Magyarország a gyerekkereskedelem kiindulópontja és tranzitországa is egyben

Forrás: Thinkstock -
UNICEF gyerekkereskedelem tranzitország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A globális emberkereskedelem azonosított áldozatainak 28%-a gyermek – jelentette ki az UNICEF és az Emberkereskedelem Elleni Ügynökségek Közötti Együttműködési Csoport (ICAT). A szubszaharai, közép-amerikai és karibi térségben az azonosított áldozatok között a gyerekek aránya még ennél is magasabb, 64-62% közötti.

Az UNICEF és az ICAT meggyőződése szerint az emberkereskedelem gyermekáldozatainak valós száma a jelenlegi adatoknál is magasabb lehet. A gyermekeket ugyanis ritkán azonosítják áldozatként. Többségük a kereskedőktől való félelmében, ismeretek hiányában, vagy a hatóságokkal szembeni bizalmatlanság okán soha nem jelentkezik, hogy elmondja a történetét. Sokan tartanak attól is, hogy megbélyegzik, vagy mindenfajta segítségnyújtás nélkül visszaküldik őket.

A magyarországi helyzet felmérése is nehézségekbe ütközik. Bár a gyermekek emberkereskedelemben való érintettségéről Magyarországon is zajlik rendszeres adatgyűjtés, az adatokat az erős látencia miatt nagy óvatossággal kell kezelni. Magyarország a gyermekkereskedelem kiindulópontja és tranzit útvonala is az Európai Unióban.

A 2015-ös, az Egyesült Államokban közzétett TIP jelentés szerint Európában a magyarok teszik ki a gyermekkereskedelem összes áldozatának 18%-át, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban majdnem minden ötödik azonosított áldozat magyar volt. Az erre utaló adatok az EUROPOL 2009 és 2013 közötti nyomozati anyagainak alapján állnak rendelkezésre.

Magyarország a gyerekkereskedelem központja, és tranzitország is egyben - Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

Az Európai Bizottság 2016-os, az emberkereskedelemről szóló jelentése szerint 2013-2014-ben Magyarország azon öt ország között volt, ahol a legmagasabb az emberkereskedelem áldozatainak száma és ez a jelentés a gyermekáldozatok arányát 15 százalékra becsüli.

A gyermekkereskedelem áldozatai gyakran hátrányos helyzetű családokból származnak, közöttük számos roma származású gyerek, iletve olyan gyerekek, akik gyermekvédelmi intézményben vagy javítóintézetben nevelkednek. A gyermekkereskedelem területi eloszlása egyenlőtlen, jelentősebb arányban fordul elő az ország legszegényebb területein és közösségeiben. A lányok és a fiúk is áldozataivá válhatnak a gyermekkereskedelemhez jellemzően kapcsolódó prostitúciónak, a koldultatásnak és a kisebb bűncselekmények elkövetésének.

Globálisan elmondható, hogy a menekült és lakóhelyüket elhagyni kényszerült gyerekek különösen kiszolgáltatottak. Akár háború és erőszak elől menekülnek, akár csak jobb oktatási és megélhetési lehetőségeket keresnek, kevés gyermek talál magának biztonságos útvonalat. Mindez növeli a valószínűségét annak, hogy a gyermekek veszélyes területekre tévednek családjukkal, vagy egyedül maradnak kitéve a kereskedők zaklatásának, kizsákmányolásának, bántalmazásának.

„Az emberkereskedelem egy nagyon is valóságos fenyegetés több millió gyermek számára a világon. Főleg azok érintettek, akik arra kényszerültek, hogy megfelelő védelem nélkül elhagyják otthonukat és közösségüket" – mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója. "Ezeknek a gyerekeknek arra van szüksége, hogy a kormányok sürgősen cselekedjenek és megvédjék őket" – tette hozzá.

Az UNICEF és az ICAT további kormányzati intézkedéseket és határokon átívelő megoldásokat sürgetnek, hogy biztonságban tartsák a gyerekeket. Ezek közé tartozik:

  • A biztonságos és legális migrációs útvonalak bővítése, ahol a gyermekek a családjukkal tarthatnak. Azon törvényi akadályok feloldása, amelyek meggátolják, hogy a gyermekek egyesülhessenek családjukkal.
  • A gyermekvédelmi intézményrendszer és a szociális védőháló erősítése.
  • Annak biztosítása, hogy minden ügy elbírálása a gyermek egyéni helyzetének mérlegelése alapján és az ő legjobb érdekének figyelembevételével történik.
  • Határokon átívelő együttműködés azoknak a döntéseknek az elkerüléséért, amelyek még veszélyesebb útvonalakra terelnék a menekült gyermekeket.
Megmutatta új párját Vámos Erikahttp://www.life.hu/sztarok/20180730-megmutatta-uj-parjat-vamos-erika-musorvezeto.htmlGyász: elhunyt Orbán József, a 100 Folk Celsius frontemberehttp://www.life.hu/sztarok/20180730-elhunyt-orban-jozsef-a-100-folk-celsius-frontembere.htmlFodor Zsóka nyilatkozott arról, hogy visszatérhet-e még a Barátok köztbehttp://www.life.hu/sztarok/20180730-fodor-zsoka-nyilatkozott-arro-hogy-visszaterhete-meg-a-baratok-koztbe.htmlAdótartozások miatt elveszítheti vagyonát Weisz Fannihttp://www.life.hu/sztarok/20180730-adotartozasok-miatt-elveszitheti-vagyonat-weisz-fanni.htmlPalvin Barbi versenyautóba ült a Hungaroringen: exkluzív fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20180729-palvin-barbi-versenyautoba-ult-a-hungaroringen-exkluziv-fotok.htmlÍgy néznek ki ma a Polgár lányok: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180729-igy-neznek-ki-ma-a-polgar-lanyok-foto.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.