Sztárok, akiket halálba taszított a függőségük

2015.11.11. 20:28

4 sztár, akik komoly függőséggel élték életüket, végül mégis az öngyilkosság valamely formáját választották. Azonban még egy dolog közös bennünk: testi és lelki állapotuk miatt haláluk napjához képest csupán pár évig élhettek volna tovább.

Daniel Wayne Smith

Anna Nicole Smith fiának, Danielnek nem volt egyszerű élete drogfüggő édesanyja mellett. Anyja fényűző életmódjával nehéz volt tartani a tempót, hiszen anyagilag sokszor voltak fent és lent, Anna Nicole mindenáron a köztudatban akart szerepelni és megmaradni az utókornak (még saját valóságshow-t is indított). Ennek a több évig tartó összevisszaságnak lett az áldozata Daniel, aki húsz éves korában, három nappal kishúga születése után a Bahamákon lett öngyilkos. A szintén drogfüggő srácot kétszer is felboncolták halála után és másodszor egyértelműen kimutatták, hogy halálát egy erős gyógyszer, a heroinfüggőség kezelésére használt – és szintén erős függőséget okozó – Metadon túladagolása okozta. Nicole talán ekkor szembesült azzal, mennyire elhanyagolta fiát és annak súlyos depresszióját. Az akkor még mindig gyógyszerfüggő Nicole annyira nehezen dolgozta fel fia halálát, hogy annak temetésén megpróbált befeküdni a nyitott koporsóba. A nő annyira összeomlott, hogy fél évvel később – mikor kislánya pár hónapos volt – ugyanolyan halállal követte fiát a túlvilágra.

Forrás: Northfoto
A metadon fájdalom- és köhögéscsillapító opioid, hatását a morfinhoz lehet hasonlítani. Könnyen függőséget okoz, enyhe elvonási tüneteket 2-4 nap után produkálhat. Kereszttolerancia révén csökkenti a heroin megvonásával járó tüneteket, ezért elvonókúrák során is alkalmazzák – írja a Wikipédia.

Judy Garland

Dorothyként ismerhette meg őt a nagyközönség az Óz, a csodák csodája című filmben, később is sikert sikerre halmozott, ráadásul három gyermeke is született, állítólag Garland mégsem volt igazán boldog. A sikerek és gazdagság közepette 25 éves korára már teljesen kiégett, mivel az MGM stúdió állítólag amfetaminnal tömte, hogy bírja a munkatempót. Már ekkor megpróbált egyszer öngyilkos lenni. Öt házasságának egyikéből született a mára világhírűvé vált Liza Minelli is. A függőségektől szenvedő Garland idővel egyre kevesebbet szerepelt, házasságai sorra tönkrementek, így 1947-ben idegösszeomlást kapott. Többször is öngyilkosságot kísérelt meg, három gyermeke azzal mentette meg az életét, hogy gyógyszereit cukorkákra cserélték. „Egy sebzett madár volt, akin nem lehetett segíteni” – mondta róla Minnelli. Liza Minelli édesanyja alkohol- és drogfüggősége 1969-ben, 47 évesen az életébe került – nem kizárt, hogy végül mégis öngyilkos lett.

Forrás: Northfoto

Robin Williams

2014 augusztusában pillanatok alatt járta körbe a világsajtót a hír: az Oscar- és hatszoros Golden Globe-díjas amerikai színész öngyilkos lett otthonában. A sokáig ragyogó csillag karrierje az elmúlt évtizedben már nem volt annyira fényes, mint egykori vígjátékainak bemutatása idején. Kompenzálásképpen az alkoholba fojtotta bánatát, amely csak felerősítette depresszióját. Az ördögi kör elvonóba torkollott, amely után úgy tűnt, talpra állt, de ez csak átmenetinek bizonyult. A sors fintora, hogy legutolsó filmje épp arról szól, hogy egy kibírhatatlan emberrel közli az orvosa: már csak másfél óra van hátra az életéből. 

