Ez a fiatal brit édesanya büszkén vállalja, hogy a férje tartja el

édesanya eltartott család férj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy brit anyuka a gyermeke születése utáni években sem tért vissza a munkába, úgy döntött, háztartásbeli – vagy ahogyan ő fogalmaz: eltartott nő lesz. Nem bánja ezt a férje sem.

A 26 esztendős Gylisa nem törődik a kritikákkal, boldog attól, hogy a férje eltartja őt és közös kislányukat, a hároméves Lilyt. A brit anyuka korábban szép karriert épített ki magának, üzletvezetőként dolgozott, de ma már nem szeretne visszatérni a munkába.

Helyette megkapta feladatul a családi kassza kezelését, a férje rábízza az otthoni pénzügyeket. Vállalja, hogy kitartott nőként él, de persze emiatt rengeteg kritikát kap.

Meg vagyok róla győződve, hogy csak az irigység szól belőlük. Azzal vádolnak, hogy lusta vagyok, pedig ez nem igaz. Persze a kitartott nő kifejezést sokszor azokra mondják, akiknek a gazdag szerető fizet mindent, de szerintem nyugodtan mondhatjuk ezt rám is" – nyilatkozta a Daily Mailnek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A few years ago, pre lily, post homelessness, Ryan got an interview for a job (was actually a volunteer role, had to attend or benefits would have been sanctioned, we were so dirt poor we couldn’t afford the bus. This was not a valid reason to not attend the interview.) So. We walked. The interview was not in our town, it was miles away. It was also pissing it down. Cars went past. We were drenched. We probably looked like druggies. Weirdos at the very least ! One car slowed down, and in it was a girl and her mum. ‘Want a lift?’ She said. ‘Where are you going?’ When Ryan told them, well they weren’t havin it at all that we would walk that far. It wasn’t just miles in a line. Turned out it was down some Cornish country lanes and up and a hill and whatever else....in a monsoon. We got in the car. (Embarrassed at our situation, we apologised for getting the car wet )They drove us to the interview, which by the way, was AGES away, even in the car! And they waited ! And drove us home! The girl ( and her mum)in that car was none other than @laurenburdonxx and years later, here we are - at her Wedding. She’s still the kind hearted person that gave us a break from the rain all those years ago, and we love her and her husband VERY much. What an honour to have been a part of their day, and to anyone who has gotten this far - here’s your reminder - sometimes you’ve just gotta get in the car. It might be the best decision you ever make. ✨ (or you might get killed. But at least you’ll be dry for a minute)

Gylisa Jayne | RocknRollmother (@rocknrollmother_) által megosztott bejegyzés,

Egyetért ezzel a férje is, aki jól érzi magát a családfenntartó szerepében.

Büszkeséggel tölti el, hogy ő tartja el a családját. Hatalmas felelősség ez számára, és én nagyra becsülöm emiatt."

Hősnők, avagy őszintén a női szuperképességekről – Péterfy Borihttp://www.life.hu/csalad/20190124-hosnok-avagy-ismert-nok-meselnek-nokrol-peterfy-bori-enekes-szineszno.htmlPéterfy Bori, aki nem csupán fantasztikus énekesnő, de kiváló színésznő is, most bepillantást enged múltjába, őszintén mesél például egyik felmenőjéről, aki bár lánynak született, édesapja mégis fiúként bánt vele. A híres és elismert szobrász, író, költő, műfordító felmenőkkel rendelkező művésznő megosztja azt is, hogy számára mit takar a nagybetűs hősnő. CsaládOrigo4 könyv, amit nem ajánlott gyerek kezébe adni a középiskola végéighttp://www.life.hu/csalad/20190122-4-konyv-amit-olvasson-a-gyerek-kozepiskola-vegeig.htmlAz olvasás hatalmas kincs, melyet már egészen kiskorban érdemes a gyerekekkel megszerettetni. A kis képeskönyvektől így könnyedén eljuthatnak az ifjúsági regényekig, amelyek kitűnő alapot képeznek a komolyabb tartalmú, nehezebben feldolgozható művekhez. Ám akadnak olyan kötetek, amelyeket nem ajánlott egy bizonyos érettség alatt a gyerek kezébe adni. CsaládOrigoKiss Ramóna megmutatta gyermekét, Noét: ilyen volt a szüléshttp://www.life.hu/csalad/20190124-kiss-ramona-megmutatta-gyermeket-noet-ilyen-volt-a-szules.htmlMegszületett Kiss Ramóna és Lékai Máté első közös gyermeke, Noé. A kisbaba érkezése hatalmas boldogságot jelent a szülőknek, akik nagyon elérzékenyültek a szülőszobában: mindketten sírtak. CsaládOrigoBabafotókat készíttetett magáról egy 34 éves nő, Jamie Dragisichttp://www.life.hu/csalad/20190122-babafotokat-keszittetett-magarol-egy-34-eves-no-jamie-dragisic.htmlA manapság nagy divatnak örvendő babafotózásból csinált viccet egy fotós, Giedre Gomes, akinek modellje a saját barátnője, Jamie Dragisic volt. A 34 éves nő úgy pózol az elkészült munkákon, akár egy csecsemő. Család--Itt az első kép Kiss Ramóna és Lékai Máté kisbabájárólhttp://www.life.hu/csalad/20190122-az-elso-kep-kiss-ramona-es-lekai-mate-kisbabajarol.htmlHétvégén született meg Kiss Ramóna és Lékai Máté kisfia, Noé. A képet az RTL Klub Reggelijének Facebook oldalán osztották meg. CsaládOrigoEmilio és Tina átverték barátjukat, Robertóthttp://www.life.hu/csalad/20190121-emilio-es-tina-atvertek-baratjukat-robertot.htmlEgymásnak esett Tina és Emilio: nem kell azonban a rajongóknak megijedniük, csupán színjáték volt az egész. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.