Tinédzser a családban – A tiltással nem sokra mész, de van más lehetőség

Forrás: Shutterstock -
gyermeknevelés tiltás tinédzser tizenéves szülő család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyszerű tiltásokkal nem mész sokra. Még egy kisgyermeknek is sokkal könnyebb betartani a szabályokat, ha tudja, érti a hozzá vezető okokat. Miként lehet hát jól tiltani? Ebben segítünk most neked.

1. Ne dohányozz!

Remek, ezzel kelted fel csak igazán az érdeklődését. Próbálj rá másként hatni; mondd el, hogy mik a valódi élettani hatásai, emeld ki a negatív hozományait, mint a sárga fogak, sárga körmök, kellemetlen szag, sok pénz... stb. Mondd el, hogy ez lényegében teljesen értelmetlen. Persze, ha te is dohányzol, úgy lényegesen nehezebb lesz hitelesen közvetítened ezt a számára, de nem lehetetlen. Mutasd meg, hogy lám, te is csak egyszer próbáltad ki, és ma már nem tudod letenni. Ez a függőség, amikor nem tudsz az eszeddel parancsolni magadnak.

Emeld ki a dohányzás negatív hatásait Forrás: Shutterstock

2. Ne igyál alkoholt!

Ez most komoly? Egy tizenéves kifejezetten ritka esetben vészeli át tinédzser éveit olyan házibuli nélkül, melyen előkerül egy két üveg alkoholtartalmú ital. Azzal, hogy tiltod, és kész, semmit sem fog tudni róla: hatásáról, minőségéről. Sokkal könnyebben lehet tőle rosszul, akár még alkoholmérgezést is kaphat. A Te felelősséged őt felkészíteni... igen, akár erre is!

3. Ne drogozz!

Kezdjük ott, hogy a kávé, a tea és az alkohol is drognak számít, épp csak legálisak. Elsőként tisztázd, hogy pontosan mire gondolsz. Ne azzal kezd, hogy a heroin nyomorba és halálba dönt! Ne is azzal, hogy a kábítószer rossz – mert ez így, lássuk be, nem teljesen igaz. Érdemes közös filmnézéssel egybekötni a témával kapcsolatos beszélgetést - Trainspotting, Rekviem egy álomért, Egy kosaras naplója. De ha igazán életszagút akarsz neki mutatni, keresd meg YouTube-on a lackáék heroinoznak videót.

Gyerekszemmel fel sem tűnt, milyen rosszak is a szüleink

Furcsa, mikor a szüleinkre egyenrangú félként kezdünk tekinteni. Ez az idő többnyire akkor jön el, amikor mi magunk is valódi, önálló felnőttekké válunk, vagy gyermekünk születik. Ijesztő meglátni a hibáikat, és újraértékelni gyerekkorunk egy-egy történését.

4. Ne szexelj!

Miért is ne? Egy 17 éves, szerelmes fiatal esetén, akiben túltengnek a hormonok, hiú ábránd azt gondolni, hogy nem fogja megtenni. Épp csak attól fosztod meg, hogy őszinte legyen veled. Ha netán negatív élménye lenne, nem fogja elmondani neked, és te nem tudsz majd neki segíteni. Ha mindenképp jót akarsz neki, mondd azt: „Ne szexelj, várd meg, míg szeretkezni tudsz!" Itt már felkelted a figyelmét; mi lehet a kettő közt a különbség? Elindul egy nyílt beszélgetés, melyben hitelesen kitérhetsz arra, hogy a testi kapcsolaton túl a szexnek van egy komoly érzelmi vonzata is. Sőt, adja magát a védekezés kérdésköre is.

„Ne szexelj, várd meg, míg szeretkezni tudsz!" Forrás: Shutterstock

5. Nem mehetsz bulizni!

Az összes barátja eljár szórakozni, de ő ne menjen. Szép. 10 gyerekből 8 úgyis le fog menni a többiekkel, épp csak te nem fogsz róla tudni. A tinik nagyon rafináltak tudnak ám lenni. Ezzel csak azt éred el, hogy hazudni fog neked, és ha netán történne vele valami, egyedül marad, mert nem mer majd szólni neked. Vidd el te, nézd meg a helyet, mondd el neki, miért fontos, hogy mindig üveges italt kérjen, ismerd meg a barátait. Beszélgessetek arról, hogy miért is fontos az, hogy ne hagyják egymást egyedül egy szórakozóhelyen. Adj pénzt taxira, vagy menj el érte.

6. Ne vedd félvállról az iskolát!

Miért ne? Hisz annyi minden fontosabb jelenleg az életében, mint a tanulás. Adj okot, kézzelfogható okot. Tanulj vele, ne csak az 5 perc alatt bemagolt anyagot kérdezd ki tőle. Még véletlenül se gyere azzal, hogy önmagáért tanul. Ez rossz szöveg. Ha jó szülő vagy, ismered a példaképeit; válassz ki közülük párat, akik tanult emberek, és beszélgessetek róluk. Kérdezd meg, hogy mi szeretne lenni. Nézzétek meg együtt, hogy ahhoz milyen iskolák kellenek. Próbáld a saját szemszögéből megfogalmazni a motivációt.

