5 gyereksztár, akik felnőttként is megtalálták helyüket Hollywoodban

Christina Ricci Jodie Foster Kirsten Dunst Leonardo DiCaprio Drew Barrymore gyerekszínész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok gyermekszínész akad fenn a filmipar megfoghatatlan hálóján, de a legtöbb vagy kirostálódik az évek alatt, vagy felemészti őket a hirtelen jött hírnév. A következőkben öt olyan gyereksztárt mutatunk be, akik karrierjüket okosan irányították. Figyelem a lista szubjektív!

Sima és rögös út a sikerig: Sztárok gyerekkora: fotók

A sztárokról sokszor még csak nem is sejtjük, hogy milyen könnyű vagy épp felforgató volt a gyerekkoruk. Egyesek csak úsztak az árral és tehetségüket felfedezték, másokat – ha nem is tudatosan, de már egészen fiatalon – erre a pályára kondicionáltak. Olvasd tovább!

5. Kirsten Dunst

Az amerikai színésznő és rendező 1982. április 30-án született. Már egész fiatalon gyermekmodellként dolgozott, filmes debütálása az 1989-es New York-i történetek, Woody Allan rendezte részében volt. Széleskörű ismeretségre azonban „csak" 12 évesen tett szert, amikor az Interjú a vámpírral című filmben eljátszotta az igen összetett gyermekvérszívó szerepét, melyért Golden Globe-díjra is jelölték. Felnőttként a Pókember filmek hozták meg számára a világhírnevet, de – érthető okokból – a szakmai elismerést nem ezekért, hanem egy filmdrámáért kapta. 2011-ben kapta meg a legjobb női alakításáért járó díjat a cannes-i fesztiválon, méghozzá a Melankóliában nyújtott alakításáért, de ezt követően is több elismerést nyert el.

Kirsten Dunst Forrás: Getty Images, Northfoto

4. Christina Ricci

1980. február 12-én született Kaliforniában. Karrierjét reklámfilmszereplőként kezdte, de első komoly szerepe az 1990-es Sellőkben volt, melyben Cher és Winona Ryder oldalán játszott. Ám sokan még ma is Wednesday Addamsként emlékeznek rá. Később olyan meghatározó filmekben játszott, mint a Félelem és reszketés Las Vegasban, az Egy gyilkosság története, és A rém – melyért Charlize Theron Oscar-díjat kapott -, a Jéghivar és az After Life.

Christina Ricci Forrás: Getty Images, Northfoto

3. Jodie Foster

Alicia Christian „Jodie" Foster Los Angelesben született, 1962. november 19-én. Már 3 évesen szerepelt reklámokban, majd 1969-ben debütált színészként a Mayberry R.F.D. című televíziós sorozatban. Azóta több mint 50 filmben és tévéjátékban szerepelt. 14 évesen Oscar-díjra jelölték a Taxisofőr című filmben nyújtott alakításáért, de nem maradt aranyszobrocska nélkül, 1989-ben A vádlottak, 1992-ben A bárányok hallgatnak filmekért kapta meg, sőt, ezekért Golden Globe-díjazott is lett. Az évek alatt számtalan elismerést kapott, melyet 2013-ban a Cecil B. DeMille-életműdíj koronázott meg.

Jodie Foster Forrás: Getty Images, Northfoto

2. Drew Barrymore

A magyar származású amerikai színésznő 1975. február 22-én született Drew Blyth Barrymore néven. Első televíziós szereplét 11 hónaposan, egy kutyaeledel reklámfilmjében kapta, de karrierje szempontjából egyértelműen az 1982-es E.T. – A földönkívüli című film jelentette számára az igazi mérföldkövet. Ehhez a szerephez azonban nem elsősorban tehetsége, hanem tiszteletbeli keresztapja, a rendező Steven Spielberg közbenjárása jutatta. Ám színészi képességei ettől független adottak voltak, melyet 9 éves korában egy Golden Globe-jelöléssel is bebizonyított. Ezt több „lehetőség" is követte, majd 2010-ben a Két nő – egy ház című televíziós filmért meg is kapta az arany földgömböt.

Drew Barrymore Forrás: Getty Images, Northfoto

1. Leonardo DiCaprio

Leonardo Wilhelm DiCaprio Kaliforniában született, 1974. november 11-én. Világhírnevet a Titanic című film főszerepével szerzett, de ezt megelőzően is többször tett tanúbizonyságot őstehetségéről. Első szerepét 15 évesen kapta meg egy sorozatban (Vásott szülők), majd ezt követte még két hasonló alkotás. Filmes debütálása az 1991-es Rémecskék 3-ban történt, de az, amivel a New York-i Filmkritikusok Szövetsége és a Filmkritikusok Országos Társasága figyelmét is magára vonta, az az 1993-as Ez a fiúk sorsa és a Gilbert Grape volt. Ez utóbbiért 19 évesen meg is kapta első Oscar-jelölését. A többszörös Golden Globe-díjas amerikai színészt többek között olyan maradandó élményt nyújtó filmekben láthattuk, mint az Egy kosaras naplója, az Aviátor, az Eredet, a Viharsziget, a A Wall Street farkasa és A visszatérő – melyért végre megkapta az Oscar-szobrot is.

