A gyermekmunka múltja és jelene: fotók

Forrás: AFP -
gyerekmunka fotók gyermekmunka Egyesült Államok szegénység Európa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azt gondolnánk, hogy azoknak a szörnyű időknek, melyekben a kisgyerekek gyárakban dolgoztak, és kegyetlenül kizsákmányolták őket, már vége. Sajnos azonban ez messze sincs így. 100 éve még Európában is virágzott a gyermekmunka, melyről döbbenetesen őszinte képek is születtek.

A fejlődő országokban, elsősorban az ázsiai és afrikai régióban napjainkban is több millió gyermek kényszerül dolgozni. A kicsik kizsákmányolása ellen tett törekvések azonban messze túlnyúlnak a törvények módosításán.

Ezekben az országokban olyan alacsony az életszínvonal és annyira nagy a szegénység, hogy sok családnak nincs más választása, mint kisgyermekeiket munkába küldeni, ha életben akarnak maradni.

Hajógyári munkás kisfiú Bangladesben Forrás: AFP

Becslések szerint minden negyedik gyermek dolgozik, ráadásul többségük olyan gyárakban, bányákban, ahol fokozottan veszélyben van az egészségük és a testi épségük. Sajnos a gyermekprostitúció és kereskedelem sem ritka. Az ilyen gyermekek kimaradnak az iskolából – ha egyáltalán el is kezdik -, írás és olvasás tudatlanok maradnak, ezzel pedig mindenféle lehetőséget elvesznek tőlük, mely a jobb élet felé mutatna. Ezzel a kényszerhelyzettel tehát folyamatosan megállítják a társadalmuk fejlődését, és így saját maguk kényszerítik ki a következő generáció túl korai munkakezdését.

A modernkori gyerekmunka képeken

Az Angel in hell című fotósorozaton keresztül bepillanthatsz a szegény, nehéz sorsú gyerekek életébe!

A gyermekmunka messze sem új keletű találmány, 200 évvel ezelőtt, amikor még kis felnőtteknek tekintették a gyerekeket, teljességgel elfogadott volt, hogy dolgozni küldik őket. Az akkori iparosodás rengetek lehetőséget kínált, melyet a kapitalista hatalmak precízen ki is használtak. Akkoriban egy 5 éves gyermeket szemrebbenés nélkül leküldtek egy vasbányába, ahol napi 12-16 órát is dolgoztatták. Ha elfáradt, gyakran hideg vízzel öntötték le, de az is előfordult, hogy megverték. Gondolj csak bele, hogy most egy ennyi idős gyermek dolga mindössze annyi, hogy az óvodában játsszon, és megismerje a világot.

Szövő műhelyben dolgozó lányok, Algéria, 1930. Forrás: AFP

Magyarországon a 1884. évi 17. tc. szabályozta a gyermekmunkát.

Ebben szerepel, hogy 10 év alatti gyerekeket nem lehet dolgoztatni, a 10-12 éveseket is csak akkor, ha mellette iskolába tudnak járni, a 12-14 évesek munkaidejét 8 órában, a 14-16 évesekét 10 órában maximalizálta. Előírta továbbá, hogy éjszakai munkát 16 évesnél fiatalabbra nem lehetett bízni. Ezeket az előírásokat ugyanakkor minden munkaadó próbálta kijátszani. Az 1900-as években a gyárfelügyelők gyakran találtak 7-9 éves gyerekeket az üzemekben. A gyártulajdonosok szemrebbenés nélkül állították, hogy fogalmuk sincs kik ők, biztosan csak játszani jöttek be.

Gyermekmunkás az alumíniumgyárban, India Forrás: AFP

A legtöbb gyerek (kb. 70%) ebben az időben a mezőgazdaság területén dolgozott, a többiek az iparban, a kereskedelemben és a bányászatban kaptak munkát, de magas volt a házicselédek száma is.

