A húsvét közelebb van, mint gondolnád - Ne várd, hogy a nyuszi hozza meg a hangulatot

2018.03.13. 20:41

Húsvétot sokféleképpen lehet ünnepelni. Vannak, aki Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékeznek, vagy épp a locsolkodással egybekötött vendégeskedést élvezik, de a legtöbben - általában a kisgyerekes családok - a tojáskeresést, csokinyuszis meglepetéseket várják. Mindnek van helye, akár egy családon belül is, mi azonban most, csak ezzel az utolsó csoporttal fogunk foglalkozni.

Húsvétra hangolódva

Egy ünnep mindig attól válik különlegessé, hogy az azt megelőző időszak készülődéssel, ráhangolódással telik. Vegyél vagy épp készíts húsvéti lakásdekorációt, akár a gyerekekkel együtt. A közös tevékenység remek alkalmat nyújt a beszélgetésre is, például arra, hogy elmeséld mit is jelent maga a húsvét. A közösen készített díszek egyrészt remekül lefoglalják a gyerekeket, másrészt az alkotás örömével közelebb kerülnek ehhez a sokszínű ünnephez.

Készítsd együtt a gyerekekkel a húsvéti dekorációtForrás: Shutterstock

A tojásfestés

Nem kell feltéten csak a gyáris festékekben gondolkodnod. Amennyiben vonzódsz a természetes dolgokhoz, úgy használd bátran a növények és fűszerek adta színező erőt. Engedj hideg vizet egy edénybe, majd tedd bele a tojásokat és a természetes színezéket, főzd keményre a tojásokat, majd vedd le a tűzről, hagyd kihűlni, majd tedd a hűtőbe. 3-4 óra hossza elég, hogy a tojásokat szépen befogja. Egyedül a vöröskáposztás vízben érdemes egész éjjel ázni hagyni a tojásokat. Variálhatod egy csepp ecettel is a „főzeteket", ekkor újabb árnyalatokat tudsz előhívni.

Zöldségekkel, gyümölcsökkel és fűszerekkel is remekül lehet tojást festeniForrás: Shutterstock
  • Vöröskáposzta – kék
  • Kurkuma – sárga
  • Kávé, vöröshagyma héja – barnás
  • Cékla – rózsaszínes lilás
  • Spenót – zöld
  • Pirospaprika - vöröses

Ennél a technikánál van még egy lehetőség, hogy a természetességet erősítsd. A tojásokra helyezz falevelet, virágot, majd tekerd bele szorosan egy darab harisnyába és így kezd el áztatni. Az így készült húsvéti tojások akár az ünnepi asztalon, akár locsoló ajándékként is megállják a helyüket.

A tojásokra helyezz leveleket, virágokat és így fest be őketForrás: Shutterstock

Aki keres, az talál

Húsvét hétfő reggelén minden gyerek kipattan az ágyból, hogy megnézze, mit hozott neki a nyuszi. Tedd érdekesebbé számára: rejtsd el a lakás, vagy épp a kert különböző pontjain a meglepetéseket, és játszatok hideg-meleget közben. Hidd el, sokkal izgalmasabb reggeletek lesz így, mintha csak nekiülne a csokihalomnak, és elkezdené módszeresen a magáévá tenni.

A kisfiúk esetében evidens, hogy legalább a nagymamákat meglocsolja apával. Sok kicsi azonban szégyenlős, főleg, ha még locsolóverset is kell hozzá mondania. Érdemes már a húsvétot megelőző napokban tanulgatni vele, és ha leblokkolna a nagy pillanatban, segíteni neki – vele mondani.

A kislányok tojásokkal várják a locsolókat, ők díszíthetik akár matricákkal, flitterekkel, csillogó ragasztóval. Engedd, hogy a saját egyéniségük, ízlésük érvényesülhessen.

Jó húsvéti készülődést!

locsolkodáshúsvéti tojásnyuszihúsvéti ünneplakásdekorációhúsvéttojásfestés