Egy szenvedély, aminek Winona Ryder sem tud ellenállni: a kleptománia

kleptománia kényszer- és szenvedélybetegség Winona Ryder lopás Repülős Gizi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ellenállhatatlan kényszer húzódik az egyik legrejtélyesebb betegség, a kleptománia, vagyis a kóros lopás hátterében.

Vígjátékok örökzöld témája a bolti szarka esete. Általában nő a tolvaj, és a filmek, vígjátékok szerint értéktelen tárgyakat, csillogó kis apróságokat tulajdonít el, pedig nincs is rá szüksége. A valóságban is hasonló a helyzet, hiszen a kleptomániában szenvedő beteg számára a megszerzett tárgy értéke lényegtelen. Nem anyagi haszonszerzés áll a háttérben, egész egyszerűen nem tud ellenállni a kényszernek: muszáj lopnia.

Thinkstock
Thinkstock



De mi is a kleptománia?

A kórkép fennállása esetén a betegek ismétlődően ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy számukra értéktelen tárgyakat megszerezzenek. Ezeket a tárgyakat aztán vagy eldobják, esetleg elajándékozzák, de az is előfordulhat, hogy bontatlanul, anélkül, hogy hasznát vennék, tárolják évekig, vagyis felhalmozzák a lopott tárgyakat.

Kínzó feszültség

A lopást megelőző percekben iszonyatos, kínzó feszültséget éreznek, hasonlót az éhséghez vagy a szomjúsághoz, és valójában csak a lopás néhány perce jelent izgalmas örömet számukra, hiszen a sikeres akciót követően nagyon rövid időn belül végtelen bűntudatot, szégyent éreznek, amelyet a lebukástól való félelem színez. Ennek ellenére nem tudnak ellenállni, ha jön az újabb késztetés, sőt éppen a bűntudat miatti stressz feszültsége hajszolja bele őket a következő lopásba, miközben pontosan tudják, hogy a környezetük megvetése, valamint büntetés vár rájuk, ha belebuknak az akcióba.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Winona Ryder



A kleptománia oka jelenleg még nem egészen érthető, egyes kutatások szerint azonban a kleptománia kialakulása összefügghet a szervezet szerotoninszint-zavarával. Az egészségügyi statisztikák szerint a kleptománia kialakulásának kockázatát emelheti fejsérülés, hosszú időn át ható, erős stressz valamint az öröklődés befolyásolhatja a betegség megjelenését.

Hogyan lehet kezelni?

Bármennyire is azt hinnénk, hogy a kényszeres viselkedészavarok akaraterővel legyőzhetőek, ez sajnos nem igaz. Így a kleptomániás beteg sem tud lopási kényszerén parancsszóra vagy önként, magától úrrá lenni. Minden esetben szükség van külső segítségre, de jelenleg a betegség kezelésére nincs elfogadott, minden betegre vonatkoztatható módszer. A legtöbb esetben több, egymás utáni módszerek óvatos alkalmazásával derül csak ki, hogy adott személynél melyik pszichoterápiás módszer a legalkalmasabb, és az is, hogy milyen gyógyszeres terápiával lehet a pszichoterápiát megtámogatni.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Lindsay Lohan



Híres kleptomániások

Úgy tűnik, a kleptománia jellemzően női viselkedészavar, legalábbis az egészségügy több női beteget tart számon. A teljes lakosság 0,5 százaléka lehet érintett a betegségben, és a bolti lopások körülbelül 20 százaléka következik be a kór miatt.

Külföldi celebekről időről időre felröppen a hír, hogy nem tudnak ellenállni bevásárlókörútjaik során csillogó, haszontalan kis tárgyaknak. Winona Ryder és Lindsay Lohan is került már reflektorfénybe bolti lopást követően, azonban kérdés, hogy a híres bolti szarkák csak még nagyobb hírverést szeretnének maguknak, esetleg úgy vélik, rájuk már nem vonatkoznak a társadalmi szabályok, esetleg valóban betegek.

Hazánk híres tolvaja: Repülős Gizi azonban állítása szerint valóban kleptomániás, és betegségét egy gyermekkori fejsérülésének köszönheti, azonban úgy tűnik, ezt egy életen át sem sikerült hivatalosan elfogadtatnia, hiszen a most már bőven nyolcvan felett járó nagymama több mint fél életét börtönben töltötte szenvedélye miatt.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.