startupok világában - Interjú Horváth Dorkával

Mesekönyv, hangoskönyv, animáció és játék egyben – ez a magyar fejlesztésű BOOKR Kids, amely komplex meseélményt nyújt kicsiknek és kicsit nagyobbaknak is. A startup alapítóinak nem titkolt célja, hogy olyan értékes és fejlesztő jellegű szórakozást nyújtsanak a gyerekeknek, ami talán közelebb viszi majd őket felnőttként a könyvekhez, az olvasáshoz. Nőként a startupok világában című sorozatunk harmadik részében Horváth Dorkával beszélgettünk.

2014-2016 között a Women Startup Competition több mint 300 nemzetközi és hazai női startup jelentkezését fogadta és támogatta szakmailag. A verseny ugyanúgy nyitott nők és férfiak számára, mindössze egyetlen feltételnek kell megfelelni: a startupok legalább 50 százalékban hölgy tagokból kell, hogy álljanak. A megmérettetésre évről-évre egyre többen jelentkeznek: míg az első évben 86 nevezés érkezett, idén már több mint 270 versenyző közül hirdetnek majd győztest júliusban, Londonban; ez a nevezések több mint háromszoros növekedését jelenti a verseny elmúlt négy éve alatt.

Hét ország, hét állomás

Az idei hat helyszínen (Finnország, Németország, Lengyelország, Csehország, Ausztria és Anglia) tartott elődöntőt követően, március 8-án, a Prezi irodájában kerül sor az utolsó, budapesti elődöntőre. Ahogyan az eddig elődöntőkön, a zsűri a budapesti állomáson is egy csapatot választ ki, amely lehetőséget kap arra, hogy részt vegyen a júliusi londoni döntőn. Ezt megelőzően a nyertes csapatok a brit fővárosba utaznak, ahol egy ötnapos felkészítő programon vesznek részt. A tét nagy: a csapatoknak befektetők előtt kell majd prezentálniuk.

„Fantasztikus ötletekkel találkoztunk a verseny eddigi hat állomásán! Kíváncsian várjuk az utolsó, budapesti elődöntőt, amelyre 21 csapat közül végül hetet választottunk ki. A legtöbben az egészséges életmóddal, a nők életének könnyítését segítő témákkal kapcsolatos vállalkozások ötletével neveztek" – mondta el Müller Tamás, a versenysorozat alapítója.

Az előadó maga a show!

A verseny nyitott bárki számára, aki kíváncsi arra, hogy mely ötletekből születhetnek meg a jövő meghatározó vállalkozásai, és inspirációt adhat azoknak is, akik egyelőre csak tervezik vállalkozás indítását.

Nőként a startupok világában - Interjú Rutkai Zsófival

Rutkai Zsófinak is régi nagy álma volt egy saját cég létrehozása. Álmát egy idehaza még meglehetősen új struktúrán keresztült valósította meg: egy startupgyár berkein belül próbálgatja szárnyait. Nőként a startupok világában című minisorozatunk második részét itt olvashatod el.

„A célunk nem az volt, hogy látványos előadásokat prezentáljunk, de erre nincs is szükség. Az előadóink lelkesedése és a bemutatott ötletek elegendők ahhoz, hogy igazán érdekes előadásokat hallgassunk meg. Fontos, hogy nem csupán technológiai alapú kezdeményezéseket várunk, hiszen többször előfordul, hogy egy művészeti vagy szolgáltató jellegű projektből lehet olyan megoldást kihozni, amely leveszi a befejtetőket a lábukról" – magyarázta Müller Tamás.

2016-ban a versenyen harmadik helyezést ért el a magyarországi Bloomyloom, amely egy kicsi designiroda, ahol három éve terveznek és gyártanak speciális szövéskombinációval rendelkező babahordozó kendőket és hozzájuk illő divattáskákat. A versenyen egy olyan projekttel indultak, amelynek lényege egy tapintással olvasható, Braille-íráshoz hasonló, ún. információs textília, amiből hordozókendőket, babahordozókat készítenek majd, elsősorban vak- és gyengénlátó szülők számára.

„A tapintható textil segítségével könnyű érezni, hogy a kendő megfelelően tartja a babát alulról, oldalról, és a kötési folyamatot is könnyebb elsajátítani. Hiszünk benne, hogy a hátrányos helyzetűek életét segítő megoldásoknak igenis helye van a non-profit szférán kívül is, és ebben megerősítettek bennünket a verseny szakemberei, akik workshopok során segítették csiszolni a koncepciót" – magyarázta Aggot Eszter, a Bloomyloom csapatának egyik tagja.

Nőként a startupok világában - Interjú Párkányi Orsival

Megalapította Ausztráliában a Women as Entrepreneurs nevű első, női vállalkozókat összefogó szervezetet; saját startupot indított, amelyről még a BBC is riportot készített; előadásokat tart, és könyvet ír, munkáját pedig áthatja a nemi és kulturális egyenlőségért vívott harc – ő Párkányi Orsi, akivel egészen lebilincselő és izgalmas élmény volt interjút készíteni. Nőként a startupok világában című minisorozatunk első részében Orsi munkásságát mutattuk be.

A Women Startup Competiton eddigi valamennyi nyertese befektetéshez jutott. A szervezők bíznak benne, hogy a versenyen szereplő csapatok inspirációt adnak és jó példát jelentenek azoknak, akik azt tervezik, hogy saját vállalkozást indítanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.