kiküldetés Afganisztán háború tálib üzenet merénylet Harry herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meg akarják ölni a tálibok Harry brit herceget, aki helikopterpilótaként második kiküldetésére tért vissza Afganisztánba a brit hadsereggel.

"Mindent meg fogunk tenni, hogy végezzünk Harry herceggel és a brit hadsereg más, Hilmend tartományban állomásozó tagjaival. Nem túszul ejteni, hanem megölni akarjuk a herceget" - közölte az AFP francia hírügynökséggel Zabihullah Mudzsahid, a tálibok egyik szóvivője.

Hilmend tartomány az afganisztáni felkelők egyik fő erősségének számít. Mudzsahid azt is elmondta, a tálibok már egy tervet is kidolgoztak a brit trón öröklési sorában harmadik helyen álló Harry herceg megölésére.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A 27 éves herceg, akit a hadseregben Wales kapitány kódnéven ismernek, a múlt héten érkezett meg a dél-afganisztáni tartományban található Camp Bastionba, ahol négy hónapon keresztül teljesít majd szolgálatot egy Apache típusú helikopter pilótájaként. A korábbi, 2007 decemberi kiküldetését a brit hadsereg biztonsági okokból gondosan titokban tartotta, s csak a misszió végén hozta nyilvánosságra. Nagy-Britannia körülbelül 9500 katonát állomásoztat Afganisztánban, ez a NATO vezette biztonsági erők (ISAF) második legnagyobb kontingense az amerikai után.

Harry herceg elvonóra megy?http://www.life.hu/gyogyulj/20120831-karoly-brit-herceg-elvonokurara-kuldte-fiat-harry-brit-herceget.htmlHarry herceg fél a botránytólhttp://www.life.hu/szorakozz/20120827-harry-brit-herceg-vilmos-herceg-occse-retteg-az-ujabb-botranytol.htmlHarry herceg pajzán buliban meztelenkedetthttp://www.life.hu/tested-lelked/20120822-harry-brit-herceg-botranyos-meztelen-fotoi-egy-las-vegasi-bulin.htmlEnnivalóan édes volt az ifjú herceg! Sosem látott fotó Harryről és Dianárólhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120816-harry-brit-herceg-cuki-gyerekkori-kepei-edesanyjaval-diana-hercegnovel.htmlPopsztár lesz Harry herceg?http://www.life.hu/szorakozz/20120518-popsztar-lesz-harry-herceg-gary-barlow-klipjeben-szerepelt-a-fiatal.htmlHarry herceg ismét kibékült egykori szerelmévelhttp://www.life.hu/szeress/20120507-harry-herceg-ismet-kibekult-egykori-szerelmevel.htmlÉnekesnővel randizik Harry herceghttp://www.life.hu/szeress/20120411-harry-herceg-uj-kedvese-mollie-king.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.