Egy középiskolai tanár kitálal diákjai és saját problémáiról

2018.01.18. 20:00

Ha a gyerek rossz jegyeket visz haza, a szülők egyből a tanárt hibáztatják érte – biztosan nem tanít jól, túl szigorúan osztályoz, kipécézte magának a gyereket... stb. A tanárok megítélése messze sem olyan, amilyennek lennie kellene. Sokan úgy vélik, hogy aranyéletük és rengeteg szabadidejük van, hiszen már délután 1-3 óra között befejeződnek a tanórák és ott van a nyári szünet is. Azonban mint sok mindenben, ebben is téved a közvélemény.

6-8 órában tanítani, mentálisan sokkal fárasztóbb, mint ugyanennyit például egy irodában dolgozni. A tanár munkájára pedig egyaránt hat a saját és a diákok állapota, energiája és lelkesedése.

A tanár munkájára egyaránt hat a saját és a diákok állapota, energiája és lelkesedéseForrás: Shutterstock

A következőkben egy több mint 10 éve pályán lévő, kétszakos középiskolai tanár írja le, hogy milyen problémákkal szembesülnek diákjai, és természetesen ő maga is.

Szeretném tudni a diákjaim nevét, de nem tudom. Nyolc osztályban tanítok, és hiába a kezdeti lelkesedésem a névtanulós órákon, az emlékeim néhány hét alatt megkopnak, mivel a tanórákon nincs idő a beszélgetésre, a nevek folyamatos előhívására, ismétlésére. Ez így nincs rendjén.

Szeretném ismerni a diákjaimat, de nem ismerem őket. Közel kétszáz diákot tanítok, s bár a kollégák révén néhányuk kapcsán eljutnak hozzám személyes információk, többségükről az órai teljesítményükön kívül egyebet ritkán tudok meg. Ez így nincs rendjén.

Szeretném nyomon követni az egyéni fejlődést a diákjaimon, de nem tudom. Egy félév során csupán két témazáróval számolva közel négyszáz dolgozat kijavítása mellett puszta automatának érzem magam, aki dolgozatot szerkeszt, javít, jegyet ad, adminisztrál, és visszajelez. Elveszek az adatok tengerében, és legtöbbször a dolgozaton szereplő nevet még archoz sem tudom kötni javítás közben. Ez így nincs rendjén.

,,Elveszek az adatok tengerében, és legtöbbször a dolgozaton szereplő nevet még archoz sem tudom kötni javítás közben"Forrás: Shutterstock

Szeretném érteni a diákjaim motívumait, de nem értem őket. Nincs idő beszélgetni, kérdezni, utánajárni, megismerni. Egyik óráról rohanok a másikra. A szünetben nincs lehetőség pihenni, az agyamat kicsit kikapcsolni, hiszen én abban a tíz percben sem szűnök meg tanár lenni: folyosón ügyelni, diákokat tájékoztatni, problémát megoldani, konfliktust kezelni, szülővel telefonon egyeztetni, kollégákkal, vagy vezetővel beszélni. A magas óraszám miatt bizonyos napokon úgy érzem, elfogytak a gondolataim, és nincs elég energiám a következő óra megtartásához. Ez így nincs rendjén.

Szeretném látni a diákjaim arcán az érdeklődést, a kíváncsiságot, a felfedezés örömét, de nem látom. Legtöbbször kialvatlan szemek, enervált arcok fogadnak a terembe lépve. A diákjaim krónikus fáradtsággal küzdenek, mert az életkorukra jellemző bioritmusukkal teljesen összeegyeztethetetlen, hogy hajnalban kelnek, majd nyolc, olykor kilenc tanórát csendben végigülnek. A tanóráik többsége unalmas, mivel tanáraik az idő-, és energiahiány, esetleg a megszokás okán főként frontális órákat tartanak, ezzel passzív szerepbe kényszerítve a diákjaikat. Ez így nincs rendjén.

Szeretném látni a diákjaimon a felszabadultságot, a magabiztosságot, de nem látom. A diákokon nyomás van, melyet a tanáraik közvetítésével a tantervben meghatározott elvárások okoznak. A teljesíthetetlennek tűnő akadályok legtöbbször szorongást váltanak ki, más esetben a diákok teljes nemtörődömségét. Nem hisznek abban, hogy meg tudják ugrani a lécet, ezért idővel meg sem próbálják.

