modell műtét Larion Zoé barátnő bőrrák Müller Attila kés anyajegy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Müller Atila szexi barátnője annyira retteg a bőrráktól, hogy hajlandó volt egy kisebb beavatkozásnak is alávetni magát, hogy a későbbiekben nehogy problémát okozzanak anyajegyei.

Zoé már rutinos volt a műtőasztalon, mert jó pár beavatkozáson átesett az elmúlt időszakban – írja a Blikk.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

„Már hét műtéten vagyok túl; volt két mellplasztikám, négy bölcsességfogamat kellett kiműteni, és egy férfiököl méretű cisztát is eltávolítottak a nyakamról másfél évvel ezelőtt. Ennek ellenére mindig van egy kis félelem bennem, amikor műtőasztalra fekszem, főként az injekciós tű látványa miatt" – mondta Zoé, aki minden évben kivizsgáltatja magát.

„Szerintem nem akkor kell orvoshoz menni, ha már nagy a baj. Az anyajegyvizsgálatnál most kiderült, hogy az egyik bőrhiba felülete fátyolossá vált, kissé elváltozott. Nyáron sokat vagyok a szabadban, imádok napozni. Nem vártam meg, hogy esetlegesen bőrrák alakuljon ki az anyajegy miatt, jobb az elővigyázatosság, inkább gyorsan leszedettem" – magyarázta a modell.

Csicsókával a cukorbetegség ellenhttp://www.life.hu/drlife/20140321-a-krumplihoz-hasonlo-csicsoka-a-cukorbetegseg-legjobb-ellenszere-es-tele-van-vitaminnal.htmlA krumplihoz hasonlatos csicsóka amellett, hogy remek vitaminforrás, megelőzi a cukorbetegség kialakulását.Dr. LifeSzáműzik a transzzsírsavas termékekethttp://www.life.hu/drlife/20140313-az-eu-n-belul-is-az-egyik-legszigorubb-transzzsirsav-rendelet-hozta-hazank-leginkabb-a-kis-gyartokat.htmlBár első hallásra azt gondolnánk, valami zsírégető programról van szó, pedig ismét a transzzsírok világába kalauzolunk el titeket. Dr. Life--Cinthya Dictator meggyógyulthttp://www.life.hu/drlife/20140228-varga-viktor-zenesz-baratnoje-a-fotos-cinthya-dictator-meggyogyult-a-nyirokrakbol.htmlLegyőzte a rákbetegséget Varga Viktor barátnője. A fiatal lány végre fellélegezhet.Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.