Tedd motiválttá gyermekedet: beszélgess vele, és válasszatok a vágyai szerint iskolát Forrás: Shutterstock

Egy gyermek kiskorában rengeteg időt és energiát von el, ami tizenévesen csak sokszorozódik. Egyre nehezebb lesz vele szót érteni, mivel egyre inkább elfordul a szülőktől a kortársai felé. Ez természetes. Fontos, hogy valódi, nyílt és tiszta kapcsolat legyen köztetek. Az, hogy bizalommal fordulhasson feléd. Egy tinédzser úgy érzi, már felnőtt, miközben még csak egy gyerek. Ez számára is nagyon nehéz életszakasz. Egy szülő dolga az, hogy önállóságra nevelje, amiben a felelősségvállalás is igen erősen jelen van. Hidd el, ő is fog elkövetni hibákat, átlép majd bizonyos határokat, épp, mint anno te.

Érd el, hogy ha hülyeséget is csinál, merjen téged felhívni, merjen tőled segítséget, tanácsot kérni.

A nőuralom évszázadok óta létezik - Matriarchális társadalmak a világbanhttp://www.life.hu/csalad/20171127-a-nouralom-evszazadok-ota-letezik-matriarchalis-tarsadalmak.htmlA régi hagyományos családmodellekben a férfi a fő pénzkereső, a feleség a háztartást irányítja, neveli a gyerekeket és kényezteti a férjét. Ezzel ellentétben, a modern családokban már a teljes egyenrangúságra törekednek, mind a feladatok, mind a jövedelem tekintetében. Vannak azonban olyan régi, akár több évszázados hagyományokra is visszavezethető társadalmak, melyekben a nőké az abszolút hatalom. Család--Shriya Shah-Klorfine felkészületlenül indult neki a Mount Everestnek: meghalthttp://www.life.hu/csalad/20171121-mount-everest-noi-hegymaszo-halt-meg.htmlEgy nő a világ legmagasabb pontján. Ez volt Shriya Shah-Klorfine álma, melyért gyakorlatilag feláldozott mindent, a saját életét is. Ám az övé nem egy átlagos Everest-mászás története. Egyszerre hihetetlen és hátborzongató az az út, ami a tragédiáig vezetett. Család--Ők is épp annyira egyenlők, mint mi - Ma van a gyermekek jogainak világnapjahttp://www.life.hu/csalad/20171120-ok-es-epp-annyira-egyenlok-mint-mi-a-gyermekek-jogainak-vilagnapja-unicef.htmlNem csak ezen az egy napon kell emlékeztetnünk magunkat arra, hogy a gyermekeknek kötelességeik mellett, jogaik is vannak. A világban gyermekek milliói élnek megfosztva az otthon biztonságától, a tanulás lehetőségétől, vagy épp családon belüli erőszak áldozataként. Ennek megoldása pedig nem különböző társadalmakon múlik. Globális a probléma, és így, megoldása is csak világméretű összefogás révén következhet be. Család--Szörnyű és kegyetlen szülői büntetések (18+)http://www.life.hu/csalad/20171108-szornyu-es-kegyetlen-szuloi-buntetesek-gyermekbantalmazas.htmlA fegyelmezés és büntetés könnyen torkolhat gyermekbántalmazásba. Ezekben az esetekben nem csupán a számuk tragikus, hanem az is, hogy a szülők nincsenek tisztában a bűn a súlyosságával, amit saját gyermekük ellen elkövetnek. CsaládOrigo3+1 fiatalkorúakra jellemző szubkultúra a világból (18+)http://www.life.hu/csalad/20171027-erdekes-fiatalkoruakra-jellemzo-szubkultura-a-vilagbol-anglia-japan-skocia-del-afrikai-koztarsasag.htmlA szubkultúra a társadalom természetes velejárója. Lényegében valamilyen azonosságon alapuló csoportosulást jelent, amelynek csak egy része deviáns. Ez utóbbira mutatunk most három példát, és egy ráadást. Család--A jogtudatosság erősítése a gyermekek esetében is fontoshttp://www.life.hu/csalad/20171030-a-jogtudatossag-erositese-a-gyermekek-eseten-is-fontos-bunmegelozes-storylab-applikacio.htmlSok tizenéves, aki bűncselekményt követ el, igazából nincs is tisztában azzal, hogy azért bíróság elé kerülhet. A 12-18 éves gyermekek kivétel nélkül nehéz időszakot élnek meg; az önállósodás, a szüleiktől való elfordulás, a kortárscsoport befolyása, a nemi érés, az iskolai stressz mind megnehezítik a mikrokörnyezetükben és a társadalomban való boldogulásukat. Magyarországon jelenleg több 10 ezer fiatal van a büntetés-végrehajtás intézményrendszerében. Közülük sokan később újból visszakerülnek. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.