plasztikai műtét zsírleszívás Győzike mellműtét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Bors értesülései szerint Gáspár Győző kedden szépészeti műtéten esik át.

Győzike több mint 50 kilót fogyott az utóbbi időben. Volt ugyan már egy alkalommal hasplasztikája, de még mindig nem úgy néz ki, ahogy szeretne. A látványos fogyástól a bőre megereszkedett, ezért úgy döntött, hogy újra megműtteti magát, de most nemcsak a hasát, hanem a mellét is átszabatja.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence



"Győzi azt mondja, elégedetlen az eddigi eredményekkel. Ez nem meglepő, hiszen ekkora súlyvesztés általában ilyen következményekkel jár. Szó van egy ismételt, zsírleszívással egybekötött hasplasztikáról, illetve egy mellműtétről. Utóbbinál szintén sor kerülhet zsírleszívásra, de akár a felesleges bőrrészek eltávolítására is, valamint a bimbóudvar kicsinyítésére. A műtét akár két és fél órás is lehet, mindez attól függ, miben állapodunk meg" - nyilatkozta a Borsnak dr. Tizedes György, a pécsi Da Vinci magánklinika plasztikai sebésze.

S bár nem szoktunk férfiak esetében mellműtétekről hallani, az igazság az, hogy egyre népszerűbb a mellkisebbítő műtét férfiaknak. Főleg az utóbbi időben nőtt meg a férfiak érdeklődése a saját felsőtestük állapota iránt, amely leginkább a médiában megjelenő férfiideálnak köszönhető. Többek szerint azonban nem megoldás, ha a teremtés koronái kés alá fekszenek, hogy elérjék a vágyott alakot.


3 és fél órás műtét után gyönyörű lett a bohócorral született kislányhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110824-3-es-fel-oras-mutet-utan-gyonyoru-lett-a-bohocorral.htmlAmikor befagy az arc - A scleroderma 10 tünetehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110822-amikor-befagy-az-arc-a-scleroderma-10-tunete.htmlFurcsa diétával őrzi bomba alakját Eva Mendeshttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110812-tesztaval-es-kenyerrel-dietazik-eva-mendes.htmlBőrrákos a mindig bronzbarna hollywoodi színész?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110813-borrakos-a-mindig-bronzbarna-hollywoodi-szinesz.htmlNemi szerv nélkül született babákhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110818-nemi-szerv-nelkul-szuletett-babak.htmlÉletveszélyes eszközzel fiatalítja magát Angelina Joliehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110818-eleteszelyes-eszkozzel-fiatalitja-magat-angelina-jolie.htmlBabát vár egy éberkómás, 24 éves kínai lányhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110818-babat-var-egy-eber-komas-24-eves-kinai-lany.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.