"Terhes lettem a legjobb barátnőm férjétől" - Amikor az abortusz az egyetlen megoldás

házasság teherbeesés vonzódás bűntudat abortusz kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sára 34 éves volt, amikor teherbe esett - a legjobb barátnője férjétől. Ahogy ő fogalmaz: "élete legmeggondolatlanabb lépése" volt a szex a férfival, de a csábítás éppen egy érzelmileg sebezhető pillanatban érte utol, adott volt a helyszín, az idő és az alkalom is az izgalmas, titkos ölelésre.

"Valójában az első pillanattól tetszett Erika férje, de persze ezt nem hoztam senki tudomására, se a férjem, se a barátnőm, de még Péter sem tudott 'hivatalosan' erről a vonzalomról, vagy ha igen, akkor mindenki úgy gondolta, a helyén tudjuk ezt kezelni. Egy kicsivel több, mint szimpátia, de nem veszélyes a dolog. Én magam is ezt hittem. Nekünk kicsit döcögött a kapcsolatunk a férjemmel, és ennek egyik, de nem a legfontosabb oka az volt, hogy nem akart összejönni a baba. Én néhány kivizsgáláson átestem, de még nem akartam külső beavatkozást, vártam, hátha egyszer csak megtörténik a csoda.

Közben a barátnőm már a második babáját várta, és ha nem is nagyon akartam bevallani, azért irigykedtem rá. A kényelmes életére, a szexi férjére, az egészséges kislányára és arra, hogy olyan eszeveszettül könnyen fogan. Eri az utolsó harmadban járt már a babával, amikor be kellett feküdnie a kórházba, a kislánya a nagymamához költözött, amíg távol volt az anyukája, Péter pedig a munka meg a kórházi látogatás után gyakran vendégeskedett nálunk. Hozta a híreket, én meg gyümölcsöt, apróságokat küldtem a kórházba a legjobb barátnőmnek. Minden olyan természetesnek tűnt, hiszen miért ne vacsorázhatott volna nálunk Péter? Miért ne dumáltunk volna?

Thinkstock
Thinkstock

Egy este azonban a férjem nem volt otthon, vidékre kellett utaznia, és, szóval most próbálok őszinte lenni, azt hiszem, nem terveztem igazából, hogy lefekszem vele, de azért a gondolat megfordult a fejemben, amikor becsengetett. Egy pillanat alatt végigfutott rajtam a gondolat, hogy ez így azért jó lehet: csak mi ketten. Miért ne? Ám nem kezdeményeztem, gondoltam, ha Péter hasonló vágyakkal érkezett, akkor majd lépni fog. Lépett, és vad, tényleg nagyon szép éjjelünk volt.

Küzdöttem-e bűntudattal? Igen, egy kicsit, de inkább ajándéknak tekintettem a helyzetet. Ajándéknak, egészen addig a pillanatig, amíg nem szembesültem a ténnyel: gyereket várok. Annál borzasztóbb érzést nem kívánok senkinek. Hiszen évek óta gyereket szerettem volna, de ezt a gyereket egyszerűen nem tarthattam meg! Tudtam, hogy nem a férjem az apja, és így hogyan nézek a férjem, a barátnőm szemébe? A gyerek szemébe? Titkoljam el, ki a valódi apa? Hiszen a valódi apa kiléte pillanatok alatt kiderülhet.

Nem tarthattam meg. Péternek azért elmondtam, mi az igazság. Máig nem fejtettem meg az akkori arckifejezését: bűntudat, szégyen, egyetlen pillanatnyi öröme a lehetséges apaságnak, aztán a lemondás, a hárítás, a csak neki ne legyen köze a dologhoz... ilyenek. Kérdezte, mit akarok csinálni, aztán, hogy adjon-e pénzt. Azt nem mondta, ő mit szeretne, én meg láttam, menekül a helyzetből, a beszélgetésből is. Elengedtem. Soha nem beszéltünk többé erről vele.

Thinkstock
Thinkstock

A férjemnek azt hazudtam, kisebb nőgyógyászati műtétre megyek. Ne aggódjon, ambulánsan megoldják. Nem, ne kísérjen el, ne jöjjön elém. Majd én hazamegyek. Mit éreztem a műtét alatt? Fizikailag semmit, a lelkem azonban sikoltozott.

A lelkem, azt hiszem, azóta is sikoltozik, pedig két gyönyörű gyereket szültem azóta a férjemnek. Néha azt képzelem, az a baba, az a várandósság tört utat a testvéreinek. Néha azt remélem, valahogy, valamilyen csodaként, valójában az a pici lélek jött vissza hozzám, hiszen az abortusz után három hónappal már terhes voltam a lányommal, aki a világ legszelídebb, legodaadóbb teremtménye. Sokszor figyelem a magatartását, ahogy viszonyul másokhoz, és nem találtam olyan mozzanatot, amikor konfliktust keresne, vagy élből szólna vissza nekem vagy bárki másnak. Ez a kislány mindent elfogad, mindent és mindenkinek megbocsát, mint aki sokkal többet tud, amennyit életkora, tapasztalatai megengednének. Én meg szégyellem magam a boldogságért, amit ő és a kisöccse hoztak el az életembe.

Másként döntenék-e ma az abortuszt illetően? Igen! Ezerszer is igen, és nem érdekelne senki ítélete, se a felém irányuló düh, se a környezet megvetése. Ma már vállalnám azt a babát, bármekkora is lenne az ára az árulásomnak."

Az abortusz az egyetlen megoldás?


Soha, egyetlen nőnek sem lenne szabad olyan helyzetbe kerülnie, hogy az abortusz legyen a megoldás számára.
Mégis, csak hazánkban évente több ezer - naponta 150 - terhesség megszakítására kerül sor. A helyzet annál is inkább figyelmet kíván, mert a beavatkozás előtt az anya jellemzően egyedül marad a teherrel, és éppen azért dönt a terhesség megszakítása mellett, mert a gyermek édesapja elsétál a felelősség elől. A nem kívánt magzat sorsáról pedig pánikban, érzelmileg magára hagyatva, nagyon sokszor megalázva dönt a kismama. Máskor egyszerűen azért érzi vállalhatatlannak a gyermeket, mert az olyan aktusból, olyan kapcsolatban fogant, amelyet nem szeretne nyilvánosságra hozni, az élethosszig tartó titkolózást pedig nem kívánja vállalni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.