Szebbek az átlagnál a súlyos endometriózisban szenvedő nők

hormon ösztrogén endometriózis medence-fájdalom nyálkahártya szépség méh
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Olasz kutatók megfigyelték, hogy a súlyos endometriózissal küzdő nők többnyire feltűnően csinosak, ami arra késztette őket, hogy utánajárjanak, vajon nem ugyanazok a jellemzők vezetnek-e a csinos külsőhöz, mint amik ehhez a fájdalmas nőgyógyászati problémához.

A vizsgálat során a kutatók az endometriózis súlyos változatával küzdő nők 31 százalékát sorolták a vonzó vagy nagyon vonzó kategóriába, míg a betegség enyhébb változatában szenvedőknek csupán 8, az endometriózis nélküli nőknek pedig mindössze 9 százalékát.

A vizsgálat során két férfi és két női orvos értékelte a kísérletben részt vevő nők vonzerejét, majd az alanyokkal a szexuális előéletükkel kapcsolatban is kitöltettek egy kérdőívet. Az eredmények azt mutatták, hogy a komoly endometriózissal küzdő nőket vonzóbbnak találták a megkérdezettek, emellett ezek a nők többnyire korábban kezdtek el szexuális életet élni, ami arra utalhat, hogy már tizenévesen is az átlagnál vonzóbbak lehettek.

Thinkstock
Thinkstock

Amint azt a kutatást vezető dr. Paolo Vercellini, a milánói Universita degli Studi szülész-nőgyógyásza a Fertility and Sterility című lapban kifejtette, előfordulhat, hogy a kiemelkedően nőies megjelenés ugyanannak a fizikai jellemzőnek az eredménye, ami a súlyos endometriózis kialakulásához is vezet. Mivel a nőies megjelenés a magas ösztrogénszinttel hozható kapcsolatba, talán az endometriózisért is ez a hormon a felelős.

Endometriózis esetén a normális esetben csak a méh belső felszínén jelentkező méhnyálkahártya-szövet a méh üregén kívül is megtalálható. Mindez igen erős medencetájéki fájdalmat és vérzést okozhat. A jelenség a nők nagyjából 5-10 százalékát érinti, bár igazán súlyos formája szerencsére ennél is ritkább.

Endometriózis okozta Marilyn Monroe halálát?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120322-endometriozis-okozta-marilyn-monroe-halalat.htmlEgy genetikai betegség okozta Elizabeth Taylor szépségéthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110405-egy-genetikai-betegseg-okozta-elizabeth-taylor-szepseget.htmlFérfias szerepek, férfias betegségek - Egyre több nő hal bele szívinfarktusbahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120529-ferfias-szerepek-ferfias-betegsegek-egyre-tobb-no-hal-bele.htmlA hét legsúlyosabb nemi betegséghttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120330-a-het-legsulyosabb-nemi-betegseg.htmlÍgy lett egy fehér asszonyból sötét bőrű egy ritka betegség szövődményekénthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120305-igy-lett-egy-asszony-feherbol-sotet-boru-a-cushing-es.htmlEgy ritka betegség, amitől a felnőttek újra kamaszokká válnakhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120209-egy-ritka-betegseg-amitol-a-felnottek-ujra-kamaszokka-valnak.html20 éve él HIV-vírussal a híres sportoló - mégis egészségesebb, mint valahahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111110-20-eve-el-hiv-virussal-magic-johnson.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.