Bizonytalanok Schumacher kilátásai

Forrás: Northfoto -
orvosok kilátások kóma világbajnok felépülés Michael Schumacher bizonytalanság Forma1
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az orvosok óvatosságra intik az örömmámorban úszó szurkolókat, mert szerintük a hétszeres világbajnok jövőbeli életminőségével kapcsolatban még csak találgatni lehet.

Ahogy a Life.hu is megírta, a hétszeres Forma-1-es világbajnok már nincs kómában, és elhagyhatta a kórházat. Sabine Kehm, a versenyző szóvivője hivatalosan is bejelentette, hogy most egy hosszú rehabilitációs folyamat veszi kezdetét Svájcban.

Forrás: Northfoto

A szakorvosok azonban óvatosságra intettek a hírrel kapcsolatban, figyelmeztetve rá, hogy részletek hiányában lehetetlen következtetni a sportoló várható életminőségére. Egy német idegspecialista, Dr. Andreas Pingel a Focusnak azt mondta, hogy a Schumacherhez hasonló traumát átélteknek „mindössze 10-30 százaléka" lesz képes „elviselhető fogyatékosságokkal" felépülni – írja a gphirek.hu.

Mások – köztük Dr. Mika Niemela, egy finn idegsebész – úgy vélték, hogy Kehm megfogalmazása, miszerint Schumacher „kommunikál" a családjával, homályos, és akár egyszerű szemkontaktust is jelenthet. „Nem szeretnék pesszimistának tűnni, és nagyon bízom benne, hogy tényleg javul az állapota, de ha a kiadott információ helyes, akkor a felépülésére meglehetősen kicsi az esély" – tette hozzá. „Öt és fél hónapot kellett töltenie az intenzív osztályon, a trauma tehát súlyos volt. Igen, valószínűleg állandó felügyeletre szorul".

Egy hamburgi kórház orvosa, Dr. Heinzpeter Möcke egyetértett kollégájával abban, hogy nem világos, Schumacher „ébrenléte" pontosan mit jelent. Ugyanakkor rámutatott, hogy „valószínűleg mindent újra kell majd tanulnia: nyelni, mozogni, sétálni, beszélni. Ez egy borzasztóan lassú folyamat lesz, apró lépésekkel."

Nem mindenki ennyire borúlátó. Dr. Ganesh Bavikette brit rehabilitációs szakember szerint vannak biztató jelek, mert Schumacher 45 évesen „még viszonylag fiatal, fizikailag fitt, és feltételezem, hogy nem volt sok kórelőzménye".

Forma-1-es pilóták és focisták is üzentek Schumachernekhttp://www.life.hu/drlife/20140616-felebredt-a-komabol-michael-schumacher-forma-1-pilotak-uzentek-neki.htmlAhogy a Life.hu is megírta, felébredt a kómából Michael Schumacher. Ezt a hírt a sportoló szóvivője, Sabine Kehm is megerősítette. A bejelentés hallatán számos Forma-1-es pilóta és focista is üzent a Twitteren az egykori világbajnoknak. Dr. Life--Felébredt a kómából Schumacherhttp://www.life.hu/drlife/20140616-michael-schumacher-a-forma-1-hetszeres-vilagbajnoka-felebredt-a-komabol-es-rehabilitacios-osztalyra.htmlA hétszeres Forma-1-es világbajnok már nincs kómában, és elhagyhatta a kórházat. Ezt a szóvivője közölte – írja a Gphirek.hu. Még december végén szenvedett súlyos síbalesetet. Most Lausanne-ban folytatódik a kezelése.Dr. Life--Rehabilitációs osztályra került Schumacher?http://www.life.hu/drlife/20140613-michael-schumacher-hetszeres-forma-1-vilagbajnok-rehabilitacios-kozpontba-kerult.htmlNémet sajtóhírek szerint a Forma-1 hétszeres világbajnokát átszállították a grenoble-i kórházon belül egy másik részlegbe, a rehabilitációs központba.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.