Földes Eszter 5 hónappal a szülés után visszatér a színpadra

színpad színház Lovasi András Földes Eszter munka gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Földes Eszter öt hónappal kisfia születése után visszatér a színpadra.

Alig öt hónapja született meg Földes Eszter és Lovasi András kisfia, Álmos, és a színésznő úgy döntött, máris visszatér a színpadra. Szerencsére párjával remekül össze tudják hangolni az időbeosztásukat.

Andris van Álmossal, amíg én dolgozom, szerencsére mindkettőnknek van beleszólásunk az időbeosztásunkba, így nem olyan nehéz összehangolni a munkát az anyasággal. Egyébként természetes volt a visszatérésem, így is terveztük, úgy éreztem, ismerem magam annyira, hogy tudjam, össze tudom majd hangolni a szülői és a színházi teendőimet. Én is így nőttem fel, a szüleim szintén színházi emberek, úgyhogy számomra ez az életvitel a természetes” – mesélte a Blikknek.

A színésznő, aki Miro Gavran A baba című darabjával tér vissza a Karinthy Színházba, hozzátette, kisfiuk egy igazi tündér, nyugodt és jó alvó.

Rémálom a gyerekszobában – Az éjszakai lidércnyomás okai és feloldásahttp://www.life.hu/csalad/20181119-az-ejszakai-lidercnyomas-remalmok-okai-es-feloldasa-gyermekkorban.htmlÉjszaka üvöltve, sikoltozva találjuk gyermekünket az ágyában, kezeivel hadonászik, kis teste nedves az izzadságtól. Hiába ülünk le mellé, öleljük át, képtelenek vagyunk megnyugtatni. A lidérces és rémálmok még a felnőttek életét is megnehezítik, a kisgyerekekét pedig egyenesen megkeserítik. Ők ugyanis még a meséket sem tudják élesen elválasztani a valóságtól, így a nyomasztó és félelmetes álmokból felriadva nem csodálkozhatunk, ha még hosszú percekig képtelenek megnyugodni. Nézzük meg az okokat és a lehetséges segítségeket. CsaládOrigoHarmadik gyermeküket várja Kis Grófo és felesége, Tündehttp://www.life.hu/csalad/20181121-harmadik-gyermekuket-varja-kis-grofo-es-felesege-tunde.htmlHatalmas örömhírről számolt be közösségi oldalán Kis Grófo. Feleségével, Tündével harmadik gyermeküket várják. CsaládOrigoCseke Katinka megmutatta nagylányát, Pannáthttp://www.life.hu/csalad/20181121-cseke-katinka-megmutatta-nagylanyat-pannat.htmlCseke Katinka nagylányával, Pannával szelfizett. CsaládOrigoMeghan hercegné egy jótékonysági eseményen mutatta meg a pocakjáthttp://www.life.hu/csalad/20181120-meghan-hercegne-egy-jotekonysagi-esemenyem-mutatta-meg-pocakjat.htmlElső gyermekét várja Harry herceg és Meghan hercegné. A pár a napokban egy jótékonysági rendezvényen vett részt, a hercegné pedig látni engedte, mennyire nagyot nőtt a pocakja Ausztráliában tett utazásuk óta. Család--Ezek kerüljenek idén az adventi naptárba – cuki meglepetésekhttp://www.life.hu/csalad/20181116-ezek-keruljenek-iden-az-adventi-naptarba-meglepetes-es-ajandek-otletek.htmlAz adventi időszak talán a gyerekek számára a legizgalmasabb. Minden reggel valami apró meglepetés várja őket az adventi naptárban, a lakás egyre díszesebb, készül a mézeskalács, jön a téli szünet, majd egyszer csak ott a csodásan feldíszített karácsonyfa. Az adventi kalendáriumra korábban már adtunk szuper ötleteket, most következzenek a belevalók. CsaládOrigoCaramel felesége, Szilágyi Szilvia visszatért az Instagramra, lányukról mutatott fotóthttp://www.life.hu/csalad/20181119-caramel-felesege-szilagyi-szilvia-visszatert-az-instagramra-lanyukrol-mutatott-fotot.htmlCaramel és Szilágyi Szilvia kislányát még áprilisban diagnosztizálták akut limfoid leukémiával. Az édesanyát bántani kezdték követői azért, mert fotókat mutatott beteg gyermekéről, így egy időre eltűnt az Instagramról. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.