szívbetegség mélyaltatás Republic Cipő szívátültetés Bódi László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma kiderül, hogy felébresztik-e a mesterséges mélyaltatásból Cipőt, aki egyszer már olyan súlyos állapotban került kórházba, hogy orvosai a szívátültetést sem tartották kizártnak.

Évek óta szívmegnagyobbodással küzd a Republic együttes frontembere, akinek életéért péntek hajnal óta aggódhatnak a szerettei, barátai, ismerősei és rajongói. Az énekes akkor rosszul lett, leállt a szíve és újra kellett éleszteni. Azóta mélyaltatásban tartják az orvosok, akik csütörtök délután eldöntik, felébresztik-e. A folyamat órákig tarthat, a rehabilitáció pedig heteket, sőt hónapokat is igénybe vehet.

Forrás: MTI/Kollányi Péter
Forrás: MTI/Kollányi Péter

Ahogy a Life.hu is megírta, Cipőnek nem ez volt az egyetlen olyan eset, amikor a szíve miatt került kórházba. 2009-ben egy szívműtéten esett át. "A beavatkozás előtt olyan állapotban volt, hogy felmerült, ha nem gyógyul meg, esetleg új szívet kell kapnia" - idézi orvosa, dr. Merkely Béla akkori szavait a BorsOnline.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.