a nap cikke terror munkahely iskola szépség külső
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Köztudott, hogy a középiskolában olykor kemény szabályok uralkodnak, amelyek szerint a vonzó külsővel megáldott tanulók számítanak népszerűnek, a kevésbé előnyös kinézetűeket pedig gyakran kicsúfolják. És bár azt gondolhatnánk, hogy ez a tendencia az iskolás évekkel együtt elmúlik, a legújabb kutatási eredmények szerint közel sem ilyen egyszerű a helyzet.

A munkahelyi kollégák ugyanis sokszor legalább olyan éretlenül tudnak viselkedni, mint az osztálytársak. A Notre Dame Egyetem Mendoza Gazdasági Iskolájának tudósa, Timothy Judge és Brent Scott, a Michigan Állami Egyetem kutatója közösen vizsgálták meg a vonzerő és a munkahelyi terror közti kapcsolatot.

A Human Performance című tudományos szaklapban nemrég megjelent kutatás szerint a külső legalább akkora szerepet játszik abban, hogyan kezelnek valakit a munkahelyén, mint a személyiség. A kutatók összesen 114 egészségügyi dolgozót interjúvoltak meg és főleg arra voltak kíváncsiak, kollégáik milyen gyakran kegyetlenkednek velük, mikor bántják meg, és hogyan csúfolják ki őket mások előtt. Ezek után a résztvevőket nem ismerő önkéntesek digitális fotók alapján ítélték meg az interjúban részt vettek fizikai vonzerejét.

Thinkstock
Thinkstock

"Kutatási eredményeink szerint a kevésbé vonzó külsővel megáldottak sokkal gyakrabban lesznek munkahelyi terror áldozatai, mint az előnyös külsejűek" - nyilatkozta Judge. "A társadalom nemcsak, hogy másként ítéli meg a vonzó és nem vonzó dolgozókat, de az emberek ezek szerint az előítéletek szerint is viselkednek velük."

A vonzó emberek általában magabiztosabbak és biztosabbak saját képességeikben, emiatt a legtöbben intelligensebbnek és erkölcsösebbnek tartják őket, mint a kevésbé vonzóakat. Vannak kutatási eredmények, amelyek arra utalnak, hogy a vonzó emberek látványa még a kedélyállapotra is jótékony hatással van.

"Mivel a szépség a legtöbb munkahelyen nem alapkövetelmény, a mostani kutatási eredmények rendkívül problémásak társadalmi szempontból" - vélekedett Judge. "Sőt, sajnos a mostani eredmények alapján úgy tűnik, a külső megjelenés nagyobb befolyással van a legtöbb emberre, mint azt gondolni mertük volna. Erre a problémára nincs egyszerű megoldás. Az első lépés természetesen a felismerés. Ha felismerjük az előítéleteinket és hibáinkat, sokkal könnyebben szállhatunk szembe velük, valamint a szépség befolyásoló erejével is."

Csúnya betegségeket okoz a rossz melltartóhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130611-a-nem-megfelelo-meretu-melltarto-komoly-egeszsegugyi-problemakat-okozhat.htmlBeperelte a feleségét, amiért csúnya gyereket szült nekihttp://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20121031-perbe-fogta-egy-kinai-ferfi-a-feleseget-mert-az-asszony.html"Kit érdekel, hogy csúnya-e vagy sem, a lényeg, hogy tud élni" - Szintia agydaganatból gyógyult felhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20121015-amirol-soha-nem-beszelunk-elet-a-daganatos-betegsegek-tulelese.htmlCsúnyasága miatt bántják a világ legrondább nőjét - Alig éri el a 26 kilóthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120914-lizzie-velasquez-zsirszovetek-nelkul-szuletett-alig-26-kilo-raragadt.htmlAkár 200 évig is élhetünk - Egy csúnya rágcsáló segít megfejteni a titkot?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120910-a-csupasz-foldikutya-rejtheti-a-hosszabb-elet-titkat.htmlEgy alattomos és csúnya betegség: a szemölcshttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110506-egy-alattomos-es-csunya-betegseg-a-szemolcs.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.