George és Amal Clooney az ikrek nevein vitatkoznak

Forrás: Valery Hache / AFP -
ikrek terhesség George Clooney Amal Clooney
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
George Clooney egy interjúban mesélt az életükről, a terhességről és arról is, milyen neveket szeretne adni a gyerekeknek.

Ahogy azt a Life.hu korábban megírta, Amal Clooney várandós, ráadásul két kisbaba növekszik a pocakjában. A páros sokáig titokban tartotta a gólyahírt, mostanra azonban már mindenki a Clooney-gyerekekről beszél.

George és Amal Clooney lázasan várják az ikreket Forrás: Valery Hache / AFP

Egy interjúban George elmesélte, hogy nagyon büszke a feleségére, aki rendkíül jól viseli a terhességet, és emellett pedig az életüket is fantasztikusan kézben tartja. A sztár azt is bevallotta, hogy véleménye szerint már megérett az apaságra.

"Nem tudtam még teljesen megemészteni a tényt hogy apa leszek, de már nagyon izgatott vagyok" - mondta az 55 éves színész.

A picik elnevezését még homály fedi, egyelőre még keresgélnek, de Amal határozottan elvetette férje vicces felvetését: George ugyanis a Casamigos nevezetű tequila cége után Casa-nak és Amigo-nak nevezné a gyerekeket - írta meg az ELLE.

Nők, akik nem tudták megtartani George Clooney-t

A földkerekség legszexisebb agglegényének közel harminc év kellett ahhoz, hogy megtalálja a nagy őt. A nyolcvanas évektől színésznők, celebek és modellek tucatja fordult meg George Clooney ágyában és életében, ő mégis 2013-ban, egy 36 éves jogásznő oldalán találta meg a szerelmet. De kik voltak előtte?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.