Apák a filmvásznon – 5 sztár, aki példaértékű alakítást nyújtott apaként

John Travolta Arnold Schwarzenegger film szerep színész apaság apa Dustin Hoffman gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szülőség nagyon nehéz és igen felelősségteljes feladat, ami a férfiak számára talán egy fokkal komolyabb kihívást jelent. Korábban már írtunk arról, hogy miről is szól az apaság. De nem szabad elfelejteni, hogy jó apának sokféleképpen lehet lenni. Most a filmvilágból hoztunk példákat erre az ezerszínűségre.

1. Dustin Hoffman - Kramer kontra Kramer, dráma (1979)

A kultikusnak számító filmben Ted és 6 éves fia egyik napról a másikra egyedül maradnak, az anya ugyanis elhagyja őket. Az addig csupán karrierjére összpontosító férfinak hirtelen helyt kell állnia anya- és apaszerepben is. A történet azonban itt nem áll meg, az anya másfél évvel később visszatér, és pert indít a fiáért.

Dustin Hoffman - Kramer kontra Kramer Forrás: Columbia Pictures

Hoffman szenzációs karakterfejlődést mutat be. Az apát, akinek lényegében alig van kapcsolata fiával, de az iránta érzett szeretete képessé teszi őt a változásra. Sok gyermekét egyedül nevelő apának lehet példaképe, hiszen a nőkkel ellentétben nekik jóval nehezebb az egyszülős feladatok ellátása.

2. Arnold Schwarzenegger – Kommandó, akciófilm (1985)

A volt elit kommandós, John Matrix ezredes visszavonultan él lányával. Ám a múltja elől nem tud elbújni, imádott gyermekét elrabolják - csupán tizenegy órája marad, hogy megmentse lányát.

Arnold Schwarzenegger – Kommandó Forrás: 20th Century Fox

Most őszintén, titkon minden lánygyermek hősként tekint apjára, és éppen ezt testesíti meg Schwarzenegger ebben az akciófilmben. A kemény fickót, aki lányáért képes bármilyen helyzeten felülkerekedni. Ő az a vajszívű apa, akivel nem volt jó ötlet ujjat húzni.

3. John Travolta - Nicsak, ki beszél!, vígjáték (1989)

Mollie titkárnő, és főnökével való viszonyából gyermeke születik. A férfi azonban hallani sem akar a családalapításról. Mindeközben képbe kerül egy taxisofőr, James, akit a kisbaba, Mickey ki is néz magának, mint lehetséges apát.

John Travolta - Nicsak, ki beszél! Forrás: TriStar Pictures

Mondhatnánk, hogy Travolta kakukktojás a sorban, hiszen ebben a filmben ő csupán leendőmostohaapa-szerepet kapott. De pont ezért annyira fontos az ő alakítása: az apaság nem vérrokonság kérdése, a szeretet pedig sok mindent képes felülírni.

4. Roberto Benigni – Az élet szép, dráma (1997)

A II. világháború idején, Olaszországban járunk. Guido és fia, Giosuè koncentrációs táborba kerülnek, ám az apa nem engedi, hogy gyermeke szembesüljön a háború borzalmaival, így „játéknak” állítja be a tábori létet. Olyan szabályokat talál ki, mellyel fiának esélye van a túlélésre. Lehengerlő film.

Roberto Benigni – Az élet szép Forrás: Miramax Films

A Benigni által megformált apa rendkívül nehéz feladatot tűz ki maga elé. Nem csupán fia testi, de lelki épségét is megpróbálja megőrizni egy olyan helyzetben, melyben rengeteg felnőtt megtörne. Az apai gyengédség és felelősség éppúgy megjelenik alakjában, mint a mindent elsöprő szeretet, az apai önfeláldozás.

5. Liam Neeson – Elrabolva, akciófilm (2008)

Bryan Mills tinédzser lánya, Kim Párizsba utazik, ahol elrabolják. Mindezt az apja füle hallatára. Bryan azonban nem átlagos apa, ő egy ex-CIA-ügynök, aki elindul, hogy kiszabadítsa lányát.

Liam Neeson – Elrabolva Forrás: 20th Century Fox

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.