plasztikai műtét modell mellműtét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy huszonéves, közismert nő pert indított a plasztikai sebésze ellen, aki - a nő állítása szerint - tönkretette nemcsak a testét, hanem a karrierjét és az életét is.

"Ezek valóban szétestek, százból egy páciensem jár így" - mondta az orvos, amikor a fiatal modell ügyvédjén keresztül megmutatta neki a melléről készült fotókat. A huszonéves modell, aki nem meri felfedni kilétét, állítólag nem tud tükörbe sem nézni azóta, hogy megoperáltatta a melleit. Az operáció ugyanis nem sikerült.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

A lány a Blikknek mesélt arról, hogy a modellkarrierjét építgette, amikor úgy döntött: felvarrással kombinált mellnagyobbítást csináltat. Az orvos állítólag reklámért cserébe vállalta a műtétet. Hetekkel a műtét után még mindent rendben talált, pedig a nőnek már akkor is babnagyságú csomó volt a bal mellén, a sebek pedig csúnyák voltak. "Megnyugtatott: ezt nem kell kezelni, ilyen előfordul a varratok miatt. Később kiderült, hogy már ekkor tele volt gennyel a mellem, később egy másik orvos szívta le belőle" - mesélte a bulvárlapnak a nő, akinek mindkét mellében ciszta is keletkezett.

"Az önbizalmam és a nőiességem mellett a munkámat is elvesztettem. A plasztikai műtét előtt félaktmodellként tudtam dolgozni, de a szépészeti beavatkozás óta esélyem sincs, hogy fotózást vállaljak" - tette hozzá a huszonéves modell, akinek mellei miatt több párkapcsolata is tönkrement - a férfiak ugyanis nem erre számítanak a ruha alatt. Az ügyet jogi útra terelték.

Ez a műtét a plasztikai sebészek rémálmahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130531-a-reoperacio-masok-hibajanak-korrigalasa-sok-kockazatot-rejt.htmlBotox vagy arcplasztika? Ez a jobb megoldáshttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130531-botox-vagy-arcplasztika-a-plasztikai-sebesz-szerint-ez-a.htmlArccsipkedéssel a plasztika ellen? - a szakértő válaszolhttp://www.life.hu/gyogyulj/20130314-arccsipkaedes-es-arcterapia-ami-valojaban-haszontalan-dr-kaszab-csilla-szakerto.html6 furcsa, férfiasságnövelő plasztikai műtéthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130207-extrem-plasztikai-sebeszet-ferfiaknak-bajuszbeultetes-mellkisebbites-ferfi-mellizom-noveles-peniszhosszabitas.htmlGyönyörű mellek plasztikai sebész nélkül - 5 színes push up melltartóhttp://www.life.hu/legytrendi/20120816-gyonyoru-mellek-trendi-es-szines-pushup-melltarto-segitsegevel-plasztikai-sebesz.htmlÍgy nézett ki plasztikai beavatkozások nélkül az 59 éves magyar énekesnőhttp://www.life.hu/life/galeria/20120814-fotokon-akkor-es-most-szucs-judit-enekesno.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.