Forrás: AFP
Kiderült, hogy nem lett volna sok ideje hátra!
Sokkoló titokról rántotta le a leplet a néhai színész özvegye egy interjúban: Robin Williams legfeljebb három évet élhetett volna, ha nem végez magával. Hiába küzdött a színész Parkinson-kórja és demenciája ellen, elviekben már csupán pár évig élhetett volna!

River Phoenix

Mára kevesebben emlékeznek arra a színészre, aki a nyolcvanas évek végén gyerekszínészként aratta első sikereit Hollywoodban. 1989-ben Harrison Ford partnere volt az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című filmben, 1991-ben Keanu Reeves oldalán játszott az Otthonom, Idaho című moziban – ekkor elvileg már heroinfüggő volt. Mindössze 23 éves volt, amikor 1993-ban Johnny Depp éjszakai klubjának bejárata előtt összeesett. Öccse, Joaquin mentőt hívott a reszkető és hányó testvéréhez, de már nem tudták megmenteni.

Forrás: AFP
A szerek szépen lassan felfalnak - a probléma vagy a fless miatt csinálod?
Slukkok a lassuláshoz, egy tabletta a bepörgéshez, pár csík a bulizáshoz. Ezek a garantált bezuhanás biztos receptjének összetevői. Magyarországon évről évre egyre fiatalabbak próbálnak ki valamilyen tudatmódosító szert. A drogellenes világnap alkalmából a Life.hu megkérdezte dr. Zacher Gábort az éppen aktuális "drogtrendekről" is.

Ők négyen már táncoltak a halál határán

Britney Spears

Az énekesnő és szűz bálvány évekig tökéletes imidzset tartott fenn, amivel kivívta több tinédzser és szülő rokonszenvét. Alapjaiban dőlt meg ez a kép, mikor 2004-ben összeházasodott háttértáncosával, Kevin Federline-nal. A három évig tartó viharos házasság és annak vége csúnyán kikezdte Britney idegeit, így hajborotválós magánszáma után kétszer is megpróbált öngyilkos lenni. Szerencsére elmúltak a viharfelhők, és mostanra ismét nyeregben van az énekesnő.

Forrás: AFP

Hulk Hogan

A 80-as évek híres pankrátorának szintén válása jelentette a hatalmas törést életében. Miután 26 év után elvált első feleségétől, komoly mélypontra jutott. Egy kollégája szemfülességének köszönhetően nem tudta megvalósítani gyilkos tervét, miszerint pisztolylövéssel végzett volna magával.

Forrás: AFP

Drew Barrymore

A színésznő korán a sztárvilágban találta magát, Steven Spielberg és Sophia Loren keresztlányaként már tizenegy hónaposan reklámfilmben szerepelt. Amikor mások még az általános iskola padjait koptatták, ő már cigarettázott, rendszeresen fogyasztott alkoholt, sőt tizenhárom évesen kokaint is használt. Alig múlt tizennégy, amikor öngyilkossági kísérletet hajtott végre. Sikerült megmenteni az életét, és a féktelen partik helyett ma már szerepei miatt kerül az újságok címlapjára.

Forrás: AFP

Macaulay Culkin

A gyerekszínészként befutott Macaulay sikerfilmjéhez, a Reszkessetek, betörőkhöz hűen stílszerűen karácsonykor akart véget vetni életének. A herointúladagolási terve füstbe ment, mivel nem egyedül volt otthon. "Belőtte magát, és utána egyfolytában arról beszélt, hogy megöli magát, nincs értelme, hogy éljen. Aztán még tablettákat is bevett - ha nem hagyja abba időben, biztos, hogy megáll a szíve. Biztos vagyok benne, hogy öngyilkos akart lenni, csak éppen nem sikerült" - nyilatkozta a barátja, aki akkor ott volt vele. A színész sajnos azóta sem győzte le függőségét. 

Forrás: AFP
Drew BarrymoreJudy GarlandEminemRobin WilliamsBritney Spearsöngyilkossággyógyszerdrogöngyilkossági kísérletalkohol