Apa lett a világbajnok műugró és házastársa, az Oscar-díjas forgatókönyvíró

gyermekáldás tom daley Dustin Lance Black
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Apa lett Tom Daley brit olimpikon, háromszoros világbajnok műugró és azonos nemű házastársa, Dustin Lance Black Oscar-díjas amerikai forgatókönyvíró.

A 24 éves olimpiai bronzérmes mű- és toronyugró tradicionális módon, a The Times című tekintélyes brit lap nyomtatott változatában jelentette be szombaton, hogy június 27-én világra jött fiúgyermekük, a kis Robert Ray Black-Daley.

A születési hirdetményből nem derül ki több, a házaspár azonban februárban jelezte, hogy gyermeket várnak egy béranyától az Egyesült Államokban. Daley akkor azt mondta, hogy ugyanolyan jó apa akar lenni, mint amilyen a saját néhai apja volt.


Daley a 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpián is bronzérmett szerzett Nagy-Britanniának. A nála 20 évvel idősebb Dustin Lance Black 2008-ban nyerte el a legjobb forgatókönyvért járó Oscar-díjat a Harvey Milk meggyilkolt melegjogi aktivistáról szóló, Milk című filmdrámáért.

A két férfi 2013-ban ismerkedett meg, két évvel később jegyezte el egymást és tavaly házasodott össze a nagy-britanniai Devonban. Nem tudni, hogy melyikük a gyermek biológiai apja.



Iniesta befejezte szereplését a válogatottbanhttp://www.life.hu/sztarok/20180702-iniesta-befejezte-szerepleset-a-valogatottban.htmlA várakozásnak megfelelően Andrés Iniesta bejelentette, hogy a vasárnapi volt az utolsó mérkőzése a spanyol labdarúgó-válogatottban.TV + SztárokOrigoMolnár Anikó már csak szeretőt akar, a szerelemnek szerinte fájdalom a végehttp://www.life.hu/sztarok/20180702-molnar-aniko-mar-csak-szeretot-akar-a-szerelemnek-szerinte-fajdalom-a-vege.htmlMolnár Anikó mostanában szomorú posztokkal áraszta el közösség oldalát. A Bors uánajárt, mi lehet a baj.TV + SztárokOrigoÖrdög Nóra és Nánási Pál podcastolni kezdett, heti egyszer online rádióznakhttp://www.life.hu/sztarok/20180702-ordog-nora-es-nanasi-pal-podcastolni-kezdett-heti-egyszer-online-radioznak.htmlAz Instagramon jelentette be Ördög Nóra és Nánási Pál, hogy megint valami új dologba kezdenek. Tulajdonképpen internetes rádiót indítanak, hetente egyszer, az esti beszélgetéseiket veszik fel, és mutatják meg a nagyközönségnek. Ettől intimebb pillanatokat már nem nagyon tudnak megosztani rajongóikkal.TV + SztárokOrigoNem nyugodhat meg Gáspár Győző és családja: megint nyomoznak utánukhttp://www.life.hu/sztarok/20180702-nem-nyugodhat-meg-gaspar-gyozo-es-csaladja-megint-nyomoznak-utanuk.htmlAlig néhány hete nyugodtak meg a kedélyek Gáspár Győző és a NAV ügye miatt, a showmannnek és nagyobbik lányának, Evelinek megint vallomást kell tennie a rendőrségen.TV + SztárokOrigoFluor Tomi: "Ebbe belefutottam"http://www.life.hu/sztarok/20180701-fluor-tomi-kellemetlen-helyzetbe-kerult-petofi-zenei-dij.htmlA VOT Fesztiválon jelentették be a harmadik Petőfi Zenei Díj jelöltjeit, akik közül néhányan majd a Strand Fesztivál első napján egy nagyszabású show keretében meg is kapják a Petőfiről mintázott szobrot. A Wellhello énekese, Fluor Tomi igen kellentlen helyzetbe került, miközben azt ecsetelte, miért is örül ennek a jelölésnek annyira.TV + Sztárok--Luxushotelben csipkedték meg az ágyi poloskák Sabrina Jale modellthttp://www.life.hu/sztarok/20180701-luxushotelben-csipkedtek-meg-agyi-poloskak-sabrina-jale-modellt.htmlA brazil szupermodell, Sabrina Jale beperelte azt a hotelt, amelyben az egyik éjszaka ágyi poloskák csipkedték meg. TV + SztárokOrigo




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.