Leonardo DiCaprio Forrás: Getty Images, Northfoto
Sztárok, akik agyzsibbasztóan furcsa neveket adtak gyermekeiknekhttp://www.life.hu/csalad/20180924-sztarok-akik-furcsa-ciki-neveket-adtak-gyermekeiknek.htmlEgy gyermek természetes módon szülei számára a világ legkülönlegesebb kis teremtménye. Ám akadnak olyanok, akik ezt a kisded nevével is szeretik kinyilatkoztatni. Furcsa neveket itthon is találni bőven, de mi most a külföldi sztárok, celebek döbbenetes névadásai közül szemezgettünk. CsaládOrigoMagyar sztárok, akiknek a vártnál korábban érkezett a gyermekükhttp://www.life.hu/csalad/20180521--magyar-sztarok-akiknek-koraszulott-babajuk-szuletett.htmlA koraszülés ma már szinte „népbetegségnek" számít hazánkban. Minden tizedik baba érkezik a várandósság 37. betöltött hete előtt. Egy koraszülött csecsemőnél nem csupán a kis súly, hanem a szervi fejletlenség, az esetleges oxigénhiány is problémát okozhat. A koraszülés nem kerüli el a magyar sztárokat sem, mutatjuk, kiknek született idő előtt a gyermeke. CsaládOrigoA hollywoodi sztárokat sem kerüli el a szülés utáni depresszióhttp://www.life.hu/csalad/20170912-a-hollywoodi-sztarokat-sem-keruli-el-a-szules-utani-depresszio-ppd-tunetei-jelei.htmlA szülés után – ismét – felborul a hormonháztartás, így gyakorivá válhatnak a hangulatingadozások. Maga a szülés, minden szépsége ellenére, bizony egy krízispont a nő életében. Ennek feldolgozására nincs lehetőség az első napokban, a kórházban, így ezt érdemes otthon kibeszélni – anyukáddal, a pároddal, barátnővel, de egy pszichológus is rengeteget segíthet abban, hogy megértsd és felold magadban a történteket. Mindezek mellett pedig ott van még a PPD (postpartum depression), azaz a szülés utáni depresszió is, ami akár 1 évvel kisbabád megszületése után is jelentkezhet. CsaládOrigoA legelvetemültebb anyák, akiket valaha filmvászonra álmodtak (18+)http://www.life.hu/csalad/20180925-a-legelvetemultebb-anyak-filmekben-18.htmlRémes anyákról már korábban is írtunk, ám nem mehetünk el amellett, hogy ezek a valós szörnyetegek a mozikban is gyakran megjelennek. Többek amolyan mellékszereplőként, egyfajta indikátorként működnek, mások rémes kilétére csak a történet végén derül fény. Most mutatunk pár példát, melyek után már nem fogod tudni ugyanúgy megnézni ezeket a filmeket. CsaládOrigoA horrorfilmek legfélelmetesebb szereplői: a játékbabák (18+)http://www.life.hu/csalad/20180710-a-horror-filmek-legfelelmetesebb-szereploi-a-jatekbabak.htmlA játékok arra hivatottak, hogy kedves emlékekkel, vidám percekkel ajándékozzák meg a gyermekeket. Így nem is lepődhetünk meg azon, hogy a horrorműfaj ráugrott erre a témára. Nagyon félelmetes tud lenni, amikor valami olyan kezdi el irtani a családtagokat, amire alapvetően jóérzéssel gondolunk, sőt, sok ideig nem is gyanakodunk. Ismerd meg az 5 legparább horror filmet, melyben egy játék végzi a piszkos munkát. CsaládOrigoÍgy mentheted meg a házasságodat; nézzetek együtt filmet!http://www.life.hu/csalad/20180522-mentsd-meg-a-hazassagodat-filmekkel-parterapia-krizis.htmlA filmek nem csupán könnyed szórakozást ígérhetnek, általuk számos fontos kérdés feltehető és megválaszolható, akár a saját házasságodon belül is. Nem minden romantikus vígjáték csöpög a nyáltól, hogy a lényeg kivehetetlen legyen, és nem minden dráma közben érzel gyomorgörcsöt 120 percen át. Házi párterápia otthon, a tévé előtt ülve. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.