Rossz leheletet, foltos fogakat és szájrákot okoz a szájvíz!

2011.06.18. 15:05

Sokak számára a mindennapi tisztálkodás része a szájvízzel való öblögetés, hogy friss leheletük legyen és megszabaduljanak a fogkőtől. Robin Seymour, a Newcastle Egyetem professzora azonban úgy véli, hogy helytelen használat esetén a szájvíz többet árt, mint használ.

Számos szájvíz tartalmaz ugyanis vivőanyagként alkoholt, amely a mentol, eukaliptusz és kakukkfűolaj hatását segíti. Az alkohol azonban kiszáríthatja a szájat, ezáltal rossz leheletet eredményezhet.

Thinkstock

A Dental Journal of Australia című folyóirat 2009-es számában megjelent tanulmány arra is felhívta a figyelmet, hogy az alkoholtartalmú szájvizek ráadásul a szájrák kockázatát is növelik.

A fogkrémekben is akadnak olyan összetevők, például a nátrium-lauril-szulfát, amely a szájvízben levő fluoriddal érintkezésbe lépve csökkentheti annak hatását. Emiatt fogmosás után érdemes legalább fél órát várni a szájvizes öblögetéssel.

Egyes szájvizek elszíneződést is okozhatnak, a bennük található klórhexidin-glükonát rendszeres használata esetén ugyanis barna foltok jelenhetnek meg a fogfelszínen. "Akár már tíz napon belül is jelentkezhet az elszíneződés, ha például csersavval érintkezik az ember foga, ami a kólában, teában, kávéban vagy a vörösborban is megtalálható" - számolt be Seymour professzor.

Mi tehát a helyes hozzáállás? Damien Walmsley, a Brit Fogászati Szövetség tanácsadója szerint mindenképpen kérjük ki fogorvosunk véleményét, mielőtt használni kezdenénk egy szájvizet, Seymour professzor pedig azt javasolja, hogy ha nincs különösebb fogászati problémánk, akkor kerüljük az alkoholtartalmú változatokat.

Veszélyes vitaminok - milyen tüneteket okoz a túladagolás?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110412-veszelyes-vitaminok-milyen-tuneteket-okoz-a-tuladagolas.html Magyarország legmérgezőbb városaihttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110412-legszennyezettseg-magyarorszag-legmergezobb-varosai.html Az evolúció az oka, hogy a férfiak szeretik a vagina illatát (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110408-a-ferfiak-evoluciosan-szeretik-a-vagina-illatat.html Így gyógyulj ki a rákból! Alternatív gyógymódokhttp://www.life.hu/gyogyulj/alternatoivgyogymodok/20110407-igy-gyogyulj-ki-a-rakbol-alternativ-gyogymodok.html Nem lehet gyermekem, mert vérfertőző szerelemből születtemhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110407-nem-lehet-gyermekem-mert-verfertozo-szerelembol-szulettem.html Egy genetikai betegség okozta Elizabeth Taylor szépségéthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110405-egy-genetikai-betegseg-okozta-elizabeth-taylor-szepseget.html
leheletszájápolásszájhigiéniaszájrákfogak