A tanyavilágban 4-5 éves kortól számítottak a gyermekek segítségére – libapásztorkodás, házimunka. Már egész kiskoruktól, szinte belenevelkedtek a falusi életbe. Sok szegény család bérbe adta gyermekét cselédnek, de többségük a saját portájukon és földjeiken dolgozott.

Akkoriban is fontosak voltak a gyerekek, de csak, mint a társadalom hasznos tagjai. Ez a szemlélet megjelent a feléjük tanúsított hozzáállásban és a nevelésükben is. A gyermekmunka lassan, de szerencsésen kiveszett a társadalmak többségéből. Ez pedig elsősorban a gyermekekkel szembeni hozzáállás megváltozásának és az iskolai reformoknak volt köszönhető.

Jashim, a 9 éves téglagyári munkás kisfiú Forrás: AFP

Megörökített szenvedés

Lewis Wickes Hine amerikai szociológus és fényképész volt, akinek a munkája fontos szerepet játszott a gyermekmunka törvényeinek megváltoztatásában az Egyesült Államokban. Hine munkája nem volt kockázatmentes. A gyermekmunka erkölcstelensége akkoriban el volt rejtve a szélesebb nyilvánosság elől, és az alultáplált, agyondolgoztatott gyerekek képei nem voltak jó hatással az ipar megítélésére. Ahhoz, hogy a képeket elkészíthesse, gyakran álruhát viselt, de még így is sok - nem ritkán halálos – fenyegetés érte.

A fotókon gyakran a gyerekek szeme az első dolog, amit észreveszünk. Bár eredetileg ezek fekete-fehér képek voltak, a megszínezésükkel cseppet sem vesztettek küldetésükből. Egyszerűen felfoghatatlan ezeket úgy végignézni, hogy tudjuk, a kizsákmányoló és rettenetes körülmények között zajló gyermekmunka még napjainkban is létezik.

Nézd meg a képeket és rövid történetüket:

A képen a 9 éves Johnnie szerepel, aki épp kagylókat tisztít. Mögötte a főnöke áll. - Dunbar, Louisiana, 1911. március

Fotó: Lewis Wickes Hine

A 8 éves Michael McNelis újságot árul. A kisfiú nem sokkal a kép készülte előtt épült fel második tüdőgyulladásából. A fotón szereplő férfi Hine munkatársa. - Philadelphia, Pennsylvania, 1910. június

Fotó: Lewis Wickes Hine

Jennie Camillo, egy 8 éves áfonyaszedő. - Pemberton, New Jersey, 1910.

Fotó: Lewis Wickes Hine

A fotón a 12 éves újságárus, Hyman Alpert látható, aki ekkor már három éve árulta az utcán a lapokat. - New Haven, Connecticut, 1909. március

Fotó: Lewis Wickes Hine

Ez a fénykép az úgynevezett bedolgozós munkát mutatja meg. Sok gyermek, mivel a törvény nem engedte, hogy gyárakban dolgozzanak, otthon végezték el a munkát megrendelésre. A képen a 6 éves Katrina De Cato, a 11 éves Franco Brezoo, a 12 éves Maria Attreo és 5 éves húga Mattie Attreo varr ruhákat.

Fotó: Lewis Wickes Hine

Egy utcán bóklászó kisfiú. - Hull House, Chicago, 1910

Fotó: Lewis Wickes Hine

Középen Raymond Klose, 13 éves újságárus. - St. Louis, Missouri US, 1910. május

Fotó: Lewis Wickes Hine

Az 5 éves Preston reggel 7 és este 6 között árulta a rajzait az utcán. - Eastport, Maine, 1911. augusztus

Fotó: Lewis Wickes Hine

Ezt a fotót, Hine pár évvel később, 1924-ben készítette.