A diákokon nyomás van, melyet a tanáraik közvetítésével a tantervben meghatározott elvárások okoznakForrás: Shutterstock

Szeretném megélni, hogy a diákjaim alkalmazzák a tanult ismereteiket, felismerik az összefüggéseket, kritikusan gondolkodnak, valamint megfelelően szűrik az őket körülvevő információáradatot, de nem ezt élem meg. A diákjaim az iskolában hallottakat elvont ismeretként értelmezik, és nem tudják összekapcsolni a mindennapjaikban tapasztaltakkal. Az iskolában tanultak jó részét a dolgozat megírása után többé nem tudják előhívni, de nem is látják értelmét, hiszen az interneten minden fellelhető. Csakhogy az online információk között nem tudnak szűrni, elválasztani az érvényes tartalmat az érvénytelentől. Az iskola a Z generáció esetében egyre kevésbé tudja ellátni a gondolkodás fejlesztésének feladatát.

Szeretném tapasztalni, hogy a diákjaim kellő időt tölthetnek a barátaikkal, a családtagjaikkal, de nem tapasztalom. A magas óraszámaik, valamint az utazással töltött jelentős idő miatt nem marad idejük a kortárskapcsolatokra, szabadidős programokra, a családdal töltött minőségi időre. A szülők szintén időhiánnyal küzdenek, és csak kevés időt tölthetnek otthon. Paradox módon mindannyian intézményekben töltjük a napjaink túlnyomó többségét ahelyett, hogy azokkal lennénk, akikkel szeretnénk, és azt tennénk, ami kikapcsol és feltölt energiával. Ez így nincs rendjén.

Szeretnék nyitottabb és proaktívabb lenni, de nem tudok. Hetente 26 órát kell megtartanom, ami nem azt jelenti, hogy heti 26 órát dolgozom. Az órák egy részére a rutinomnak köszönhetően már nem kell készülnöm, mindig akad azonban olyan feladat adott héten, amihez kutatómunkára, dokumentumszerkesztésre, nyomtatásra, vágásra-ragasztásra, jegyzet-, vagy PowerPoint előadás készítésére van szükség, mellyel a szemléltetést, az oktatást segítem, vagy a csoportmunkát készítem elő.

,,Hetente 26 órát kell megtartanom, ami nem azt jelenti, hogy heti 26 órát dolgozom"Forrás: Shutterstock

Az oktatás azonban csak egy része a munkámnak. A nevelői feladatok, a diákok kérdései, egyéni megkeresései, a szülőkkel való kapcsolattartás, a diákélet szervezése, az iskolai programok, az adminisztráció és ügyvitel szintén hozzátartoznak. Az oktatási intézményekre vonatkozó dokumentációs kötelezettség jelentős, az adminisztráció folyamata pedig nem hatékony. Ez így nincs rendjén.

Ismerjük, tudjuk, melyek a mentális egészség megőrzésének feltételei, a gyakorlatban azonban a stressz, a szorongás, a frusztráció, a fáradtság, az időhiány mégis beszivárognak az iskola falai közé, és mérgezik a diákok és tanáraik mindennapjait. Ez így nincs rendjén.

Mire volna szükség?
- elméleti ismeretek helyett kompetencia alapú tantervi követelményekre
- nagyobb intézményi és tanári szabadságra a tantervi óraszámok alakításában
- a diákok heti kötelező óraszámainak csökkentésére
- választható tantárgyak bevezetésére, és az azokhoz szükséges tárgyi-, személyi feltételek megteremtésére
- a Z generáció megszólítására alkalmas szemlélet kialakítására
- 21. századi oktatástechnikai módszerek alkalmazására
- pedagógiai asszisztensek alkalmazására
Az oktatási változásokra nem csupán a gyermekeink, hanem az egészséges társadalom működése érdekében is mielőbb szükség volnaForrás: Shutterstock

Fontos volna felismerni, hogy a változtatásra nem csupán a gyermekeink, hanem az egészséges társadalom működése érdekében is mielőbb szükség lenne.

iskoladiáktanárközépiskola