Szabó Győző és Rezes Judit babát várnak

Forrás: MTI/Zih Zsolt, Hámori Zsófia/Life.hu -
anyaság Születés család apaság gyermek Rezes Judit Szabó Győző
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét édesapa lesz Szabó Győző színész, hiszen kisbabát várnak Rezes Judit színésznővel. Február végén, március elején érkezhet az újabb csöppség. 

"Igen, lesz egy kisbabánk" - mondta a Borsnak Rezes Judit, miután meg kellett válnia Pénelopé szerepétől a Katona József Színházban az Ithaka című előadásban. Tervezték a kisbabát, aki február végén, március elején érkezik.

Rezes Judit december végéig lesz a színpadon, azt még nem tudja, hogy mikor tér vissza. Szabó Győző mellett nem kell aggódnia, hiszen a színészet mellett rádiózik és éttermet is vezet. A jelek szerint ismét fiút várnak, Misike ruháit eltették, így erre sem igazán lesz gondjuk.

Szabó Győző és Rezes Judit ismét szülők lesznek Forrás: MTI/Zih Zsolt, Hámori Zsófia/Life.hu

"Imádom a gyerekeket, van egy nagylányom és egy kisfiam, Misi. Két-három éve jutottunk arra, hogy így 48 évesen, utolsó körben, miért is ne jöhetne még egy kistesó? Persze ebbe rengetegszer beleszólt a sok munka, úgyhogy annál nagyobb volt az öröm, amikor meghallottam a hírt" - mondta Szabó Győző, aki életmódváltásba is kezdett annak érdekében, hogy egészséges legyen és hosszú ideig lehessen gyermekei mellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.