Gombos Edina a gyerekei miatt költözött Amerikába

Amerika Gombos Edina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindenki meglepődött, amikor Gombos Edináék felpakoltak, és nekivágtak az ismeretlennek. Amerikába költöztek, és sokan féltették őket, de úgy tűnik, hogy minden számításuk bejött! Gyönyörű helyen élnek, és nem is lehetnének boldogabbak!

Nagy elhatározás kell ahhoz, hogy az egész családdal együtt külföldre költözzön az ember, de Gombos Edináék mégis megtették. Bátorságuk, úgy tűnik, meghozta az eredményét, hiszen boldogabbak, mint valaha. Amerikában minden számításukat megtalálták, és persze a gyerekeknek is sokkal jobb ott...

Gombos Edina és családja is hihetetlenül boldog Forrás: Facebook/Edina Gombos

Edina ugyanis egy korábbi interjújában bevallotta, itthon attól tartott, csúfolni fogják a gyerekeit a bőrszínük miatt. "Gyakran viszem Mirit olyan közösségbe, ahol külföldi gyerekek vagy éppen mozgássérültek vannak. Szeretném korán felkészíteni arra, hogy egyszer majd bizony kérdezgetni fogják a bőrszínéről" – idézi a hot! Magazin Gombos Edinát, akinek ezzel a problémával Floridában nem kell szembenéznie. Minden a terveik szerint alakul!

Ilyen cuki Péter Szabó Szilvia kislánya: fotó!http://www.life.hu/csalad/20170511-peter-szabo-szilvia-megmutatta-a-kislanyat.htmlHosszas várakozás után az énekesnő végre megmutatta tündéri kislányát. Így néz ki most a fél éves Emma. CsaládFotó: Adrián Zoltán - OrigoSchobert Norbi a gyerekeiről nyilatkozott: keményen neveli őkethttp://www.life.hu/csalad/20170511-schobert-norbi-a-gyerekeirol-nyilatkozott-kemenyen-neveli-oket.htmlSchobert Norbi imádja mindhárom gyermekét, mindent megad nekik, de keményen neveli is őket. Azt szeretné, ha tisztességes, becsületes ember válna belőlük, de a kamaszkortól nem fél, habár lánya korosztályában már ott van a drog, a szex, az alkohol. Lara azonban felelősségteljes gyerek, így nem félti őt ezektől. CsaládOrigoGörbe Nóra férjének halála a színésznő édesanyját is megviseltehttp://www.life.hu/csalad/20170511-gorbe-nora-edesanyja-meselt-a-szineszno-ferjenek-halalarol.htmlAz idős asszony igyekszik támogatni a lányát, de attól még tény: őt is megviselte a veje halála. Család--Nincs egyenlőség anya és apa közt, se munka, se család térenhttp://www.life.hu/csalad/20170510-nincs-egyenloseg-anya-es-apa-kozt-munka-csalad.htmlAmikor megjelenik az a bizonyos két csík a terhességi teszten, eszünkbe se jut, hogy mekkora változást hoz ez egy nő életébe. Most nem az anyaság csodálatos mibenlétére gondolunk; egyaránt másként kezelik az édesanyákat a munka- és az otthoni teendők világában. Vajon lehet egyenlő egy anya és egy apa? Egy friss felmérés rávilágít erre. CsaládThinkstockSztárcsemeték, akiknek az életét tragédiák és függőségek árnyékolják behttp://www.life.hu/csalad/20170509-sztarcsemetek-akik-eletet-tragediak-es-fuggosegek-lengik-korbe.htmlA reflektorfényben élni nehéz, ám abban felnőni még nehezebb, hiszen a gyermekek ezt nem választották, nem készültek fel rá. Gyakran még a felnőttek is összeroppannak a népszerűség súlya alatt, képzeljük el, miként éli ezt meg egy kisgyermek vagy egy tinédzser. Hiszen manapság épp olyan kíváncsiak vagyunk a gyerekekre, mint híres szüleikre. CsaládOrigoÖrömhír! Megszülettek Gémes Antos ikrei!http://www.life.hu/csalad/20170509-gemes-antos-ketszeres-apa-lett.htmlA híres színész kétszeresen is édesapa lett.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.