Partidrogjelző pohár lányoknak

buli parti szexuális erőszak drog fiatalok pohár biztonság emlékezetvesztés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felbecsülhetetlen a száma azoknak a szexuális bűncselekményeknek, amelyeknek áldozatait szórakozóhelyen szemelik ki maguknak az elkövetők, és ahol az aktusoknál nincs "szükség" agresszióra, a lányok ellenállásnak megtörésére, mert a poharakba csempészett droggal tökéletesen védtelenné és tehetetlenné teszik az áldozatokat.

Arra sem emlékeznek, hogy megtörtént

Az esetek többségében a megerőszakolt vagy szexuálisan kihasznált lányok nemcsak azért nem tesznek panaszt és feljelentést, mert szégyellik mindazt, amit velük tettek, sokkal inkább azért hallgatnak, mert bár érzik, hogy az éjjel valami kellemetlen, fájdalmas, vagyis rendellenes dolog történt velük, felidézhető emlékük nem igazán van az eseményről. Azt gondolják, nem is tudnák szavahihető módon megfogalmazni sejtéseiket, az illetékesek nyilván nem is vennék komolyan mindazt, amit elmondanak, valamint se személyleírással, se az erőszakos cselekményről való hiteles beszámolóval nem tudnának használható információkat átadni, így inkább a lehető legrövidebb időn belül megpróbálják túltenni magukat sejtéseiken.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

A testük azonban érzékelte, fogta a támadás minden mozzanatát, ahogy a drog hatása alatt álló elméjükbe és lelkükbe is beégett minden szégyenteljes, fájdalmas, megalázó pillanat, és hiába hiszik azt, hogy képesek elásni a homályos részleteket, azok a legváratlanabb pillanatokban fognak feltörni, és éveken át mérgezhetik a megerőszakolt lányok életét.

Hónapok múlva jelentkezhetnek az első emlékképek

Sokszor már az első ellenőrző vizsgálat során (ha egyáltalán vállalják ezt az áldozatok) bevillannak a borzalmas éjjel rémképei. Néha azonban hónapok telnek el, míg a lélek feldolgozza a homályos történéseket, és csak akkor tér vissza, néha csak egy-egy apró, szörnyű mozaik formájában az erőszak emléke, ha intim helyzetbe kerül a lány: és egy újabb, már önként, örömmel vállalt aktus során indul be a rettenetes film. Az is előfordulhat azonban, hogy képek formájában nem szembesül az erőszakkal az áldozat, csak éppen fertőzéseket szedett össze, teherbe esett, vagy lelki egyensúlyvesztéssel küzd és fogalma sincs, mitől borult fel a lelke, miért lett depressziós, ingerlékeny, vagy miért sorjáznak önpusztító ötletek a fejében.

Megelőzés: csak bontatlan palackot fogadj el

A pohárba csempészett szexdrog (itthon Gina néven vált ismertté) régóta "közkedvelt" módszer a lányok ellenállásának kiküszöbölésére, és eddig csupán ésszel, figyelemmel lehetett kivédeni a pohárba csempészett szagtalan, színtelen kábítószert. Leginkább azzal, ha a lányok ügyeltek rá, az italt, még az ásványvizet is bontatlan palackban szolgálják fel nekik, ha soha nem fogadtak el "idegenektől" ajándékitalt, valamint ha csapatban jártak szórakozni, és valaki a csapatból mindig észnél maradt: figyelte a többieket, nem itta kábultra magát, és nem engedte, hogy barátnője vagy barátnői csak úgy "eltűnjenek" a szeme elől.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Itt a partidrog-kijelző pohár

A megelőzés ilyen formái továbbra sem veszítették el jelentőségüket, fontos, hogy a fiatalok figyeljenek egymásra, és hogy elutasítsák a felkínált ajándékitalokat, ma már azonban egy találmány is védi a lányokat a "trükkös" erőszaktól: forgalomba került a partidrog-kijelző pohár.

A pohárgyártó cég tulajdonosa, Mike Abramson azt állítja, találmánya véget vethet a randidrogok által elősegített szexuális bűncselekményeknek, mert az általa gyártott poharak, szívószálak és keverők alapanyagába egy olyan plusz adalékot kevertek, amelyek drog hatására elszíneződnek: piros színnel jelzik a kábítószer jelenlétét.

Szempillaspirál mellé pohár a kistáskába

Egy apró bökkenője ugyan még van a nagyszerű terméknek: ahhoz, hogy széles körben használható legyen, a szórakozóhelyek tulajdonosainak érezniük kellene: fontos feladatuk, hogy védjék a náluk szórakozó lányok biztonságát, vagyis olyan poharakat kellene a szórakozóhelyeken bevetni, amelyek alkalmasak a drogok kiszűrésre, hiszen nem túl életképes a gondolat, hogy a lányok "saját" pohárral, szívószállal vagy keverőpálcával felszerelkezve érkezzenek a bulik helyszínére.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Bár ha a tét a biztonság, talán ez az ár sem lehet magas, és előbb-utóbb bekerül a táskába, a szempillafesték mellé a partidrog-kijelző pohárka is.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is!


Cikkek, információk, nyereményjátékok, szavazások, horoszkópok és galériák. Kövesd a Life.hu-t a Facebook-on is, ha nem akarsz lemaradni semmiről!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A LIFE.HU OLDAL!



Csernus az Y diagnózissal drogozott (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20121109-hamarosan-itt-az-y-diagnzos-legujabb-filmje-amely-a-drogos.htmlRohadnak a fogai, sebek borítják a testét: drogfüggő lett a Topmodell leszek sztárjahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120913-hajlektalan-lett-rohadnak-a-fogai-sebek-boritjak-a-testet-drogfuggo.htmlZombivá válnak a drogtól - Egyre több a kábítószer hatása alatt elkövetett gyilkosság (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120724-egyre-tobb-a-kabitoszer-hatasa-alatt-elkovetett-gyilkossag.htmlDr. Csernus Imre: "Te vagy a felelős, ha drogos a gyereked!"http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120130-dr-csernus-imre-te-vagy-a-felelos-ha-drogos-a.htmlLátni lehetett, hogy életveszélyben Amy Winehouse - A drogfüggőség jeleihttp://www.life.hu/legykepben/20110729-latni-lehetett-hogy-eletveszelyben-amy-winehouse-a-drogfuggoseg-jelei.html"Olyan, mintha leprás lenne" - Leeszi a húst a csontról az új, legális droghttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110728-leeszi-a-hust-a-csontrol-az-uj-legalis-drog.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.