Fotó: Lewis Wickes Hine
Előzd meg gyermeked traumatizálását! - Eljött a válások csúcsidőszakahttp://www.life.hu/csalad/20180124-valas-szulokent-avagy-a-gyerek-erdekei-az-elsok.htmlA legtöbb országban, és így hazánkban is a január-február a legforgalmasabb időszak a benyújtott válások számát tekintve. Ez magyarázható azzal, hogy az ünnepi időszakban felgyülemlett stressz, az ilyenkor sokszorozva megélt konfliktusok a párkapcsolatokra igen romboló hatással vannak. Az év kezdete, az élet átértékelését is magával hozza, és ilyenkor sokan döbbennek rá, hogy nem boldogok a jelenlegi kapcsolatukban. De, a korábbról hozott negatív hozadékok is ilyenkor kerülhetnek felszínre, melyeket épp a karácsonyi békesség kedvéért nem kapartak ki előbb a felek. CsaládOrigoKotorássz állatokban milliós fizetésért - Bemutatjuk a legbizarrabb munkákathttp://www.life.hu/csalad/20180118-a-legmeglepobb-es-legbizarrabb-munkak-allasok.htmlTe elégedett vagy a munkáddal? Ha váltani szeretnél, érdemes alaposan utánakérdezni az olyan álláshirdetéseknek, mint a „Szeretnél kikerülni az őrjítő mókuskerékből, és a munkádat a természetben, állatok között végezni? Szeretnél átlagon felüli bért keresni, miközben szórakozol? Gyere hozzánk inszeminátornak!" , mert a végén, gyanútlanul egy állat alfelénél találod magad egy csővel. Család--A világ 9 leggazdagabb nőjehttp://www.life.hu/csalad/20180110-a-vilag-9-leggazdagabb-noje-milliardos-asszonyok.htmlA köztudatban, a gazdag nők gyakran csak a kitartott feleségek képében élnek. Mi azonban most olyan erős nőket mutatunk be, akik bár kaptak némi hátszelet, legtöbbjük a sikereit és vagyonát csak önmagának köszönheti. Az első helyen álló hölgy „értéke” olyan magas, hogy szinte fel sem fogható. A következőkben bemutatjuk a világ leggazdagabb milliárdos nőit, akik közül mindössze egy arisztokrata származású. CsaládOrigoTársadalomkritika egy francia graffitiművész festményeinhttp://www.life.hu/csalad/20171214-tarsadalomkritika-dran-francia-graffiti-muvesz-festmenyein.htmlDran 1979-ben Toulouse-ban született, magát utcai művésznek tartja. Munkáival egyfajta társadalomkritikát fogalmaz meg a vizualitás nyelvén. Művészete egyszerre letaglózó és megbotránkoztató. CsaládOrigo10 ország, ahol a nők helyzete a mai napig siralmas (18+)http://www.life.hu/csalad/20170826-10-orszag-ahol-a-nok-helyzete-a-mai-napig-rossz-siralmas.htmlMár írtunk 10 olyan országról, ahol bizony kifejezetten jó nőnek lenni. Most azonban ezek ellenpólusát mutatjuk meg; olyan államokat, ahol a nők helyzete a mai nap is siralmas, alsóbbrendűnek, tárgynak tartják őket és vérforraló elbánásban van részük. Család--Tényleges segítség a családon belüli erőszak áldozatainak - Videóhttp://www.life.hu/csalad/20170606-tenyleges-segitseg-a-csaladon-beluli-eroszak-aldozatainak-video.htmlA köztudatban sokszor tévesen definiálják a családon belüli erőszakot - egyszerűen a testi bántalmazással azonosítják. A gond ezzel csak az, hogy így nagyon sok emberben fel sem merül, hogy ő bizony egy bántalmazó kapcsolatban él, amely elsősorban a lelki terrorról, a másik megalázásáról, önbecsülésének megtöréséről, szabad akaratának elvételéről szól. Természetesen mindezt fokozatosan, úgy, hogy a bántalmazott észre se veszi; saját magát zárta be egy cellába, a kulcsát pedig önként adta a bántalmazó kezébe. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.