célkitűzés fiatal siker cél munka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vajon milyen hét szokástól lesz egy fiatal igazán eredményes az életben? Sean Covey világhírű könyvében összesíti ezeket, nagysikerű programja pedig egy magyar középiskolában is bevezetésre kerül!

Korunk tinédzserei számos kihívással néznek szembe, és nem könnyű a hétköznapokban kapaszkodót találniuk. A felgyorsult fejlődésnek köszönhetően sok iskolás valószínűleg olyan szakmában fog dolgozni pár év múlva, amely jelenleg még nem is létezik. De mégis hogyan lehet ebben a változó világban sikeres és eredményes egy fiatal? Sean Covey szerint olyan szokások és képességek elsajátítása a kulcs, amely már tinédzser kortól segíti a másokkal való együttműködést, a felelősségvállalást, és melyekkel a fiatal egy változó környezetben is megállja a helyét. Covey módszere világszerte több millió iskolásnak jelent iránytűt, könyvére pedig egy hazai gimnázium is felfigyelt. Az Európa 2000 középiskola már a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi osztályokba is bevezeti ezt a hét szokáson alapuló nevelést. „Sean Covey módszerét beépítjük az egész éves tantervbe, hogy megalapozzuk a diákok jövőjének alappilléreit, megtanítsuk őket a felelősségvállalásra és egy életfelfogást adjunk át nekik" - mondta Kiss Károly, az Európa 2000 Középiskola humán munkaközösség vezetője. De lássuk, mi ez a hét fontos szokás, amit érdemes mindenkinek elsajátítani.

1. Vállald a felelősséget tetteidért!


Fontos, hogy fiatalok tudják, tetteiknek következményei vannak. Ám az első lépés a szülőké: partnerként kell a gyereket kezelni, alternatívákat kínálni, és segíteni abban, hogy önálló döntéseket hozzanak. „Sok szülő úgy neveli gyermekét, hogy elintéz számára mindent, nem hagyja érvényesülni, teljes kontrollt tart felette. Inkább tanítsuk meg őket arra, hogy képesek legyenek az életüket irányítani" –mondja Papp András, az Európa 2000 Középiskola igazgatója, aki családja körében, édesapaként is alkalmazza a módszert.

2. szokás: Tűzz ki célokat magad elé!


Rendkívül fontos, hogy a diáknak legyenek céljai és azokat maga tűzze ki. Nem álmodozásról van szó, inkább olyan elérhető, rövid- és középtávú célokról, amelyek a mindennapokban sikerekhez vezetnek, és akár egy nagyobb cél fele mutatnak.

3. szokás: Rangsorold a feladatokat


„Ha egy vödörbe nagy köveket és kis kavicsokat kellene behelyezni, akkor melyikkel kezdenéd?" Hát persze, hogy a nagyobbakkal, ahogy a priorizálásnál a fontosabb feladatokat vesszük előre. Mivel napjainkban rengeteg az időrabló tevékenység – elég csak a közösségi médiára gondolni – ezért ennek a képességnek a tudatosítása egyre fontosabb a fiatalokban.

4. szokás: Gondolkodj nyer-nyerben


A win-win szituáció keresése azt jelenti, hogy akkor lehetünk sikeresek, ha nem lenyomni akarjuk a másikat, hanem együttműködni, az ő céljait megismerni és közösen nyerni. Ez a csapatjáték fontosságára, az együttműködésre tanítja meg a fiatalokat, melyre a munka világában nagy szükségük lehet.

Nem szabad túlhajtani a fiatalokat Forrás: Európa 2000

5. szokás: Először érts, aztán értesd meg magad


Mennyire könnyű néhány mondat után a másik szavába vágni és kinyilatkoztatni a mi igazságunkat. A sikeres emberek inkább aktívan hallgatnak, megtanulnak belehelyezkedni a másik nézőpontjába, és nem ítélkeznek mindenáron.

6. szokás: Teremts szinergiát


Fontos meglátni a különbözőségekben rejlő lehetőségeket és energiákat. Minél több nézőpontból látunk egy problémát, annál jobb döntést tudunk majd hozni. Ha pedig többen összeadjuk a tudásunkat, jobb eredményt érhetünk el.

7. szokás: Élezd meg a fűrészt


Törekedni kell a test és a lélek egyensúlyára az életben, és figyelni a feltöltődésre! Ebben is fontos a szülők szerepe: ne hajtsuk túl a gyereket, ne csak a teljesítményre fókuszáljunk, hanem tanítsuk meg a stressz kezelésére, levezetésre is.

Louis Arthur Charles-nak hívják Vilmos herceg és Katalin hercegné harmadik gyermekéthttp://www.life.hu/csalad/20180427-louis-arthur-charlesnak-hivjak-vilmos-herceg-es-katalin-hercegne-harmadik-gyermeket.htmlLouis Arthur Charles nevet kapta Vilmos herceg és Katalin hercegné harmadik gyermeke. Család--Aigner Szilárd felesége meghalt, mikor a kislányuk négyéves volthttp://www.life.hu/csalad/20180427-aigner-szilard-felesege-meghalt-mikor-a-kislanyuk-negyeves-volt.htmlNem sokkal a kislánya negyedik születésnapja után Aigner Szilárd elvesztette fiatal feleségét, aki mellrákkal küzdött. Úgy döntött, egyedül neveli kislányát, aki mára két gyermek édesanyja. Éva elárulta, milyen apa volt a meteorológus, aki 2016 nyarán távozott az élők sorából. Család--Esküvői fotót mutatott Gáspár Győzőhttp://www.life.hu/csalad/20180426-eskuvoi-fotot-mutatott-gaspar-gyozo-bea.html2005-ös kubai esküvőjükről posztolt fotót Gáspár Győző. Felesége, Bea egy csodás miniruhában mondta ki a boldogító igent. Család--Szabó Zsófi hamar dolgozni kezdett a szülés után, sok bántó megjegyzést kapotthttp://www.life.hu/csalad/20180426-szabo-zsofi-hamar-dolgozni-kezdett-a-szules-utan-sok-banto-megjegyzest-kapott.htmlA kis Mendelt decemberben hozta világra Szabó Zsófi, nem sokkal pedig a szülés után visszament dolgozni. Igaz, hogy csak heti 1 napot vállalt, mégis rengeteg támadást kapott. Egy ponton már rossz anyának érezte magát. CsaládOrigoSzabó Zsófi hamar dolgozni kezdett a szülés után, sok bántó megjegyzést kapotthttp://www.life.hu/csalad/20180426-szabo-zsofi-hamar-dolgozni-kezdett-a-szules-utan-sok-banto-megjegyzest-kapott.htmlA kis Mendelt decemberben hozta világra Szabó Zsófi, nem sokkal pedig a szülés után visszament dolgozni. Igaz, hogy csak heti 1 napot vállalt, mégis rengeteg támadást kapott. Egy ponton már rossz anyának érezte magát. CsaládOrigoKészülj az anyák napjára! – Kreatív és szívet melengető ajándékötletekhttp://www.life.hu/csalad/20180424-anyak-napi-kreativ-es-szivet-melengeto-ajandek-otletek.htmlMinden gyermek tudja, hogy május első vasárnapján az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat és szerencsés esetben az üknagymamákat ünnepeljük. Ilyenkor a kisebbek mondókákkal, dalokkal készülnek, a nagyobbak zsebpénzükből apró ajándékokkal lepik meg őket, a már felnőtt gyerekek pedig leggyakrabban virággal kedveskednek. Idén azonban legyen kreatívabb és őszintébb az anyák napja. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.