Videójátékfüggő lett egy kilenc éves kislány - elvonóra került

Forrás: ANP/AFP/Roos Koole -
videójáték kislány elvonókúra függőség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A brit kislány napi 10 órát játszott a Fortnite nevű lövöldözős videojátékkal. Függősége miatt elvonóra kellett vinni.

A kislányon aggasztó jeleket tapasztaltak a szülei: a gyerek sokszor elaludt az iskolában, romlott a teljesítménye, és mindenhez fáradt volt, agresszíven viselkedett. Kiderült, hogy a gyermek nem csak napközben játszik kedvenc videójátékával, hanem esténként megvárta, ameddig a szülők elalszanak, és titokban játszott, sokszor hajnali 5-ig is. A szülők sokkot kaptak, amikor egyik éjjel az édesapa a kanapén, a saját vizeletében ülve találta videójátékozó gyermekét. Még egy pisilésnyi időre sem volt hajlandó felállni a képernyő elől - írja a Mirror.

Videójátékfüggő lett egy kilenc éves kislány (képünk illusztráció) Forrás: ANP/AFP/Roos Koole

A szülők segítséget kértek, szakemberhez fordultak, lányuk elvonóra került. A kezelések hatásosnak bizonyultak, a kislány szzerencsére jobban van.

Ezrek fejezik ki részvétüket: gyászol Heidi Klumhttp://www.life.hu/sztarok/20180610-ezrek-fejezik-ki-reszvetuket-gyaszol-heidi-klum.htmlOsztoznak a rajongói Heidi Klum fájdalmában. A szupermodell közösségi oldalán számolt be az őket ért veszteségről. TV + SztárokEzzel nyugtatta meg Harry herceg feleségét, Meghan Markle-thttp://www.life.hu/sztarok/20180610-ezzel-nyugtatta-meg-harry-herceg-feleseget-meghan-marklet.htmlEgy szájról olvasó szakember elárulta, mit mondott Harry herceg aggódó feleségének, Meghannak legutóbbi hivatalos megjelenésükön. TV + Sztárok--Megszólalt David Beckham állítólagos szeretőjének apjahttp://www.life.hu/sztarok/20180610-megszolalt-david-beckham-allitolagos-szeretojenek-apja-valas.htmlPár napja röppent fel a hír, miszerint válófélben van a Beckham házaspár. Az ok pedig az, hogy David megcsalta feleségét. Most megszólalt az állítólagos szerető apja.TV + Sztárok--Kitört a botrány Baukó Éva és Ábrahám Róbert vlogger között: videó (18+)http://www.life.hu/sztarok/20180610-kitort-a-botrany-bauko-eva-es-abraham-robert-vlogger-kozott-video.htmlÚjabb botrányba keveredett Baukó Éva: származása miatt szólt be egy ismert magyar vloggernek. TV + Sztárok--Alig takar valamit a bikini: szexi fotót posztolt Müller Attila felesége, Larion Zoéhttp://www.life.hu/sztarok/20180610-alig-takar-valamit-a-bikini-szexi-fotot-posztolt-muller-attila-felesege-larion-zoe.htmlMüller Attila felesége, Larion Zoé már jó ideje edz, aminek meg is van az eredménye. Büszke lehet a testére.TV + Sztárok--Családi büféjükben mosogatott a Barátok előtt Kiss Ramónahttp://www.life.hu/sztarok/20180609-csaladi-bufejukben-mosogatott-a-baratok-elott-kamaszkent-kiss-ramona.htmlKiss Ramóna az RTL Klub Reggelijében mesélte el, hogyan került be a népszerű sorozatba, a Barátok köztbe. TV + SztárokOrigo




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.