12 nap különbséggel születtek meg az ikrek

ikrek koraszülött szülés gyerekek ikerpár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Igazi orvosi csodát produkált egy brit édesanya: ikreit 12 nap különbséggel hozta a világra.

A 32 esztendős Vicky ikrekkel volt várandós, és a 26. hétig minden rendben ment a terhességével, ekkor azonban váratlanul megindult a szülés. Az egyik baba világra is jött, majd az orvosok megszakították a szülést. Ez az eljárás nagyon veszélyes, fertőzésveszéllyel jár és kérdéses volt, hogy a második baba túléli-e egyáltalán. Végül a pici még 12 napig édesanyja pocakjában maradt és csak utána született meg.

Az idősebbik kislány születésekor mindössze 680 grammot nyomott, nővére pedig 1,12 kilogrammot. Szerencsére az ikrek azóta szépen gyarapodnak és egészségesek.

Még ma is alig hiszem el: az egyik kicsi megszületett, és a másik bent maradt. Nem tehettem mást, csak reménykedtem és imádkoztam, hogy minden rendben legyen” – nyilatkozta az anyuka a DailyMailnek.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

2018 igazi baby boom volt a magyar sztárvilágbanhttp://www.life.hu/csalad/20181219-2018-baby-boom-volt-a-magyar-sztarvilagban.htmlIdén sokszor adtunk hírt egy újabb kis élet születéséről, amely mindig szívet melengető érzés, függetlenül attól, hogy első vagy akár harmadik baba érkezett-e a családokba. A hazai ismert emberek, sztárok gólyahíreiből szemezgettünk. CsaládOrigoIdén kislány lett az első fővárosi újszülötthttp://www.life.hu/csalad/20190101-iden-kislany-lett-az-elso-fovarosi-ujszulott-2019-ujev.htmlIdén kislány lett az első fővárosi újszülött; 2019 első budapesti babája a Honvédkórházban született. Miskolcon éjfél után nyolc perccel született az első vidéki baba. CsaládOrigo2018 legmegindítóbb nyílt levelei – Zárjuk az évet olvasóink vallomásaival http://www.life.hu/csalad/20181219-zarjuk-az-evet-olvasoink-vallomasaival-nyilt-level.htmlIdén is több olvasónk érezte úgy, hogy szeretné névtelenül kiadni magából azt a fajta belső gyötrelmet, amely máskülönben megkeserítené az életét. Ezekből gyűjtöttünk össze egy kis ízelítőt. Család--Lilu megmutatta, milyen szépen gömbölyödik várandós pocakjahttp://www.life.hu/csalad/20181227-lilu-megmutatta-milyen-szepen-gombolyodik-varandos-pocakja.htmlMásodik gyermekét várja Lilu, aki most megmutatta, milyen szépen gömbölyödik a pocakja. CsaládOrigoMegszületett Sallai Nóra gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20181227-megszuletett-sallai-nora-gyermeke-bende.htmlAz idei karácsony volt a legszebb Sallai Nórának, a Jóban Rosszban színésznőjének. Nemrég tudatta hogy megszületett gyermeke. CsaládOrigoSzerelemre vágyik a kétfejű sziámi ikerpár, Abby és Brittanyhttp://www.life.hu/csalad/20181227-szerelemre-vagyik-a-ketfeju-sziami-ikerpar-abby-es-brittany.htmlCsaládra vágynak az amerikai sziámi ikrek, akik egy testtel, de két fejjel születtek. Abby és Brittany kiegyensúlyozott és boldog életet élnek. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.