Horpadás a mellen - A mellrák tünete lehet!

mellrák daganatos betegségek tünetek tévhit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 37 esztendős Lisa Roberts keblén horpadás keletkezett, amelyet egy kényelmetlen melltartónak tulajdonított. Mivel a kétgyermekes brit anyuka nem talált csomót a mellében, nem is gyanakodott, hogy bármi baja lehet. Miután mégis kiderült, hogy mellrákja van, szeretné eloszlatni a betegség korai tüneteivel kapcsolatos tévhiteket.

Lisa egy rutinvizsgálat alkalmával említette orvosának a "melltartónyomot", aki rögtön a Lancashire-i Royal Blackburn Kórházba küldte biopsziára. A szövettani eredmény és az egy héttel későbbi PET-vizsgálat emlőrákot és három gerincdaganatot tárt föl. A nő története emberek tucatjait döbbentette meg, akik összesen eddig több mint négymillió forintnak megfelelő összeget gyűjtöttek össze az amerikai kezelésre.

"Rengeteg tévhit kering a köztudatban a mellrák korai jeleivel kapcsolatban, és még önvizsgálat alkalmával is csak csomók után kutatnak. Nem éreztem magam betegnek, és semmi más panaszom nem volt. Nagyon fontos tehát, hogy a férfiak és a nők egyaránt tudják, mit kell keresniük magukon" - mondta Lisa, aki tudja: gyógyíthatatlan beteg, de reménykedik a legjobbakban.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

"Nem mondták, hogy végstádiumról van szó. Szeretném látni felnőni a gyermekeimet. Megszakad a szívem, ha arra gondolok, hányszor lehetek még velük, amikor elalszanak. Őszintén elmondtam nekik, min megyek keresztül. Ennek ellenére is képesek mosolyogni, s továbbra is kitűnően teljesítenek az iskolában. Olyan büszke vagyok rájuk, hogy miattuk is harcolnom kell" - tette hozzá Lisa.

Az anyuka talpraesett barátai egy szponzorált sétát szerveztek a Facebookon, hogy Lisa a csemetéivel elmehessen nyaralni. Annyi segítő szándékú ember akadt, hogy az akció márciusban mellrák-tudatossági kampánnyá alakult, és immáron a kezelésre gyűlik a pénz.

Lisa kemoterápián esett át, és ezen a héten eltávolították a mellét, ám a gerincén lévő daganatok makacsnak bizonyulnak. Gyógyszeres kezeléssel javították az esélyeit, de mivel a készítmény károsan hatott a szívére, leállították a szedését. A Kick Cancer Kampány során eddig 4,2 millió forintnak megfelelő összeg gyűlt össze, és vezetője, Lynda Corben már a texasi kiutazást szervezi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.