Transznemű apa és gender-fluid anya neveli a hétéves Claire-t

gender-fluid család transzneműség gender gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az apuka transznemű, az anyuka pedig gender-fluid: közösen nevelnek egy hétéves kislányt.

Emerson 27 éves koráig nőként élt, leszbikus párkapcsolatai voltak, majd rájött, hogy valójában inkább férfinak érzi magát. Azóta átesett néhány átalakító műtéten, és transznemű férfiként éli az életét.

Két évvel ezelőtt jött össze Blue-val, aki saját bevallása szerint gender-fluid, azaz se nem nő, se nem férfi. Ő korábban házas is volt, hét évvel ezelőtt született egy kislánya.

A kis Claire-t most közösen nevelik gender-fluidként. Ő tisztában van azzal, hogy mit jelent a transzneműség, szülei pedig hagyják, hogy ő maga alakítsa ki a szokásait, hol fiús, hol lányos játékokkal játszik – számolt be róla a Daily Mail.

Fiatalok és a net – Kampány a tudatos internethasználatérthttp://www.life.hu/csalad/20190208-fiatalok-tinedzserek-es-a-net-kampany-a-tudatos-internethasznalatert.htmlA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Online parák néven indított kampányt. A szervezők vloggerek segítségével szeretnék felhívni a kamaszok figyelmét a tudatosabb internethasználatra. A részletekről Katona Gergellyel, az NMHH osztályvezetőjével beszélgettem. CsaládOrigoNo para – Valentin-napi ajándékötletek férfiaknak az utolsó pillanatbanhttp://www.life.hu/csalad/20190208-valentin-napi-ajandekotletek-ferfiaknak-az-utolso-pillanatban.htmlA Valentin-napi ajándékok többsége szívecskés, amelyet, lássuk be, a férfiak kevésbé szoktak értékelni. A következőkben pár olyan ötlettel érkezünk, amelyeket még az elfoglaltabbak is beszerezhetnek pár nap alatt, és valóban örömet szerezhetnek vele a párjuknak. CsaládOrigoÚjra apa lett a 69 éves Richard Gerehttp://www.life.hu/csalad/20190211-ujra-apa-lett-a-69-eves-richard-gere.htmlAlig néhány hónappal 70. születésnapja előtt másodszor is édesapa lett Richard Gere. Család--Egy kislány, akinek elváltak a szülei, és most két apukája vanhttp://www.life.hu/csalad/20190207-egy-kislany-elvaltak-a-szulei-es-most-ket-apukaja-van.htmlAmikor meglátunk egy képet, amin két apuka ölel egy kislányt, elsőre azt hihetnénk, hogy egy homoszexuális pár megható családi fotóalbumába pillanthattunk be. Mi imádjuk az ilyen képeket is, hiszen a meghitt családi egység – a szülők akármilyen neműek legyenek is – gyönyörű. Ám a most következőkben egy teljesen más családmodellről fog szó esni. CsaládOrigoKároly hercegnek nem volt boldog gyermekkorahttp://www.life.hu/csalad/20190208-karoly-hercegnek-nem-volt-boldog-gyermekkora.htmlAzt eddig is lehetett sejteni, hogy egy királyi sarj gyerekkora nem úgy zajlik, mint egy átlagos emberé, de most jobban betekintést nyerhetünk az életükbe: kiderült, Károly herceg gyermekkora nem volt boldog. CsaládAFPÍgy élnek az emberek Norvégiában – Érdekes tényekhttp://www.life.hu/csalad/20190206-igy-elnek-az-emberek-norvegiaban-erdekes-tenyek-a-norvegokrol.htmlNorvégia Európa hatodik legnagyobb országa, és mindössze 5,2 millióan lakják. Sok minden juthat eszedbe róla, mint például a vikingek, a hosszú, dermesztően hideg és sötét telek, a fjordok és a nyáron is hófödte régiók. Most hoztunk neked a Bored Panda segítségével pár érdekességet erről a csodás országról és lakóiról. Ismerkedj a norvég élettel! Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.