20 évig menekült gyermekével férje elől egy amerikai nő

Forrás: Thinkstock -
depresszió menekülés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Interjút adott az az amerikai édesanya, aki közel 20 évig bujkált a nagyvilágban férje elől gyermekével.

Miután a súlyos bipoláris zavarban és depresszióban szenvedő Dorothy Lee Barnettől 1994-ben megvonta a bíróság a szülői jogokat, a nő úgy döntött, elszökik 11 hónapos kislányával. Külföldre utaztak és először Dél-Afrikában kötöttek ki. Itt a nő álnevet használva újra férjhez ment.

Később azonban otthagyta a férfit és gyermekével Új-Zélandon, majd Ausztráliában telepedett le. Itt buktatta le őt egy régi ismerős 2013-ban.

A kislány, aki akkorra már 19 éves felnőtt nővé cseperedett, mit sem tudott az egész menekülésről, döbbenten nézte végig, ahogyan anyját elviszik a rendőrök.

A kép csak illusztráció Forrás: Thinkstock

A nő most először beszélt őszintén az életéről.

Úgy érzem, az FBI és a hatóságok is alábecsültek engem” – kezdte vallomását az asszony, aki a menekülés közben folyamatosan naplót írt, hogy a lánya felnőttként majd elolvashassa és megérthesse a történteket.

Nagyon szerettem volna már gyermeket, de a férjem nem akart. Amikor megmondtam neki, hogy babát várok, az volt a válasza, oké, akkor vetesd el.”

Állítólag a férfi agresszív volt, és el akarta a nőt üldözni a házból. Ekkor Dorothy már pirulákat szedett depressziójára.

Folyamatosan terrorizált és senki nem segített nekem. Nem volt más választásom, kidolgoztam a szökés tervét.”

Az asszony, aki emberrablás miatt 21 hónapig ült börtönben, most is úgy véli, nem követett el hibát akkor, amikor kislányával együtt elmenekült – írja a DailyMail.

Gundel Takács Gábor 28 éve él házasságban, most a magánéletéről beszélthttp://www.life.hu/csalad/20181210-gundel-takacs-gabor-28-eve-el-hazassagban-most-maganeleterol-beszelt.htmlRitkán avatja be a nyilvánosságot a magánéletébe Gundel Takács Gábor. Most azonban megtette. Huszonnyolc éve tartó házasságáról beszélt és arról, mi a titka egy jó kapcsolatnak. Család--Nem szabad szemet hunyni a lányokkal szembeni iskolai erőszak feletthttp://www.life.hu/csalad/20181207-lanyok-elleni-eroszak-zaklatas-az-iskolakban.htmlAz iskolai és internetes zaklatásról korábban már írtunk, most a lányok elleni helytelen szexuális viselkedés, erőszak és megszégyenítés témakörét fogjuk körbejárni. Hiszen ez nap mint nap jelen van az iskolák falain belül, épp csak nem tudunk róla. CsaládOrigoIlyen nagy már Liptai Claudia kisfia, Marci - Fotóhttp://www.life.hu/csalad/20181207-ilyen-nagy-mar-liptai-claudia-kisfia-marci.htmlLiptai Claudia megmutatta kisfiát, Marci hatalmasat nőtt az utóbbi időben. CsaládOrigoEgy apa frappáns büntetést eszel ki undok lányának: 7 kilométert kellett gyalogolniahttp://www.life.hu/csalad/20181206-egy-apa-frappans-buntetest-eszel-ki-undok-lanyanak-7-kilometert-kellett-gyalogolnia.htmlAz iskolabuszon szekálta társait egy lány. Az édesapja mindent elsöprő büntetést eszel ki számára. CsaládOrigoGyermeket vállalt a pár, akik között 30 év a korkülönbséghttp://www.life.hu/csalad/20181206-gyermeket-vallalt-a-par-akik-kozott-30-ev-a-korkulonbseg.htmlEgy 24 éves nő elárulta, milyen is a kapcsolata gyermeke apjával, a nála 30 évvel idősebb férjével. Család--Détár Enikő elmondta, hogy egyszer lemondott egy örökbe fogadásrólhttp://www.life.hu/csalad/20181206-detar-eniko-elmondta-hogy-egyszer-lemondott-egy-orokbe-fogadasrol.htmlMielőtt színésznő lett Détár Enikő, egy gyermekotthonban dolgozott nevelőként. Szeretett volna örökbe fogadni egy kisfiút, ám az édesanyja lebeszélte róla. Ám most is vannak gyermekek az életében. A sajátjain kívül párja gyermekei is zsivajjal töltik meg a házat. CsaládFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.