Hajdú Péter vallomása a családjáról

Forrás: Facebook/Sarka Kata -
Sarka Kata Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elvált szülők gyerekeként nőtt fel, mégsem vigyázott eléggé a családjára, vallja Hajdú Péter. Elmondta, nem könnyű úgy élni, hogy vannak gyermekei, azonban nincsenek vele mindennap.

Hajdú Péter mindig is arra vágyott, hogy egyszer majd nagy családban élhessen, ám azzal, hogy különmentek Katával, ez meghiúsult.

"Hihetetlen boldogságot éreztem, amikor megszületett Noémi és Dávid, és négyen egy család lettünk" - mesélte el a Ripostnak. Hozzátette, most nincs is magánélete, de ha a gyerekeivel van, nagyon boldog.

"Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy egyedül a család hiányzik az életemből. Ez nyilván két emberen múlott, én is hibás vagyok, nemcsak Kata. Azt hiszem, jobban oda kellett volna figyelnem a családomra" - nyilatozta a műsorvezető.

Forrás: Facebook/Sarka Kata

Csősz Bogi elmondta, miért nem szeretne még gyerekethttp://www.life.hu/csalad/20171007-csosz-bogi-elmondta-miert-nem-szeretne-meg-gyereket-szulni.htmlAz már a Feleségek luxuskivitelben korábbi epizódjaiból is kiderült, hogy Csősz Bogiban nem tombol a gyerek utáni vágy. Viviennél járva meg is jegyezte, a szőkeség otthnaként szolgáló lakóparkban őt rettenetesen zavarná a gyerekek nyüzsgése, és amúgy sem szeretne még anya lenni, ő inkább a karrierjére koncentrál. CsaládOrigoMint két tojás, úgy hasonlít egymáshoz Béres Alexandra és húgahttp://www.life.hu/csalad/20171007-mint-ket-tojas-ugy-hasonlit-egymashoz-beres-alexandra-es-huga-reka.htmlNem sokan tudják, hogy Béres Alexandrának van egy 4 évvel fiatalabb húga. Szandi most megmutatta Rékát: úgy festenek egymás mellett, mint két tojás. CsaládOrigoMegszületett az Edda zenészének, Hetényi Zolinak a kisfiahttp://www.life.hu/csalad/20170822-megszuletett-az-edda-zeneszenek-hetenyi-zolinak-a-kisfia.htmlMegszületett Hetényi Zoli, az Edda zenészének kisfia. A baba 4550 grammal, 60 centivel jött a világra. CsaládOrigoElpusztult Fésűs Nelly kutyájahttp://www.life.hu/csalad/20170916-elpusztult-fesus-nelly-kutyaja-belcsavarodas-miatt.htmlÚgy tűnt, hogy az orvosoknak sikerült megmenteniük a házikedvenc életét, de sajnos nem. A színésznő kutyusa elpusztult. Család--Szulák Andrea exe nagyon jó édesapahttp://www.life.hu/csalad/20170914-szulak-andrea-exe-nagyon-jo-edesapja-rozinanak.htmlAhogy már meg is mutattuk, Szulák Andrea és kislánya, Rozina nagyon hasonlítanak egymásra. Ám, a színésznő elmondása szerint csak külsőre, egyébként nagyon különböző személyiségek. Most azt is elárulta, milyen a kapcsolatuk a kislány édesapjával.Család--Belekötöttek Hódi Pamelábahttp://www.life.hu/csalad/20170822-belekotottek-hodi-pamelaba-a-facebookon.htmlLilcsót, egy barátjuk kislányát köszöntötte fel ötödik születésnapja alkalmából a Facebookon Hódi Pamela. A követői azonban csúnyán beszóltak.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.