Ha sportol a gyerek, nem lesz stresszes

stressz testmozgás gyereknevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A testmozgás kulcsszerepet játszhat a gyermekeknél a stresszes szituációkkal való megbirkózásban. Ez derült ki egy új tanulmányból, amely elsőként mutatott ki kapcsolatot a fizikai aktivitás és a stresszhelyzetekre adott hormonális válaszreakció között.

A Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism (JCEM) című folyóiratban közölt eredmények szerint a fizikailag kevésbé aktív, sokat ülő gyerekek esetében jelentősen megnőtt a stresszel összefüggő kortizolszintje, amikor a fiatalok mindennapi stresszhelyzeteknek voltak kitéve. A fizikailag legaktívabb társaik kortizolszintje azonban alig, vagy egyáltalán nem emelkedett meg a hasonló szituációkban. "Az eredmények azt sugallják, hogy a fizikai aktivitás fontos szerepet játszik a mentális egészségben azáltal, hogy megvédi a gyereket az olyan mindennapi stresszhelyzetek hatásaitól, mint például a nyilvánosság előtt való beszéd" - idézte a tanulmányt vezető Silja Martikainent, a finnországi Helsinki Egyetem munkatársát a ScienceDaily című ismeretterjesztő hírportál.

Thinkstock
Thinkstock

A tanulmány 252 nyolcéves gyermek bevonásával készült. A résztvevők fizikai aktivitását a csuklójukra erősített gyorsulásmérő készülékkel követték nyomon a szakemberek, míg a gyerekek kortizolszintjének méréséhez nyálmintát vettek tőlük. A stresszhelyzetekre adott reakció méréséhez a fiataloknak számtani és történetmesélési feladatokat kellett teljesíteniük. A résztvevőket három csoportra - leginkább, közepesen és legkevésbé aktívra - osztották a kutatók. A leginkább aktív gyerekek, akik társaikhoz képest sokkal élénkebben és hosszabb ideig végeztek testmozgást, kortizolszintje reagált a legkevésbé a stresszes élethelyzetekre. "Egyértelmű összefüggés van a mentális és a fizikai jólét között, ám ezen kapcsolat természetéről nem sokat tudunk" - húzta alá Martikainen. "Az eredmények azt sugallják, hogy a testmozgás elősegíti a mentális egészséget azáltal, hogy szabályozza a stresszhelyzetekre adott hormonválaszt."

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.