Hujber Feriéknél már a gyámügy is vizsgálódik?

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Hujber Ferenc gyámügy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hujber Ferencékhez rendőrséget kellett hívni, kényszerítés vádja miatt indult eljárás. Sajtóértesülések szerint azonban ez még nem minden, állítólag már a gyámügy is vizsgálódik a család körül.

Rendőröket kell hívni Hujber Ferencékhez, ugyanis annyira elfajult a színész és felesége között a vita. Nyomozást is indítottak kényszerítés bűntettének gyanújával, egyelőre ennél többet azonban nem tudunk. Az viszont biztos, hogy Cynthia családjánál betelt a pohár. Hujber apósa a Facebook-oldalán nyilvánította ki véleményét, miszerint jobban szeretné, ha a színész nem lenne a család tagja.

Hujber Feriéknél a rendőrségen kívül állítólag már a gyámügy is vizsgálódik Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Hujber Ferenc nem kívánt reagálni a megjelent hírekre, pedig a Bors információi szerint nemcsak a rendőrség indított vizsgálatot a családnál zajló eseményekről, hanem a gyámügy is. A lap azt állítja, hogy értesültek a családnál elindított nyomozásról, és a gyámügy is elkezdte a saját vizsgálatát. A rendőrség azonban nem kívánt semmit elárulni az ügyről, mivel folyamatban lévő nyomozásról van szó.

A Szentendrei Rendőrkapitányság az eset kapcsán a szükséges intézkedéseket megtette,

Szaftos pletykák, megdöbbentő titkok - Kitálaltak a sztárgyerekek dadusai http://www.life.hu/csalad/20170420-kitalaltak-a-sztargyerekek-dadusai.htmlHol van már a csodálatos Mary Poppins, A muzsika hangja szeretetreméltó Mariaja, vagy éppen a kissé ijesztő külsejű, de annál melegszívűbb Nanny McPhee? A filmbéli jóságos, megbízható dadusoknak úgy tűnik leáldozott, helyüket pedig számító, pénzéhes kígyók vették át - legalalábbis nagyjából ezt gondolhatják Hollywood sztáranyukái, akiknek az utóbbi években igencsak meggyűlt a bajuk gyerkőceik felvigyázóival. Család--Örömhír! Serena Williams kisbabát vár! Fotó!http://www.life.hu/csalad/20170420-serena-williams-varandos.htmlA teniszezőnő egyre nagyobb eseményekkel lepi meg a környezetét – felgyorsult Serena körül az élet. Család--Kasza Tibiék döntöttek: készen állnak a családalapításra http://www.life.hu/csalad/20170420-ide-fog-koltozni-kasza-tibi-es-manker.htmlÚgy tűnik, nem az eljegyzés az egyetlen újdonság Kaszáék életében mostanság. Család--Jennifer Garner megvárta, míg Ben Affleck felépül, aztán beadta a válókeresetethttp://www.life.hu/csalad/20170420-ezert-nem-adta-be-jennifer-garner-a-valokeresetet.htmlJennifer Garner és Ben Affleck már egy ideje nem alkotnak egy párt, de a hivatalos válást még csak most indítványozták. Vajon miért? Család--Hátborzongató részletek a hatéves szépségkirálynő halálárólhttp://www.life.hu/csalad/20170419-hatborzongato-tenyek-a-gyerekszepsegkiralnyo-jonbenet-ramsey-halalarol.htmlJonBenet Ramsey a 90-es évek elején egész Amerika-szerte ismert volt, a kislány totyogós kora óta rutinos szépségversenyzőnek számított. 1996 karácsonyán azonban JonBenetet brutálisan meggyilkolták otthonában, az elkövető kilétére pedig a mai napig nem derült fény. A következőkben JonBenet Ramsey tragikus sorsának néhány meglepő és hátborzongató részletét vesszük számba. Család--Várkonyi Andrea babakori fotóval köszönti a lányát http://www.life.hu/csalad/20170419-varkonyi-andrea-ujszulott-fotot-posztolt-norirol.htmlSosem látott, tündéri babafotóval köszöntötte a lányát Várkonyi Andrea. A romantikus hangvételű poszttól olvadoznak a rajongók. CsaládFotó: Adrián Zoltán - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.