Észak-Olaszországban házasodik Gianni és Debreczeni Zita

Forrás: Instagram/Zitadebreczeni -
esküvő Olaszország Debreczeni Zita Gianni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Debreczeni Zita és Gianni szerettek volna mindent titokban tartani az esküvőjükről, de ez nem sikerült. Kiderült, hogy az észak-olaszországi Dolomitokban fognak örök hűséget esküdni.

Csak a szűk család lesz jelen Debreczeni Zita és Gianni esküvőjén, de még nekik is alá kellett írniuk egy szerződést, hogy a nagy napról semmi ne derüljön ki. Ennek ellenére nem sikerült mindent titokban tartani. Kiderült ugyanis, hogy

a pár a héten fog összeházasodni,

méghozzá az észak-olaszországi Dolomitokban, háromezer méter magasan.

A héten összeházasodik Debreczeni Zita és Gianni Forrás: Instagram/Zitadebreczeni

Arra is fény derült, hogy Zita a koszorúslányokkal már kiutazott Val Gardenába, hogy nyugodtan készülődhessen, nemsokára pedig a fotós két fiútestvére és édesanyja is megérkezik a luxusszállodába – írja a Bors. Gianni szülei viszont csak a nagy napon fognak odautazni. A párnak a csekély – 10 fős – násznép ellenére mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hogy megszervezzék esküvőt, ráadásul itthon még egy nagy bulit is szerveznek majd a barátoknak, akik nem lehetnek ott a menyegzőn.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.