Kapócs Zsókának hamarosan megszületik kisfia, pedig kislányra számított

Születés élet Kapócs Zsóka szülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már csak néhány hét és megérkezik Kapócs Zsóka kisfia. A színésznő mindig is biztos volt abban, hogy kislánya lesz, így nagyon meglepte a hír amikor megtudta, hogy kisfiút hord a szíve alatt. Gyorsan át kellett gondolnia mindent, hiszen már babaruhákat is vásárolt és a neveken is elkezdtek gondolkozni párjával. Az anyasággal kapcsolatban kettős érzések kavarognak benne – vannak dolgok, amelyekben nagyon határozott, de akad olyan is, amikor ő is elbizonytalanodik.

Kapócs Zsóka már a harmadik trimeszterben jár. Az utolsó hónapokban igyekszik nagyon tudatosan odafigyelni a táplálkozásra is, így a második trimeszter engedékenysége után ismét szigorúan veszi az étrendet. Egyrészt a saját és kisbabája egészsége miatt, illetve, hogy ne terhelje túl az ízületeit, szeretne a +10 kg-os határon belül maradni.

„Eléggé tudatos vagyok, amit például az étkezéssel kapcsolatban is igyekszem tartani. A terhesség elején még engedtem magamnak egy-két kisebb bűnözést, a harmadik trimeszterre azonban száműztem a cukrot és a fehér lisztet az életemből. Nem mondom, hogy nincsenek kemény pillanatok, mert például a félbevágott őszibarack konzervre nagyon rá vagyok kattanva." – kezdte nevetve Zsóka.
„A bablevest is imádom, a csirkehúsra viszont még gondolni sem bírok. Hogy ne terheljem túl a szervezetemet, igyekszem a + 10 kg-os határon belül maradni, úgyhogy az étkezés mellett a testmozgásra is figyelek. Szerencsém, hogy a kiskutyáimmal rengeteget sétálok és ez tökéletesen fitten tart. Emellett pedig kismama tornát is csinálok időnként itthon."

Kapócs Zsóka már a harmadik trimeszterben jár Forrás: Red Lemon Media


Mint ilyenkor mindenki, Zsóka is mindent a lehető legjobban szeretne csinálni, és már most viszonylag határozott elképzelései vannak a szülés utáni időszakról is.

„Furcsa, de sokszor nagyon különböző érzések kavarognak bennem... Az egyik oldalon nagyon határozott vagyok – az étkezésben, mozgásban vagy például abban is, hogy levetetjük majd a kicsi köldökzsinórvérből kinyerhető őssejtjeit. Ma már annyira fejlett az orvostudomány, és ha csak egy kis esély is van, hogy ezzel bizonyos betegségek esetén segíteni tudok majd a picinek, vagy genetikai egyezőség esetén akár a leendő testvérének, magamnak vagy a páromnak, akkor mindenképpen megragadom a lehetőséget. A levételhez szükséges csomagot már el is hoztuk a Czeizel Intézetből, és mindenkinek a lelkére kötöttem, nehogy otthon hagyják, ha elérkezik az idő és indulni kell a kórházba. A szülés után az FH Biobankba szállítják a mintát, ahol akár több, mint 20 évig tárolják majd."

„De nem vagyok ám mindenben ennyire határozott. Az anyai feladatoktól például tartok kicsit. Még gyakorolni is voltam az egyik barátnőmnél. Megijeszt, hogy mennyi apróságra kell odafigyelni, kicsit össze is zavar a rengeteg információ. Megfogadtam, ha megszületik a kisfiam elsősorban az anyai megérzéseimre fogok hallgatni. Egyébként érdekes kihívás számomra, hogy kisfiam lesz. Mindig is lányos anyukaként láttam magam. Amikor megtudtam, hogy fiam lesz, el sem hittem. De gyorsan újraterveztünk mindent, már a név is megvan, ami persze még titok" – tette hozzá Zsóka.

Liptai Claudia vőlegényével, Pataki Ádámmal közös romantikus fotót töltött fel közösségi oldalárahttp://www.life.hu/sztarok/20180214-liptai-claudia-volegenyevel-pataki-adammal-kozos-romantikus-fotot-toltott-fel-kozossegi-oldalara.htmlLiptai Claudia sugárzik a boldogságtól azon a fotón, melyet közösségi oldalán osztott meg követőivel, és melyen vőlegényével, Pataki Ádámmal látható. TV + Sztárok--Szigorú szabályt vezet be II. Erzsébet királynőhttp://www.life.hu/sztarok/20180214-szigoru-szabalyt-vezet-be-ii-erzsebet-kiralyno-buckingham-palota.htmlII. Erzsébet királynő döntött: környezettudatos életmódra vált a Buckingham-palota. TV + Sztárok--Cseke Katinkának beszólt egy férfi testsúlya miatthttp://www.life.hu/sztarok/20180214-cseke-katinkanak-beszolt-egy-ferfi-sulyfeleslege-miatt.htmlÖrökké bennemarad Cseke Katinkában az, amit akkor érzett, amikor beszólt neki egy férfi testsúlya miatt: porig alázta. TV + SztárokOrigoMészáros Árpád Zsolt az öregedésről: "Én már nem szeretek tükörbe nézni"http://www.life.hu/sztarok/20180214-meszaros-arpad-zsolt-az-oregedesrol-en-mar-nem-szeretek-tukorbe-nezni.htmlNem szereti tükörképét az immár 43 éves Mészáros Árpád Zsolt. A színész azt mondja, már rosszindulatú kollégái is megjegyezték, hogy rosszul néz ki. TV + Sztárok--Viaszbaba: börtönbe záratná volt szerelmét, Krencsey Hellát a leszbikus magyar színésznő http://www.life.hu/sztarok/20180214-viaszbaba-bortonbe-zaratna-volt-szerelmet-krencsey-hellat-a-leszbikus-magyar-szineszno.htmlNyolc évig tartó szerelem után a leszbikus magyar színésznő 8 évre börtönbe küldené egykori párját. TV + SztárokOrigoVárkonyi Andrea utazással lepte meg Bochkor Gábort: Bonnba küldte édesanyjávalhttp://www.life.hu/sztarok/20180213-varkonyi-andrea-utazassal-lepte-meg-bochkor-gabort-bonnba-kuldte.htmlVárkonyi Andrea a Micsoda Nők! című műsorában árulta el, mivel ajándékozta meg Bochkor Gábort: jobbat keresve sem találhatott volna. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.