Mesélj fejből – Több szempontból is jobb, mintha könyvből tennéd

Forrás: Shutterstock -
szülő mese szülő-gyerek kapcsolat mesélés mesekönyv gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyerekek szeretik a visszatérő meséket, mivel ez is egyfajta biztos pont az életükben. Hiába hallották már százszor, ugyanolyan élvezettek hallgatják. Ám van annak valamilyen különleges varázsa, amikor ők választhatnak szereplőt, amikor ők adhatják meg az alapsztorit. A fejből mesélés több szempontból is jobb, és több változata létezik.

Tedd le a könyvet!

Sok családban vannak kedvenc mesekönyvek, melyekben rövid történetek sorakoznak egymás mellett, és amolyan amerikai filmesen, kislámpa mellett olvassák fel a szülők a pizsamás lurkóknak. Ez egy nagyon kedves és meghitt dolog. Közel van egymáshoz a szülő és a gyerek, de nem biztos, hogy ezt épp elalvás előtt kellene megélni.

A mesekönyvekben gyakran vannak illusztrációk, melyek elveszik a gyermektől a szabad fantáziálás lehetőségét. Plusz az ilyenfajta mesélésbe igen ritkán alszanak bele a gyerekek, hiszen nézik a képeket, követik a szöveget, ég a kislámpa.

A mesekönyvben szereplő illusztrációk elveszik a gyermektől a szabad fantáziálás lehetőségét Forrás: Shutterstock

Sok szülő érzi manapság azt, hogy a régi mesék túl véresek. Kész horror, hogy megeszi a farkas Piroskát és a nagymamát, az meg csak vérhab a tortán, hogy az erdész felvágja az állat hasát, majd megtölti kövekkel. Jancsi és Juliska gyerekmegevős boszorkányáról már nem is beszélve. De hidd el, hogy ezek gyerekfejjel nem tűnnek olyan borzasztónak.

Mesélj fejből!

A kedvenc meséket fejből is el tudod már mondani, hiszen annyiszor olvastad, vagy épp láttad. Kapcsoljátok le a villanyt – maximum az éjjeli fény égjen -, ülj az ágya szélére, esetleg feküdj mellé. Kérd meg, hogy hunyja le a szemét, képzelje maga elé a történetet. Az ilyenfajta mesélés alatt, a gyerekek 90%-a elalszik. Egy kedves történet remek alapot teremt a szép álmoknak.

Vigyél bele egy kis varázst!

Engedd, hogy a gyermeked is belefolyjon a történetbe. Válasszon ő szereplőt, helyszínt, egy alapcselekményt. Bevallom, én anno nagy bajban voltam. Férjem szuperül mesélt bármiről, lényegében 1 perc gondolkodási idő elegendő volt számára ahhoz, hogy egy valóban kerek sztorit tudjon előadni. Én azonban megrekedtem valahol a Piroska és a farkas és a Három kismalac között. Aztán egyik nap eldöntöttem, megtöröm apa egyeduralmát, és kikérdezem, miként is megy neki ilyen jól a fejből mesélés.

Egy kedves történet remek alapot teremt a szép álmoknak Forrás: Shutterstock

Az apától hallott esti mese jobb hatással van a gyerekekre?

A mesék nyelvi készségekre gyakorolt hatásának vizsgálatakor kiderült, hogy a lányoknak különösen hasznos a férfihangtól hallott mese, ezért az apáknak is olvasniuk kellene. Olvasd tovább!

A recept pedig végtelenül egyszerű: Van benne egy-két főszereplő, ezek a történetben összetalálkoznak, egyikük bajba kerül (beesik egy gödörbe, elhagyja egy játékát, nem talál haza), a másik segít neki, és örök barátságot kötnek. Ennyi. Ez pedig épp úgy ráhúzható a lila csillogó ruhában lévő Barbie babára, mint a kis takaróra, aminek van keze, lába, szeme, de még szája is.

Náluk az esti mese szereplőválasztását annyira szeretik és várják a gyerekek, hogy komoly büntetésnek számít, ha ebből ők egyszer kimaradnak, mert például valami rosszaságot vagy csúnya dolgot tettek napközben.

A közös mese alkotása közben szabadon szárnyalhat a gyermek fantáziája Forrás: Shutterstock


A mese stresszlevezető is!

Sokszor történnek a gyermekkel – akár már egy 2-3 évessel is – olyan dolgok napközben, melyet fel kell dolgoznia. Erre remek lehetőség egy mese. Például, ha kigúnyolták őt, vagy ő csúfolt ki mást az oviban, akkor mehet erről egy tanmese. Nem szabad azonban, hogy túlzottan megmagyarázd benne a tanulságot, bízz gyermekedben. Egész biztos, hogy le fogja szűrni a lényeget, de ha mégsem értene meg benne valamit, rá fog kérdezni.

Legyen ő a főszereplő!

Biztos észrevetted, hogy a gyerkőcök imádnak magukról kiskori történeteket hallgatni, ahogy szeretik a saját magukról készült videókat és képeket is nézegetni. Legyen ő az egyik szereplő a mesében, vagy akár meséld el a napját, némi fantáziavilágba oltva.

Azzal, hogy fejből mesélsz, gondolkodásra ösztönzöd gyermekedet, növeled a képzelőerejét, és a kettőtök közti kapcsolatot is erősíted. Szánj rá elég időt, és élvezd te is azt a csodás világot, amit képes vagy megteremteni a számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.