Beyoncé megmutatta az újszülött ikreit - Fotó!

ikrek Beyoncé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Beyoncé ikrei egy hónapja látták meg a napvilágot, de a szupersztár eddig várt a nagy bejelentéssel. Végre azonban láthatjuk őket: íme, Sir Carter és Rumi!

A sztárvilág legnagyobb szenzációja volt Beyoncé ikerterhessége, amit a sztár nagyon sokáig titkolt. Az Instagram-oldalán jelentette be terhességét egy fotósorozattal, amitől az összes rajongója megőrült. Csak találgatni lehetett, hogy vajon mikor érkeznek a kicsik, hiszen Beyoncé és Jay-Z mindent nagy titokban tartottak.

Beyoncé ikrei már nem a pocakban vannak Forrás: Instagram

Persze az egész világ őket figyelte, így a szülésnek egyből híre ment, ugyan hivatalosan nem erősítette meg a pár. Állítólag a kicsik még sokáig a kórházban maradtak, és mostanában nem is került ki friss hír az állapotukról. Szerencsére azért, mert már tökéletesen jól vannak, ráadásul otthon. Beyoncé ugyanis szintén az Instagram-oldalán megmutatta az ikreit, akiket Sir Carter és Rumi nevekre kereszteltek. Hihetetlenül édesek, reméljük hamarosan több fotót is láthatunk róluk!

A szülés elhallgatott oldala, avagy dolgok, amikről nem beszél senkihttp://www.life.hu/csalad/20170713-a-szules-elhallgatott-oldala-szules-utani-dobbenet.htmlKezdjük ott, hogy a filmekkel ellentétben, a szülés nem abból áll, hogy elfolyik a magzatvíz, berohansz a kórházba, majd pár pillanattal később megszületik a kisbabád és egyből kisimult arccal öleled magadhoz az egyszemélyes szobádban, mindezt csupa kedves és odafigyelő orvos és nővérke óvó „ölelésében". Nem, a szülés önmagában véve egy trauma, egy krízis pont. A legnagyobb sokk akkor éri az anyát, amikor rádöbben, hogy mennyi mindent hallgattak el előle, lehet, hogy nem véletlenül! CsaládOrigoLiptai Claudia megmutatta, hogy alszik a kisfia: cuki - Fotó!http://www.life.hu/csalad/20170713-liptai-claudia-megmutatta-hogy-alszik-a-kisfia.htmlLiptai Caludia próbálja ellátni rajongóit új fotókkal, olykor viccessekkel, olykor szívmelengetőkkel. A legfrissebb képe az utóbbi kategóriába esik: eddigi legédesebb képét tette közzé kisfiáról! CsaládOrigoMarót Viki titokban vált el a férjétől http://www.life.hu/csalad/20170713-oszinten-meselt-a-valasarol-marot-viki.htmlSenki nem tudott róla, de Marót Viki és a férje kapcsolata sajnos zátonyra futott. Ám elhatározták, hogy a többi hírességgel ellentétben, ők felnőtt emberek módjára fogják kezelni a válságos helyzetüket. CsaládOrigoKirálylány módjára házasodott a haldokló kislány, Eileidh Patersonhttp://www.life.hu/csalad/20170713-kiralylany-modjara-hazasodott-a-haldoklo-kislany.htmlLegjobb barátjához "ment hozzá" Eileidh Paterson, ezzel valóra vált az utolsó kívánsága. Az ötéves kislány királylányokhoz méltó szertartást kapott, de legyőzte a gyilkos kór. Utolsó útjára is hercegnőként kísérték. Család--Szinetár Dóra várandóssága miatt nem utazhat http://www.life.hu/csalad/20170713-varandossaga-miatt-nem-utazhat-szinetar-dora.htmlA híres színésznő áldott állapotban van, de így viszont már nem mer külföldi utazásokat bevállalni. CsaládOrigoSzinetár Dóra várandóssága miatt nem utazhat http://www.life.hu/csalad/20170713-varandossaga-miatt-nem-utazhat-szinetar-dora.htmlA híres színésznő áldott állapotban van, de így viszont már nem mer külföldi utazásokat bevállalni. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.